Kína újkori története és a boxer lázadás

Kínát a nagyhatalmak gazdasági érdekszférákra osztják

Ezt különösen sürgőssé tette az, hogy a nagyhatalmak már-már kezdték felosztani maguk között Kínát. Ténylegesen végül is egyik hatalom sem tudta a Középső Birodalmat a gyarmatává tenni – aminek a legfőbb akadálya a többi hatalom féltékenysége lett volna –, de a század utolsó évtizedeire az országot érdekszférákra tagolták, és az összes tengerparti, illetve Jangce-parti nagyvárost megnyitották a külföldiek előtt. A megnyitott városokban a hatalmak úgynevezett „koncessziós területeket” kaptak, amelyeken a külföldiek a saját joghatóságuk alatt, saját törvényeik szerint, európai stílusú épületekben élhettek. (Megjegyzendő, hogy Tiencsinben volt osztrák–magyar negyed is, amelynek épületei máig állnak.)

A koncessziós területek léte mélyen sértette a kínaiakat, hiszen egy-egy ilyen terület „állam volt az államban”, a kínai hatóságoknak nem volt beleszólásuk az ottani ügyekbe. Sok külföldi durva, öntelt viselkedése is mély nyomokat hagyott a helyi lakosságban. Az egyik sanghaji park kapuján függő tábla – „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés!” – ma is sokszor szóba kerül a kínai-nyugati kapcsolatok történetéről szóló beszélgetések folyamán.

A reformmozgalmak élére a Kang Ju-vej (1858-1927)nevű írástudó állt, aki 1898-ban memorandumot írt a fiatal Kuang-hszü (1875-1908) császárnak elképzeléseiről. A császár Kang szavain fellelkesülve maga állt a reformok élére: a mozgalom főbb vezetőit fontos posztokba helyezte, s ediktumokat adott ki, amelyek a közigazgatás gyökeres átalakítását, modern iskolák felállítását, a hivatalnokvizsgák korszerűsítését, a hadsereg átszervezését célozták, s hosszú távon Kína alkotmányos monarchiává alakítását tették volna lehetővé. Mindeközben a császár megbízta Jüan Si-kaj tábornokot, hogy számoljon le az anyacsászárné konzervatív frakciójával, amely eddig az országot kormányozta. Jüan azonban elárulta a császárt, s Ce-hszi híveinek beszámolt az ellenük irányuló tervről. Ce-hszi erre embereivel őrizetbe vetette a császárt és a reformmozgalom vezetőit, az intézkedések nagy részét érvénytelenítette, és ismét saját kezébe vette a hatalmat. A császár élete hátralevő éveit házi őrizetben töltötte. Mivel a reformrendeletek körülbelül száz napig voltak érvényben, az 1898-as modernizálási kísérletet „száznapos reformnak” nevezik. A császárság tehát képtelen volt megújítani önmagát.

A kínai bokszerfelkelés

Az első kínai–japán háború és az elvetélt „száznapos reform” után az országban egyre fokozódott az elégedetlenség egyrészt a Kínát kizsákmányoló és megalázó külföldiekkel, másrészt pedig a külföldiek érdekeit kiszolgáló mandzsu – tehát szintén idegen – dinasztiával szemben. Az először Észak-Kínában kibontakozó lázongásnak gazdasági okai is voltak: a 19. század végén a külföldiek által szorgalmazott nagy vasútépítések miatt a Nagy-csatorna fuvarosai, hajósai, kikötőinek rakodómunkásai elvesztették munkájukat és megélhetésüket. Főleg ezeket a nincstelenné vált elemeket szervezte meg az „Igazságot és Békét Teremtő Ököl” nevű titkos társaság – innen a „bokszer” elnevezés –, amely a külföldieket tartotta felelősnek minden bajért, bár a mandzsu dinasztiát támogatta.

Kína rövid története a századforduló és a második világháború közt

Kínában a boxerlázadás korát 1911 és 1916 közt a forradalmak kora váltotta fel. Az országban a parasztság iszonyú kizsákmányolásban élt,  termése 50% -át kellett földesurának átadnia, és emellett jelentős állami adókat is fizetett a császárnak. A földesurak nagy önállósággal bírtak, saját hadseregük volt. A helyzet javítása érdekében az udvar reformkísérletekbe kezdett, melyek rendre megbuktak. Később 1908-ban meghalt Ce-hszi császár, ám az új uralkodó Pu Ji (1910) még gyermekkorú volt. Kínában 1911 –ben kirobban egy jelentős forradalom – Szun Jat-Szen vezetésével – mely az országot köztársasággá változtatta. Az első világháború a japán megszállás miatt sok szenvedést hozott Kínának, mely eleinte semleges volt, ám végül hadat üzent a központi hatalmaknak. Mivel a békekötés Kína egyes részeit (Santung) Japánnak adta, az ország nem írta alá a párizsi békét. Újra káosz lett Kínában, és eljött a hadúri korszak 1916 és 1920 között. Ezen években nem volt központi vezetés, csak az egyes hadurak harcoltak egymással a főhatalom megszerzéséért. Végül az ország 1920 –ra mégis egységes irányítás alá került – Csang Kaj Sek hatalomátvételével – aki kiharcolta a nemzetközi konferenciákon, hogy Japán végre kivonuljon az országból. Később az 1920 –as évek közepén létrejött Kínában egy kezdetben gyenge ám idővel nagyon megerősödő új párt, a kommunista párt. A kommunisták 1927 –re már szembefordultak Csang Kaj Sekkel, és fegyveres harcot indítottak a hatalomátvételért. Alig egy évvel később, 1928 –ra Peking a kezükbe került, az ország újra egységes lett a kommunisták vezetése alatt.