Hirdetés

A kisember alakja az orosz irodalomban

9 perc olvasás
A kisember alakja az orosz irodalomban

A XIX. századi orosz irodalom legnagyobb újításának az ún. fölösleges embertípus nevezhető. Ez vált az orosz realizmus meghatározójává, s emelte az orosz irodalmat az akkori világirodalom szintjére. Ezek a karakterek olyan életformát mutatnak be, amely azt szemlélteti, hogy hogyan nem érdemes élni. Ezek a hősök valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket, nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül boldogtalanok. A fölösleges embertípus legnagyobb alkotói: Tolsztoj, Gogol és Csehov. Az ilyen témájú alkotók közül egyedül Tolsztoj műveinek alakjai próbálják keresni az élet értelmét, célját. Hőseiben előbb-utóbb kigyullad a fény, s példát mutatnak arra, hogyan kellene élni.

Hirdetés
Gogol a kora 1840-es években készítette: Otto Friedrich Theodor von Möller [Közkincs]

A kisember-irodalom megteremtőjének, Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852): „A köpönyeg” című novellája tekinthető a tipikus kishivatalnok (csinovnyik) irodalom egyik első igazi alkotásának. (Még ismert műve: Holt lelkek)

Gogolnál a téma csak másodlagos, maga a mese, a cselekmény igen egyszerű: egy senkitől meg nem hallgatott, magányos, megnyomorított kisember észrevétlenül meghal bánatában ellopott köpönyege miatt, amellyel az életet lopták el tőle. Halála után egy ideig kísértetként visszajár a túlvilágról, mindenkiről lerángat mindenféle köpönyeget. A bosszú e komédiája igazságszolgáltatás a főhős Akakij Akakijevicsnek, de egyben az író ítélete felette: élete nem több egy köpönyeg értékénél.

Még 0 szó van a tételből!
A tartalom teljes megtekintéséhez kérlek lépj be az oldalra, vagy regisztrálj egy új felhasználói fiókot!

A groteszk ábrázolás követeli meg, hogy a leírt eseményélmények korlátolt, kicsinyes világába ágyazódjék a történet. Ennek szűk határai között az írónak módja van eltúlozni a részleteket és megbontani a mindennapok szokásos arányait. E világ törvényei szerint az egyhangú lélekölő másolás a gyönyörűség forrása, boldogságot, lelki megnyugvást jelentő szórakozás, egy új kabát készítése pedig nagyszabású esemény. Akakij egyáltalán nem szenved a maga zárt körében, nyomorodottságát nem érzékeli. Sőt: boldog: a jövőbeli köpönyeg ideálját hordozza magában. A groteszk jellemző szélsőségei tűnnek fel a képtelen és eltúlzott takarékossági tervek, a nagy elhatározások és az általuk kiváltott boldogság, lelki gazdagodás között. Tragikomikussá fokozódik az aprócska cél és az ironikusan felnagyított vágyálmok, a megnövekedett önérzet, emberi méltóság közti ellentét.

Egy értelmezés szerint a köpeny elrablása és a tekintetes személy durva elutasítása, sértegetése viszi Akakijt a sírba.

Hirdetés

Valószínűbb azonban, hogy hirtelen halála csinovnyik létével kapcsolatos. Egész élete során megalázkodó, mintaszerű hivatalnok volt: mindig magasabb állású személyek értékrendjéhez igazodott, életének legfőbb értelmét abban látta, hogy a rangban felette állók elismerését kivívhassa. Akakij csupán egyetlen egyszer került olyan helyzetbe, mikor feljebbvalóját viselkedése felháborította: egy tekintetes méltóság dührohamot kapott Akakij ügyetlen, félénk kérelme miatt, tehát olyan helyzetbe jutott, amilyenben egy igazi csinovnyik képtelen élni: kiváltotta egy nála magasabb állású ember haragját.

Akakijon másnapra magas láz tört ki, és a betegség lefolyása gyorsabb volt, mint várni lehetett volna. Halálát ugyanolyan groteszk módon meséli el az író, mint magát az egész elbeszélést: Gogol megnevetteti az olvasót, de igazi jókedvet nem vált ki belőle, a nevetés összemosódik a megdöbbenéssel, a keserűséggel.

Torz figura az elbeszélésben a rendőrfőnök is, aki épp az áldozat bűnösségét akarja bebizonyítani.

A tekintélyes személy alakja világít rá arra, hogy Gogol művében az emberi jelentéktelenség, a kisemberség nem közvetlenül függ a társadalmi rangtól és a hivatali beosztástól. A tábornok gondolat-, és érzésvilága éppoly leszűkített, korlátolt, mint Akakijé. A magasabb állású személyek belső gyönyörűségét a hatalmi téboly rögeszméje jelenti, az, hogy képtelenségig eltúlozzák saját jelentéktelen fontosságukat. Életük értelme, vágyálmuk, hogy mások rettegjenek tőlük, s ők élvezhessék alantasaik fölötti hatalmukat.

Lev Tolsztoj 1897
készítette: F. W. Taylor [Közkincs], via Wikimedia Commons

Az orosz realizmus másik híres alkotója Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910). Egyik legkiválóbb kisregénye az Ivan Iljics halála. A központi kérdés ebben is: hogyan kellene élni, illetve hogyan nem szabad élni. A könyv megírásához véletlen, de valóságos eset adta az indítékot: Tolsztoj egy tulai ismerőse, aki bírósági hivatalnok volt, meghalt rákban. (Fontos műve még: Anna Karenina, Háború és béke.) Tolsztoj korábbi műveivel szemben itt az epikus művek hömpölygését a tömörség váltja fel, hiányzik belőle az érdekes mese, a cselekmény fordulatossága. Az író bátran szembenéz az élet sivárságaival, a halál rettenetével.

Hirdetés

Tolsztoj megbontja a hagyományos időrendet, az események linearitását: egy közhivatalnok életének, pályafutásának bemutatását a halálhírrel és a gyászszertartással kezdi. Ennek a formabontásnak fontos szerepe van: mindenekelőtt azt tudhatjuk meg, hogyan hatott a halál ténye a barátokra, ismerősökre, hozzátartozókra. A cselekményszál futását ilyenkor retrospektív idővezetésnek nevezzük.

A legtöbben örültek, hogy a másik halt meg és nem ők, mindemellett a barátok számára ezzel a halálesettel elkerülhetetlenné vált a részvétlátogatás, a gyászszertartáson való részvétel, így az estére tervezett kártyapartinak el kellett maradnia.

A kisregény első része tehát a barátok, kollégák, hozzátartozók önzését, lelki ürességét, közömbösségét tárja fel, és felkelti az olvasókban az érdeklődést, hogy vajon milyen ember volt Ivan Iljics, hogy ha senki sem gyászolja, senkiben sem hagyott mélyebb emléket.

A mű további részeinek tartalmát egyetlen bevezető mondatban foglalja össze Tolsztoj: Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.

Ivan Iljics középszerű ember volt, jó eredménnyel végezte tanulmányait, tehetséges, jószívű, víg kedélyű ember volt. Tökéletes csinovnyik volt, mindig szigorúan teljesítette kötelességeit, pályafutása során egyre magasabb beosztásokba jutott. Nem volt különösebb szenvedéllyel senki iránt, de megnősült, hiszen szokás. Házasságának első éve nyugalomban telt, de a családi élet egyre nyomasztóbbá vált. Magas beosztású ember lett, és épp új lakását rendezte be, mikor a függönyök felrakása közben megcsúszott, s az oldalát beverte egy ablakkilincsbe. Ettől kezdve hónapokon át fokozódó fájdalmat érzett oldalában.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2