Európa Napóleon korában
Franciaország a forradalomban megerősödött és hódító politikát kezdett folytatni. Jemappes után a franciák elfoglalták Belgiumot és tovább nyomultak nyugat felé, de Olaszország irányába is kacsintgattak. Anglia pedig nem tűrhette, hogy Franciaország világhatalommá váljék, ezért megszervezte az első koalíciót (tagjai: Anglia, Ausztria, Poroszország, Hollandia, Oroszország és Piemont). Franciaország nyugaton vereséget szenvedett, és nem csak külső, hanem belső problémákkal is küszködött, ugyanis nem volt kenyér (vendée-i parasztfölkelés).
A század végén több tehetséges tábornok is feltűnt, de kiemelkedett Napóleon, aki 1796-os olaszországi hadjáratával nagy tekintélyre tett szert, majd pedig elfoglalta Máltát, Alexandriát és Kairót, de Egyiptomot nem sikerült megtartania. 1799.nov. 9-én államcsínyt hajtott végre, és tíz évre kinevezik első konzullá. Napóleonnak békét kellett kötnie Ausztriával és Angliával, de a béke kérdése azon múlott, hogy engedik-e, hogy Franciaország megtarthassa a már XVI.Lajos által kitűzött természetes határokat.
Miután Napóleon legyőzte az osztrákokat Marengónál (1800), Ausztria (1801, Lunéville) és Anglia (1802, Amiens) is elfogadta a francia békét. Napóleon pedig, hogy még biztosabb legyen a hatalma, illetve, hogy a nagyhatalmak szemében még nagyobb tekintélyt szerezzen, 1804-ben császárrá koronáztatta magát.
A trafalgari vereség nem állította meg, hanem Poroszország irányába igyekezett, de előbb még megverte az osztrákokat Ulmnál, és az egyesült orosz-osztrák erőket Austerlitznél. 1806-ban vereséget mért a poroszokra Jénánál és Auerstadtnál, Friedlandnál megverte az oroszokat, Wagramnál pedig ismét legyőzte az újra próbálkozó osztrákokat és rákényszerítette Ferenc császárt, hogy lányát, Mária Lujzát adja hozzá Napóleonhoz.
A porosz hadjárat évében kihirdette a kontinentális zárlatot, amelyben egész Európának megtiltotta, hogy kereskedjen Angliával. Ezzel kizárta Angliát a kontinens gazdasági vérkeringéséből, de nem volt sikeres vállalkozás, mert Franciaországnak nem volt olyan tőkeereje, amellyel megszerezhette volna az újonnan megnyílt piacokat, és károkat okozott Napóleon szövetségeseinek. Napóleon 1808-ban Spanyolországba, 1812-ben Oroszországba vezetett hadjáratot, de a hadjárat során kitört spanyol felkelést nem tudták elnyomni, Oroszországban pedig óriási veszteségeket szenvedtek, 1813-ban pedig a lipcsei „népek csatájában” a szövetségesek döntő győzelmet arattak, egy év múlva Párizs is elesett, Napóleont lemondatták és Elba szigetére száműzték.
Franciaországot visszaszorították 1792-es határai mögé, Belgiumot Hollandiához csatolták, Svédország megkapta Norvégiát. Napóleon Utolsó seregét 1815-ben Waterloo mellett győzték le, de ekkor már a távoli Szent Ilona szigetére száműzték, ahol az angolok foglyaként halt meg 1821-ben.
