A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Arany László – önkényuralom és kiegyezés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
1495
Nyomtasd
Dátum: 2013-04-25 Küldd tovább
  Letöltés

Az az irodalmi értelmiség, mely szívében a reformkor folytatásának vágyát őrizte, magára maradt. A nagy 1859-61-es föllendülés egy-két év alatt teljesen lehanyatlott, s az 1860-as évek a magyar történelemnek és a magyar irodalomnak egyaránt a súlyos csalódás évei lettek.

1867 leoldotta ugyan az országról az abszolutizmus és az önkényuralom bilincseit, s a nemzet uralkodó osztályainak kezébe adta legfőbb dolgainak intézését (kivéve a hadügyet, a pénzügyet és a külügyet), de a magyarság ideálját, a teljes nemzeti függetlenséget nem valósította meg. Mégis biztosított annyi előnyt, hogy bár nagyon lelkesedni érte nem lehetett, bolygatásainak veszélyeitől az ország egységét és a magyarság vezetőszerepét féltő emberek általában visszariadtak. A kiegyezés az akkori európai hatalmi erőviszonyok s a magyarországi társadalmi-politikai feltételek között elkerülhetetlen, reális egyezség volt.

Az egyes uralkodó társadalmi rétegek a kiegyezés világában mégsem találták meg azonnal a helyüket, s elégedetlenek voltak vele, főleg a középbirtokosság. Részesedését a hatalomban, a gazdasági lehetőségekben kevesellte, s a “teljes függetlenség” jelszavával ellenzékbe vonult. A középbirtokosok egy részének a vagyona – a föllendült tőkés versenyben, avult gazdálkodása és idült tőkehiánya következtében végképp elúszott. Válság válságot követett. Végül 1875-ben a kiegyezést létrehozó párt és az elégedetlenkedő középbirtokosság pártja között megegyezés jött létre, s a két párt – Szabadelvű Párt néven – Tisza Kálmán vezetésével egyesült. Az államigazgatás jelentős része a középbirtokosok kezébe került. Így még megmaradt birtokának megőrzésére lehetőség nyílott; a birtokát elvesztett többség pedig az államapparátusban helyezkedett el. A külföldi tőke beáramlásával meginduló gyors kapitalizálódás együtt járt az életfelfogás nagy mértékű átalakulásával. A pénz egyre növekvő uralma maga után vonta a közerkölcsök megdöbbentő lezüllését: az önzés és a korrupció szinte demoralizálta a nemzetet.

Az 1867 utáni korszak közhangulatát heves illúzióvesztés, csalódottság jellemezte, mely a kiegyezést követő válságokból táplálkozott. “Ez legmélyebben az úgynevezett passzív rezisztencia idején felnőtt, elszegényedett és városba, főképp a fővárosba özönlött fiatal, nemesi eredetű nemzedéket járta át. Egyik részét, mégpedig a hasonlíthatatlanul nagyobb részét azért, mert az új állam, az új társadalmi berendezkedés nem tudta megadni azt, amit ifjúságukban, a rezisztencia idején és jutalmaként a függetlenségtől reméltek, elvártak… A másik részt, a hasonlíthatatlanul értékesebb, de hasonlíthatatlanul kisebb részt, nemzedékük, társadalmuk alkalmatlansága következtében járta át a kiábrándultság hangulata. Úgy vélték, az ország, a nemzet ismét elmulasztja lehetőségét, s most talán immár végképp. Hiszen úgy látták, az iparosodó nemzetek kíméletet nem ismerő versenyében és az öntudatra ébredt szomszédnépek körében, küzdelmében a magyarság nem bírja megtartani eddigi helyzetét, hatalmi állását” (Németh G. Béla: Türelmetlen és késlekedő félszázad. Szépirodalmi Könyvkiadó,

 

Új írói törekvések

Az új, fiatal nemzedék írói, epikusai elsősorban a 67 utáni bénító életérzésnek kívánták feltárni a gyökereit. Elemezték a kiábrándulást szülő viszonyokat, s keserű bírálatot mondtak a polgárosodni képtelen, dzsentrivé alakuló nemességről. A kiegyezés utáni kiábrándultságot szólaltatta meg a kor egyik legjobb, realista remekműve:

 

Arany László (1844-1898)

A délibábok hőse (1873) című verses regény

A rajongó, “romantikus” ábrándozással, a jövőt megszépítő álmodozással, hittel való keserű, önironikus és egyben fájdalmas leszámolás ez a mű. Hőse, Hübele Balázs az 50-es, 60-as években felnőtt nemzedék jelképe. Jóravaló tehetség, tele van jó szándékkal. A hősi nagyság, a nemzetért való tettek vágya fűti. Egyik ábrándból a másikba szeret bele, de egyik mellett sem tart ki. Folyton új eszme után kapkod, s minden rajongása szétpukkan. Csak álmodozni tud, dolgozni nem, kitartó munkára képtelen. – Először forradalmat szító tragédiát akar írni, majd Garibaldi seregébe lép, hogy felszabadítóként térjen vele vissza hazájába. Később tőkés vállalkozásokba kezd, ipart akar teremteni – angol mintára – szülőföldjén, de ez a szándéka is csődbe jut, mert sem önmagát, sem környezetét nem ismeri valóságosan. Végül – ifjúkori szerelmét is meggyalázva – visszahullik oda, ahonnan társai nagyobb része el sem indult, s ahonnan az ô ki- szakadása is csak látszat volt: a vidéki földbirtokosság tehetetlen és reménytelen világába, öncsaló ábrándhiteibe.

Maga Arany László is elbúcsúzik regényében a nagy álmok mámorától, az ifjúság szép délibábjainak elfutó korától, de ezt fájdalmasan, mélabúval teszi. A szívós, józan munka mellé áll, noha ez nem elégíti ki, s irigyli azokat, akik 67 után is hisznek egy szebb, boldogabb, emberibb állapot eljövetelében.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Babits Mihály élete és munkássága

Ady mellett Babits (1883 - 1941) volt a Nyugat legmarkánsabb...

Close