A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A jelrendszerek kialakulása

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
2405
Nyomtasd
Dátum: 2008-01-02 Küldd tovább
  Letöltés

A jelrendszerek kialakulása.
A beszéd és az írásbeliség

Az ember folyamatos kapcsolatban van környezetével, annak fizikai, biológiai elemeivel: mindez rendszerek egymásra hatásaként érvényesül. A fejlődésben mind magasabb fokra jutva az ember közösségei egyre szervezettebbek lesznek. A társadalom egyre bonyolultabb rendszerré válik, és ezzel együtt növekszik az információnak — a stabilitás fenntartójának — a szerepe. Nem véletlenül tekintik a modern társadalom-elméletek a kommunikációt a társadalmi rendszerek egyik formációt teremtő, tipikus tényezőjének. Kommunikáció nélkül nincs emberi társadalom.
Az információáramlás folyamatát vizsgálva öt nagy korszakot jelölhetünk ki az emberiség történetében:

1. A beszéd forradalma.
2. Az írásforradalma.
3. A könyvnyomtatás forradalma
4. A távközlés forradalma.
5. Az elektronikus információ-feldolgozás forradalma.

Az őskor és az ókor a fejlődés első és második szintjét hozta el. Kezdetben az emberek még nem nyelvi jelekkel érintkeztek (arcjáték, gesztus, mozdulat). Csak mintegy 50 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor a beszéd kialakulására, szoros összefüggésben a gondolkodás fejlődésével.

A beszédnek, a kommunikáció korábbi formáival szemben, vitathatatlan előnye, hogy lehetővé teszi az emberi tudás rögzítését, átadását, a tapasztalatok kicserélődését. Hátránya, hogy a helyhez és időhöz kötött beszéd információ-tartalma az emlékezet szubjektivitása miatt esetlegesen rögzül.

Mindez a horda méreteinek, szükségleteinek szintjén nem okozott problémát, a neolitikum azonban jelentősen kitágította a teret, az ismeretek és tapasztalatok körét. A Nílus és Gangesz közötti hatalmas térségben lezajló városforradalom alapot teremtett a kincstárral, központi ügyintézéssel rendelkező jelentős államképződmények létrejöttéhez, amelyekben kialakult az élő beszéd rögzítésének igénye. Az írás iránti igény összekapcsolódott a városi létformával, így nem véletlen, hogy — egymást feltételezve — mindkettő a suméroknál született meg.

1.2. Államok, írás, írástudók az ókori Keleten

Az írás első formája képírás (piktográfia). Ez az univerzális rendszer minden nyelven olvasható, hiszen a konkrét tárgyak rajzaiból áll össze egy-egy szó vagy mondat. Később kialakul a fogalomírás (ideográfia), melyben a jelek — már több szót is kifejezve — kezdtek elszakadni a konkrét képi magyarázattól (pl.: a Nap képe a csillagot és a forróságot is jelentette). E folyamat elmélyülésével született meg a szó-, illetve szótag-írás. A szótagírásban jelentés és hangalak különvált egymástól, a jelek már egy-egy hangsort képviseltek. Az ókori Kelet élenjáró régiói — idekapcsolva a Kolumbusz előtti amerikai magaskultúrákat — a felvázolt típusokat elegyítették.

A kevés kivétel egyike az inkáké, akik bár fejlett társadalomban éltek, csak az írás előzményének tekinthető csomójeleket használtak. Ezek a kipuk csak számok feljegyzésére voltak alkalmasak, a zsinórok hossza, színei, a mellékzsinórok csoportosítása nyújtott eligazítást az olvasó Számára.

Az említett államok közös jellemzője a nagyfokú központosítás, a fejlett bürokrácia. Az írás mindehhez nélkülözhetetlen volt: a bejegyzések az elgondolások pontos és egységes érvényesülését biztosították (uralkodói rendeletek, hirdetmények), máskor jövőbeni felhasználásra készültek (gazdasági, adóügyi iratok, törvények, tudományos ismeretek), esetleg vallási szertartások lényeges elemei voltak (sírfeliratok, mágikus jellegű szövegek).

