Az iszlám történetének főbb alakjai – iszlám

Ali Zajn al-Ábidín (megh. 714): a negyedik imám. A misztika útját járta. Medinában élt visszavonultan, és nem vett részt a politikai életben.

Avrangzéb (1658-1707): mogul uralkodó. Valláspolitikája szakított az engedékeny akbari irányvonallal, s ez hindu és szikh felkelések egész sorát robbantotta ki.

Bajbarsz, Rukn al-Dín (1260-1277): mamlúk uralkodó, aki az Észak-Palesztinában fekvö Ajn Dzsálútnál súlyos vereséget mért a mongolokra, majd felszámolta a szíriai partvidéken még megmaradt keresztes erösségek jó részét.

Bánná, Haszon al- (1906-1949): egyiptomi reformgondolkodó, a Muszlim Testvériség szervezetének szülöatyja. A világi egyiptomi kormányzat 1949-ben meggyilkoltatta.

Bhutto, Zulfikár Ali: Pakisztán miniszterelnöke (1971-1977), aki engedményeket lett az iszlámpárti eröknek, de a mélyen vallásos Ziá al- Hakk puccsal megdöntötte kormányát.

Bisztámí, Bájazíd (megh. 874): az egyik legelsö „megmámorosodott” szúfí, aki az Istenben való feloldódás, faná tanát hirdette. A hosszú idön át, szorgalmasan végzett misztikus gyakorlatok segítettek neki meglelnie a lénye legmélyén rejtözködö isteni lényeget.

Bukhárí, al- (megh. 870): a legtekintélyesebbnek mondott hadísz-gyüjtemény összeállítója.

Cselebi, Abu al-Szuúd Khodzsa (1490-1574): oszmánli jogtudós, az Oszmán Birodalom jogrendjének kidolgozója.

Dzsafar al-Szádik (megh. 765): a hatodik síita imám, az imamátus elméletének kidolgozója. Híveit arra ösztönözte, hogy a politika helyett a Korán misztikus értelmezésének kiismerésében mélyedjenek el.

Dzsinna, Mohamed Ali (1876-1948): a szubkontinens felosztása idején az indiai Muszlim Liga vezetöje, akit ezért Pakisztán szülöatyjának szokás tartani.

Dzsunajd (megh. 910): az elsö „józan” szúfí, aki azt tanította, hogy az istenélmény az önuralomban rejlik. A „megmámorosodott” szúfík szertelenségét átmeneti állapotnak tartotta, melyen az igazi misztikusnak túl kell lépnie.

Fárábí, Abu Naszr al- (megh. 950): a legracionálisabbnak tartott fajlaszúf, gyakorló szúfí, aki az Aleppóban székelö Hamdánidák udvarában zenészként kereste kenyerét.

Gannoucsí, Rasíd al- (1941—): a számüzetésbe kényszerített Megújhodás Pártja tunéziai vezetöje, aki „iszlámpárti demokratának” vallja magát.

Gazzálí, Abu Hamíd Mohamed (megh. 1111): a szunnita iszlám alapelveinek kiérlelésében nagy szerepet játszó bagdadi teológus, aki a szúfizmust a hétköznapi vallásgyakorlat szintjére emelte.

Hágán a Bibliában Ábrahám felesége és gyermekének, Ismáelnek, arabul Iszmáilnak, anyja. Iszmáil az arabok ösatyja. Hágánt ezért az iszlám egyik matriarchájának tekintik, és a mekkai haddzs zarándoklat során különleges tisztelettel emlékeznek meg róla.

Hakk, Ziá al-: Pakisztán miniszterelnöke (1977-1988), aki határozottan iszlámpárti politikájáról híresült el. A kormányzat ennek ellenére igyekezett leválasztani a vallást a politikai és a gazdasági életröl.

Haszan al-Asarí (megh. 935): a mukzilitákat és az ahl al-hadísz-t össze­békítö filozófus. Atomisztikus filozófiája a szunnita iszlám lelkiségének jellegzetes kifejezödése.

Haszan al-Aszkarí (megh. 874): a tizenegyedik síita imám, aki Számarrában élt és hunyt el, az Ábbászida kalifák foglyaként. Ahogy a többi imám halálával kapcsolatban, az ö esetében is felmerült a gyanú, hogy az abbászida hatóságok mérgezték meg.

Haszan al-Baszrí (megh. 728): baszrai prédikátor, egy vallási reform­mozgalom elindítója, az umajjád kalifák éles hangú bírálója.

Haszan ibn Ali (megh. 669): Ali ibn Abi Tálib fia, a Próféta unokája. A síiták a második imámként emlékeznek meg róla. Atyja halála után a síiták kalifának kiáltották ki, de Haszan beleegyezett, hogy visszavonul a politikai színtérröl. Viszonylagos jólétben Medinában fejezte be életét.

Huszajn ibn Ali: Ali ibn Abi Tálib kisebbik fia, Mohamed próféta unokája. A síiták harmadik imámjuknak tartják. Jazíd kalifa ölette meg, s haláláról minden évben muharram hónapban emlékeznek meg.

Ibn al-Arábí, Muhyí al-Dín (megh. 1240): az Ibériai-félszigeten élt arab misztikus és filozófus, aki bebarangolta az iszlám világát. Termékeny és nagy hatású szerzö volt, aki egyesítö és pluralista nézeteket vallott. Filozófiai rendszerét a spiritualitás hatotta át.