Az iszlám történetének főbb alakjai – iszlám

Ibn al-Zubajr, Abdalláh (megh. 692): az Umajjádok egyik legbefolyásosabb ellenfele a második fitna idején.

Ibn Hazam (994-1064): az Ibériai-félszigeten müködött arab költö, a córdobai udvar elismert vallásfilozófusa.

Ibn Iszhák, Mohamed (megh. 767): a Próféta elsö jelentös életrajzírója. Munkáját gondosan megvizsgált hadísz-ok. alapján állította össze.

Ibn Khaldún, Abd al-Rahmán (1332-1406): az al-Mukad-dima, a Bevezetés a történettudományba címü munka szerzöje. Fajlaszúfként a filozófia alapelveit követve tanulmányozta a történelem menetét, és az események mögött megbúvó, örök törvényszerüségeket kutatta.

Ibn Rushd, Abu al-Valid Ahmad (1126-1198): fajlaszúf, córdobai kádi, akit a Nyugat Averroësként ismert meg. Racionalista irányultságú filo­zófiája a nyugatiakra sokkal nagyobb hatást tett, mint a muszlim világra.

Ibn Színá, Abu Ali (980-1037): Nyugaton Avicennaként ismert filozófus, a falszafa legkiemelkedöbb képviselöje. A muszlim filozófiát összekapcsolta az Isten keresésének vallásos és misztikus útjával.

Ibn Tajmijja (1263-1328): a szúfizmus népszerüségét ellensúlyozni kívánó reformgondolkodó, aki fö céljának a Korán alapelveihez és a szunnához való visszatérést tartotta. Damaszkuszban, börtönben halt meg.

Ikbál, Mohamed (1876-1938): indiai költö, filozófus, aki az iszlám racionális oldalát domborította ki. Így akarta bebizonyítani, hogy az iszlám és a modernség megfér egymással.

Iszmáíl: a Bibliában Ismáel néven szereplö próféta, Ábrahám legidösebb fia. Az Úr parancsára anyjával, Hágárral együtt a pusztába számüzték. A muszlim hagyomány azt tartja, hogy Iszmáíl és Hágár Mekkában élt, s Ábrahám eljött, hogy meglátogassa öket. Ottléte alatt apa és fia újjá­épí­tet­ték a Kábát, melyet eredetileg az elsö próféta, az emberi nem ösatyja, Ádám emelt.

Iszmáíl pasa: Egyiptom kormányzója (1863-1879), aki megkapta a khedive, „nagy herceg” címet. Nagyra törö modernizációs programja csödbe juttatta az országot, és végsö soron Egyiptom brit megszállásához vezetett.

Iszmáíl sáh (1501-1524): az iráni szafavida dinasztia elsö uralkodója, aki országában a Tizenkettes Sía irányvonalát tette mérvadóvá.

Iszmáíl ibn Dzsafar: atyja, Dzsafar al-Szádik öt nevezte ki a síiták hetedik imámjának. A Hetes Sía
követöi, más néven iszmáiliták szerint ö volt az imámok sorában Ali ibn Abi Tálib utolsó, egyenes ági leszármazottja, s erre hivatkozva Dzsafar al-Szádik kisebbik fiának, Múszá al-Kázimnak, a Tizenkettes Síiták által hetediknek tartott imámnak a jogát a poszt betöltésére nem ismerik el.

Jaszin, Ahmad sejk (1936-2004): a Mudzsama, „Muszlim Kongresszus” megalapítója. A jótékonysági szervezet az izraeli megszállás alatt álló Gázai-övezetben müködik. A terrorcselekményeiröl hírhedetté vált HAMASZ a Múdzsamából nött ki.

Jazíd, I.: umajjád kalifa (680-683), akire leginkább mint a Kerbalánál megölt Huszajn ibn Ali gyilkosára szokás emlékezni.

Khádidzsa: Mohamed próféta felesége, életben maradott gyermekei anyja. Ő vette fel elsöként az iszlámot. A hidzsrát megelözöen, a mekkai üldöztetés idején (616-619) hunyt el, valószínüleg a kurajsiták blokádja miatt elszenvedett nélkülözések miatt.

Khán, Mohamed Ajúb: Pakisztán miniszterelnöke (1958-1969). Erösen világias beállítottságú politikája bukásához vezetett.

Khátamí, hoddzsat al-iszlám, szajjid: az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke (1997-). Az iszlám törvényeinek liberális szellemü értelmezését hirdeti, és igyekszik szorosabbra füzni a Nyugattal fenntartott kapcsolatok szálait.

Khomejní, ajatollah, Ruhollah (1902-1989): a Pahlaví-rezsimet megdöntö muszlim forradalom szellemi vezetöje és Irán Legfelsöbb Fakíhja (1979-1989).

Kindí, Jákúb ibn Ishák al- (megh. 870): az elsö jelentös fajlaszúf, aki együttmüködött a mutazilával, de a görög bölcsek írásait is tanulmányozta.

Kirmání, Aka Khán (1853-1896): világias szellemiségü iráni reformgondolkodó.

Kutb, Szajjid (1906-1966): a Muszlim Testvériség szervezetének tagja. Nézetei a szunnita fundamentalizmus egyik fö forrásának számítanak. Al-Nasszer kormányzata meggyilkoltatta.

Madzsliszí, Mohamed Bákir (megh. 1700): álim, aki az Iránban államvallássá tett Tizenkettes Sía kevésbé vonzó arcát fedte fel. Tüzzel-vassal irtotta a falszafa tanait, és üldözte a szúfíkat.