E bonyolult feladatok végzésére szakosodott az írnokok társadalma. (Szűkebb értelemben ők az írás kézművesei, de miután minden hivatalnoki pálya feltétele a jelrendszer ismerete, tágabb értelemben a magasabb tisztségviselőkre is illik az írnok elnevezés.) Ahhoz, hogy valaki e kiváltságos kaszt tagja lehessen, hosszú éveken át tanult valamelyik írnokiskolában. (Gondoljunk arra, hogy például az egyiptomiak ősi írása kb. 1000, a kínaiaké 44 ezer jelből állt!) Ily módon élesen elváltak egymástól a tudásból kirekesztettek tömegei, és a jelrendszer ismerői. Ez utóbbiak nemcsak a kultúra birtokosaivá, de a hatalom részeseivé is lettek, s nagy társadalmi megbecsülésnek örvendtek.

A tudás monopóliumának megőrzése mind az írnokok, mind az állam vezetőinek közös érdeke Volt: ezzel is erősítették a tömegek feletti uralmat. Így nem véletlen, hogy az írásrendszerek a hagyományok fontosságára hivatkozva masszívan ellenálltak az újítások-nak, egyszerűsítéseknek. Az egyiptomi hieroglifák 24 hangzó jelét is tartalmazzák, mégsem alakult ki belőlük a betűírás. Az írnokok társadalmi helyzetét irigylésre méltónak látták az egyszerű emberek, de az uralkodó körök magasságából nézve azért nem ilyen kedvező a kép. Kínában még a magasabb rangú hivatalnokok lefokozása, vagy a bambusznáddal történő verés is mindennapos dolog volt. Egyiptomban hasonló felfogást tükröz az oktató beszédes nevelési elve: „A fiú a hátán hordja a fülét, akkor hall, ha ütik.”
Az írnokok tágabb értelemben vett társadalmának tagjai alkotó emberré váltak. A szűkebb műveltségű sumér vagy egyiptomi írnokokra ez kevésbé volt jellemző, de a legmagasabban képzett kínai mandarinok tudósok, művészek és diplomaták is voltak egyúttal.

1.3. Az írás demokratizálódása

A nagy keleti kultúrákhoz hasonló írásokat talált Arthur Evans angol régész Krétán. A Sziget mint fejlett kereskedelmi központ összekapcsolta Kis-Ázsiát, a karnaki templom falán lévő hieroglif írás a görög félszigetet Egyiptommal és a Földközi-tenger más régióival. Így alakulhatott ki keleties jellegű berendezkedése: a nagy palotaközpontok írnokok hadát foglalkoztathatták, akik az agyagtáblák tanúsága szerint alapos könyvelési rendszert használtak.

Az akhájok a görög szárazföldön hasonló úton haladtak, de náluk a papi és hivatalnoki réteg kevésbé volt fejlett. A mükénéi civilizáció bukását követő „ sötét századok” — ez a homéroszi eposzok szóbeliségének a kora — az antik görög világ megszületéséig tartanak. A görögök már betűírást (akrofónia) alkalmaztak. Az Új írásrendszert a föníciaiaktól vették át, de szemben a sémi nyelvekkel — ilyen a föníciai, arab, arámi, héber, akkád — már magánhangzókat is jelöltek. Lényegében ezen az úton haladtak a rómaiak, akik latin ábécéjük alapjait az etruszkoktól és a dél-itáliai görög városoktól örökölték.

A betűírás megjelenése óriási ugrást jelentett. Ezután kevés jel megtanulásával lehetett a tudás birtokába jutni, aminek következtében a korábbi keleti társadalmak kézműves jellegű írnokrétege eltűnt. A „tudás demokratizálódása” jelentősen előrehaladt Görögországban, bár a társadalmi berendezkedéstől függően a folyamat poliszonként eltérést mutatott. Az athéni demokrácia el sem képzelhető szélesebb körű írásismeret nélkül: a Kr. e. 509-ben bevezetett osztrakiszmosz (cserépszavazás) intézménye maga is utal erre. Rómában — korlátozottabb formában — hasonló a helyzet, hiszen a köztársaság korban sok hivatal betöltésének feltétele volt az írástudás. Az írás ismeretének széleskörűvé válását bizonyítja, hogy elterjedt szokássá vált írásos közleményeket intézni a néphez és magánszerződéseket kötni.

A kommunikációs jelrendszer ismerete azonban egyik ókori kultúrában sem vált általánossá, mivel áldásait elsősorban a teljes jogú polgárok élvezhették, másrészt sem a hellenisztikus, sem a római korszakban nem volt állami szolgáltatás az iskoláztatás: az oktatás gondja és tehertétele a családokra hárult.

