Csehov pályaképe (A csinovnyik halála; Ványa bácsi)

Anton Pavlovics Csehov Taganrogban született 1860-ban. Apja és családja 76-ban Moszkvába költözött. Csehov gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 79 őszén ment utánuk. 80-ban beiratkozott az egyetem orvosi karára. Megjelent a sajtóban Levél tudós barátomhoz című karcolata. A 80-as évek első felében humoreszkeket írt (A pufók meg a nyurga; Kaméleon; Prisibejev altiszt).

Ekkoriban keletkezett A csinovnyik halála című novella is. Novellisztikailag újat hozott. Itt az író nem jellemzi hosszasan az alakokat, csak a gondolkodásmódjukat, a beszédüket írja le. Tartózkodón nyúl bele a történetbe. Nem ítélkezik az alakjai fölött. A szereplők összetettek, nem tudunk egy érzéssel viszonyulni hozzájuk. Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó egy megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában megelégedett, jól érzi magát. A kezdő mondat ironikus szóismétlése („Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov…”) s a színházi élmény képtelen eltúlzása  („Gyönyörködött és a földi boldogság csúcspontján érezte magát.”) humoros hatást kelt. Ekkor azonban egy váratlan, hirtelen fordulat következik: egy tüsszentés. Az elbeszélő, a komikus hatást fokozva, mentegeti Cservjakovot („Tüsszent a paraszt, tüsszent a rendőrkapitány…”). Tehát nem történt semmi különös, Cservjakov is megnyugodhat.

A szolgalelkű kishivatalnok képzeletében azonban ez szörnyű bűnné terebélyesedik, hiszen egy magasabb állású személynek, egy főtisztviselőnek okozott akaratlanul is kellemetlenséget. Azonnal bocsánatot kér, s a tábornok egy legyintéssel napirendre tér felette. Hősünket azonban továbbra is gyötri a bűntudat, és tovább zaklatja az államtanácsost. A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Nem a „vétsége” miatti lelkifurdalásba halt bele, hanem abba, hogy „bensejében valami megszakadt”. Olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, s ez összeférhetetlen a csinovnyik-léttel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni. Ellentétes esztétikai kategóriák vannak benne jelen (tragikus-komikus), tehát groteszk.

Az évtized második felétől elmélyült novelláinak társadalmi és filozófiai tartama (Bánat; Fájdalom; A 6-os számú kórterem; Jonics; A kutyás hölgy; A menyasszony). Az egyetem elvégzése után egy ideig orvosként dolgozott Moszkva környéki kórházakban, de hamarosan szakított a gyógyító tevékenységgel, és az irodalomnak szentelte az életét. Puskin-díjjal tüntették ki. 87-ben bemutatták első drámáját, az Ivanovot. 90-ben a Szahalin-szigetre utazott, a fegyenctelepek tanulmányozásának céljával. Élményei alapján készült útirajza a Szahalin. Visszatérve Melihovóban kisebb földbirtokot vásárolt magának, s szüleivel és testvéreivel itt élt egészen 1899-ig. Tüdőbetegségének jelei egyre súlyosabbá váltak. 99-ben eladta a melihovói birtokát, műveinek kiadási jogát, és a Krím félszigeti Jaltában villát építtetett, és odaköltözött. Élete utolsó évtizedében főleg drámákat írt (Sirály; Három nővér; Cseresznyéskert).

Ebben az időszakban keletkezett a Ványa bácsi is. Ez a mű a felesleges ember hagyományához kötődik. (Felesleges ember: egy olyan embertípus, aki úgy érzi , hogy a világnak nincs rá szüksége.) A felesleges ember mint olyan legelőször Lerbontov: Korunk hőse című művében jelenik meg (a másik jellemző példa rá Puskin: Anyegin-je). Csehov eme drámája nem túl cselekményes; a félszín mögött vannak a lényeges dolgok. Orosz élet egyik fontos része a teázás, italozás. Az időjárásról beszélnek, mint általános témáról. Marina mindig köt: időtlenséget, állandóságot mutat a hétköznapi világ terén. (Sztaniszlavszkij: a lényeges dolgok víz alatti áramlása.) Jelenát mindenki szépnek tartja, de látnak benne jellembeli hiányosságokat (felesleges ember): belül üres. Asztrov, aki a vidéki értelmiséget képviseli, csak szeretőnek akarja.

Ő időnként iszik: nem magasztos, mivel nem csak a munkájával foglalkozik. Hivatásában megcsömörlik, ezért foglalkozik a környezetvédelemmel. Önsorsrontó. Vojnyickij az életét akarja megváltoztatni a Jelena iránti szerelmével. Nem igazán szerelmes, csak ez az egyetlen lehetőség számára a kitöréshez. Szerelme egybekötődik a Szerebjakovhoz kötődő bosszújával, irigységével. Nincs valódi konfliktus, nem jár teljes megoldással. Önmagukban lévő konfliktusokat nem tudják megoldani. Tehát nem is lenne igazi dráma (nincs a szereplők között nagy összeütközés). Bécsy Tamás elmélete: a dráma a jelenben, a most változó viszonyokat mutatja be. Lehet olyan is, szükség van a változásra, de mégse történik meg. Korábbi elméletek szerint ezek drámaiatlan drámák. Mikor a szereplők a saját belső világukról beszélnek, akkor a partnerek nem válaszolnak érdemben. A szereplők elbeszélnek egymás mellett; meg nem értési problémák. A köznapi életet ironizálja. Vojnyickij ugyanúgy él, mint a többi, de ő legalább megpróbál kitörni. Azonban Csehov őt is ugyanúgy ironikusan is ábrázolja, mint a többieket. Ez távolságtartást is kifejez.