A filozófia általános jellemzése és a távol-keleti filozófiák

Mi a filozófia?

Görög eredetű szó, jelentése: a bölcsesség szeretete. A filozófus megjelölés a bölcsességet szerető emberekre vonatkozott. A filozófia kezdetben nem egyszerűen egy tudományt, hanem egy életmódot is jelentett. A korai időkben a bölcsességre való törekvés egyúttal szellemi és erkölcsi törekvés is volt. Hogyan érhető el a bölcsesség? A megismerés által, mely a természet, az ember és a világ mibenlétére vonatkozó rákérdezés segítségével történhet. A filozófia számára nem elegendő egy dolog elfogadása úgy, ahogy az megjelenik vagy látszik, a dolgok okait és egyúttal lényegét próbálja feltárni.

Alapvető kérdései

Egységes-e a világ? Mi az elsődleges, a szellem, vagy az anyag? Mi az emberi lét célja? A természeti törvények milyen mértékben meghatározóak az önálló, tudatos cselekvésképes ember számára?

Tárgya

A lét értelmére az Én és a külvilág kapcsolatára való rákérdezés. A rákérdezés módja koronként és népenként változó.

Területei

Lételmélet (antológia), embertan (antropológia), természetfilozófia (kozmológia). Hagyományos területek: metafizika, ismeretelmélet, logika, társadalomfilozófia, etika, esztétika

Metafizika

A metafizika szó szerint a fizika utánit jelenti. Arisztotelész terminusokkal jelölt írásait összegezte ilyen cím alatt Andronikosz. A lét végső elveivel és okával foglalkozó tudomány összegzése a mű. A metafizika kezdetben maga volt a filozófia, majd annak legfőbb ága lett. Elfogadott meghatározásai: Kísérlet egy átfogó, összefüggő és állandó kép, nézet kialakítására, a valóság (a létező Univerzum) teljes egészében való szemléltetése.

Az ókori távol-keleti filozófia

A taoizmus

A taoról, a dolgok útjairól, törvényéről szóló tanítás, amely i. e. 6-5. században keletkezett. Megalapítója: Le-Ce, aki főbb gondolatait Tao-te hing című könyvében fejtette ki. A könyv az útról és az erényről szól, amelyben a taonak az emberi élethez, különösen az uralkodáshoz való viszonyáról van szó. Nézeteinek központi magva az az elgondolás volt, hogy minden dolog a saját útja, a tao folytán jön létre, és változik: nincsenek változatlan dolgok, minden a saját ellentétébe csap át. A tao az ember életútját, az etikai normát, a gondolkodás értelmezésével pedig az ésszerűséget, az érvet is jelentette. A taoizmuson belül mind idealista, mind materialistaértelmezések kialakultak. A materialista filozófusok a taót természettörvényként értelmezték. A tao nem fejezhető ki teljesen megfelelően a nyelvben. Névtelen, mert minden név valami meghatározott létezőt jelöl meg, a tao azonban a mindenek felett uralkodó elv, amely minden különbségen túl található, „az élet és a természet útja”.

Buddhizmus

Indiában az i. e. 6. században kialakult vallás. Buddha tanításaira épül, amelyek szerint a legfőbb cél az élet szenvedéseitől való megváltás, a lélekvándorlás körforgásából való megszabadulás, és a Nirvánába való eljutás. A buddhizmus szakított a brahmanizmus elvont, a nép tömegei számára érthetetlen elmélkedéseivel, és vallási nézeteit népszerűbb formában, a nép nyelvén hirdette. Elítélte az önkínzás mint az önmegvalósítás eszközét, és azt hirdette, hogy ki kell szabadulni az anyagi lét rabságából, hogy a lélekvándorlásból következő újjászületésekkel járó szenvedések örökös sorozata megszűnjön. Az anyagi léten túl a Nirvána van, melybe a vágyaktól való lemondással, könyörületességgel, befelé forduló elmélyedéssel lehet eljutni. A buddhizmus a kialakulását követő századokban gyorsan elterjedt, népszerűvé vált Belső- és Kelet-Ázsiában is. I. sz. 1. században az ortodox hinayana (kis járszekér a nirvánába) terjedt el, mely szerint csak egyéni igyekezettel lehet a Nirvánát elérni. 4. században a jóga terjedt el, mely szerint az öntudaton kívül semmi sem létezik. 6-7. sz.: vadzsrayana (gyémántszekér a nirvánába), ami szerint mágikus szertartásokkal, amulettekkel igyekeznek elérni a megváltást. Híveinek száma ma: 200 millió.

Hinduizmus

Indiai vallás, mely kb. a 9. században alakult ki. E vallás követői a hinduk. Az indiai feudalizmus kifejezésére szolgált, melyet a történelem során kialakult kasztrendszer jellemzett. Ennek megfelelően az ősközösség hiedelmei és primitív vallásai a középkor elejéig fennmaradtak. A papság igyekezett a régi vallásokat egy rendszerbe foglalni, mely során a hinduizmus magába olvasztotta a törzsi vallásokat, valamint a buddhizmust, és a brahmanizmust. A hinduizmus istenségnek három misztikus megjelenési formát tulajdonított: Brahma az alkotó, Visnu a fenntartó és Síva a pusztító és megújító isten. Fennmaradt a bálványimádás, az állatok (majom, tehén), növények (lótusz), hegyek, folyók (Gangesz) tisztelete. A 8. századtól a középkori India egyes részein a mohamedán vallás terjedt el, így a hinduk és a muzulmánok között sok összeütközésre került sor.

Konfucianizmus

Konfucius, ókori kínai bölcs tanaira épült idealista filozófiai rendszer. A konfuciusi tanítások középpontjában a rokoni kapcsolatok szilárdításának, a családi erkölcs megőrzésének kérdése állott. Csin Su Huang-ti, a kínai fejedelemségek első egyesítője e tanokat visszahúzóknak bélyegezte, s a konfuciánus könyveket elégettette. I. e. 2. sz.-ban a konfucianizmus újjászületett, és hivatalos ideológiává vált. A hivatalos konfucianizmus kidolgozója Tung Csung-su volt, aki vallásos misztikával kapcsolta össze a konfuciánus etikát. A tért hódító taoizmussal és a buddhizmussal szembeni harc során a 11-13. században a konfucianizmus fejlődésében új korszak következett. A régi konfucianizmus etikai, politikai nézetei a buddhizmus hatására lételméleti és kozmogóniai kérdésekkel is foglalkozó filozófiai áramlat lett. A Ming-dinasztia idején Vang Jang-Ming még közelebb hozta a buddhizmushoz, s lényegében szubjektív idealista formájában uralkodott tovább egészen a Mandzsu-dinasztia bukásáig, 1911-ig.