1.4. A tudás átörökítése

Az írásos ismeretek tárolásában, felhasználhatóvá tételében mindig fontos szerepe volt a könyvtáraknak. Már Ninivében nagy gondossággal őrizték Assurbanapli agyagtábláit. (Az eredeti katalógus ötezernél több egységet tartalmazott.) Szemben a levéltárakkal, ahol elsősorban gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi jellegű szövegek sorakoztak, a könyvtárak irodalmi és tudományos ismereteket őriztek. Mezopotámiában körülményes volt az agyagtáblák kezelése, az egyiptomiak nílusi nádból készített papirusza alkalmasabb volt írásra és használatra. A maják és az aztékok hasonlóképpen növényi rostból készítették papírjukat.

II. EUMENÉSZ pergamoni király nevéhez kapcsolható az új íráshordó, a pergamen megszületése, amelyet borjú, kecske, bárány vagy birka bőréből nyertek, gondos kikészítés után. A Római Birodalomban a két anyagot párhuzamosan használták, a papirusz csak a Ki. u. IV században szorult ki a könyvmásoló műhelyekből. Időközben ugyanis megszületett a könyv, amely a rómaiak által „volumen”-nek nevezett tekercsformából a birodalom utolsó századaiban fejlődött kódexszé.

A megnövekedett tudásanyaggal párhuzamosan szaporodott a könyvtárak száma: a hellenisztikus korban, a nagy uralkodói központokban mindenütt feltűntek a kultúra ezen intézményei. Közülük az alexandriai volt a legjelentősebb, könyvtárosok, másolók hadával. (Állománya a másodkönyvtárral 700 ezer kötetet tett ki a Kr. e. I. században.) Róma Ki. u. 370-ben 28 könyvtárral rendelkezett, és jelentős volt a magángyűjtemények száma is. Rómában bontakozott ki a könyvkereskedelem — bár Görögországban is létezett már — kiadók, másolást végző rabszolgák hadával és természetesen könyvesbolt-okkal. Azonban a görög-római világra is jellemző, hogy a kultúra áldásaiból kevesen részesültek. A Tiberis-parti városban a könyvgyűjtés inkább divat, a gazdagság másodlagos kifejezője. Az ókorban a szóbeliség még töretlen fontossággal bírt, a retorika a közvélemény befolyásolásának igen hatékony eszköze maradt.

1.5. Hírközlés az ókorban

Az információ áramlása szükségessé tette a hírközlés kiépítését. Különösen a nagy területű és centralizált államok fektettek nagy súlyt arra, hogy megoldják e problémát. Legkézenfekvőbb megoldás az elsődlegesen állami célú úthálózat kiépítése volt, ennek csúcs-teljesítményeit produkálták a perzsák, a rómaiak vagy akár az inkák. A latinok a közforgalmi úthálózatot („cursus publicus”) megfelelő díjazásért magánszemélyek számára is elérhetővé tették. (Az útvonalon25-30 kilométerenként állomások helyezkedtek el, ahol a lovak cseréje, pihenő és szálláshely várta a fáradt embereket.) Mezopotámia és Egyiptom adottságai miatt a vízi utat részesítette előnyben.
A hírek továbbításában mindenütt nagy szerepe volt a futároknak. Görögországban az olimpiák legjobb hosszútávfutóit bízták meg ilyen feladatokkal. (Philippaidész csúcsa 200 km megtétele volt 24 óra alatt!) Rómában a kiváló úthálózat előnyeit kihasználva lovasok vitték az információkat, parancsokat.

A hírközlés másik nagyon fontos módja volt az ókorban a galambposta. Egyiptomban már Dzsószer fáraó idején (a Ki. e. XXVII. század végén) alkalmazták e madarakat. Julius Caesar is így érintkezett Itáliával, amikor Galliában tartózkodott. Az információk továbbításának egyéb módozatait nagyfokú találékonyság jellemezte. (Ebben élen jártak a görögök.) Állítólag Trója elfoglalását jelzőtüzek rendszerével sikerült nagyon gyorsan az otthoniak tudomására hozni az ostromlóknak. A kor embere e próbálkozások során csak a fény és a hang terjedésének természetes módozataira építhetett. Így született meg a fáklyával történő táviratozás módszere. A hanggal történő üzenetküldés, hallótávolságra lévő őrszemek útján, még az előbbi módszernél is körülményesebb volt.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Önálló média-hatalmak

Önálló média-hatalmak  A rádió A XX. század elején a sajtó...

Close