Hirdetés
Hirdetés

Az iszlám történetének főbb alakjai – iszlám

22 perc olvasás

Abbász sáh, I. (1588-1629): a Szafavida Birodalom aranykorában ural­ko­dott Iránban. Iszfahánban szemet gyönyörködtetö épületeket emeltetett, és pom­pagazdagságáról messze földön híres udvart tartott. Síita álim-okat hívott országába, hogy az irániakat megismertessék a Tizenkettes Sía tanításaival.

Hirdetés

Abd al-Madzsíd, I. (1839-1861): oszmánli szultán. A Gül-hánekertben kihirdetett rendeleteivel megnyirbálta az uralkodó teljhatalmát, és uralmát alattvalóival fennálló szerzödéses viszonyként értelmezte.

Abd al-Malik (685-705): umajjád kalifa, aki egy véres testvérháború után helyreállította a dinasztia hatalmát. A Szikla-mecsetet az ö uralkodása alatt fejezték be 691-ben.

Abd al-Vahháb, Mohamed ibn (1703-1792): szunnita vallásújító, aki gyökeres fordulat révén megkísérelt visszatérni az iszlám alapelveihez. A vahhábizmus ma az uralkodó irányzat Szaúd-Arábiában.

Abdu, Mohamed (1849-1905): egyiptomi reformgondolkodó, aki meg­kí­sé­rel­te megújítani az iszlám intézményrendszerét. Célja az volt, hogy a nyuga­ti eszményeket közelebb hozza a muszlimokhoz és újraegyesítse az országot.

Hirdetés

Abu al-Fazl Allámí (1551-1602): szúfí történész, Akbar mogul uralkodó életrajzírója.

Abu al-Hakam (a Koránban szereplö másik neve Abu Dzsahl, a „tudatlanság atyja”): a Mohameddal szembehelyezkedö mekkai ellenzék vezére.

Abu al-Kászim Mohamed, a Rejtözködö Imám: a síiták tizenkettedik imám­ja, aki életét féltve 874-ben elbujdosott. 934-ben bejelentették menny­bemenetelét. Hívei szerint az Úr csodálatos módon elrejtette az imámot, akinek így megszakadt minden kapcsolata követöivel. Az utolsó ítéletet megelözöen azonban visszatér majd a földre, és megjelenése a béke és igazság korszakának beköszöntét s az Isten ellenségeinek pusztulását adja hírül.

Abu Bakr: egyike az elsö igazhívőknek. A Próféta közeli barátja. Mohamed halála után ö lett az elsö kalifa (632-634).

Abu Hanífa (699-767): úttörö jelentöségü jogtudós, a fikh egyik nagy alakja. Munkássága nyomán jött létre a hanafita jogértelmezési irányzat.

Abu Szufján: Abu al-Hakam után ö állt a Mohamed-ellenes tábor élére. Amikor azonban ráébredt, hogy a Prófétát nem tudja legyözni, ö is megtért. A mekkai Umajjád-családból származott, s fia, Muávija lett az Umajjád-ház elsö kalifája.

Ahmad ibn Hanbal (780-855): hadísz-katató, jogtudós, az ahl al-hadísz kiemelkedö alakja. Szellemiségét a hanbalita jogértelmezési irányzat örzi.

Ahmad ibn Idrísz (1760-1836): neoszúfí reformer, aki Marokkóban, Észak-Afrikában és Jemenben tevékenykedett. Az álim-ok megkerülésével egy élöbb és élhetöbb, a hívekhez közvetlenül szóló iszlámértelmezést kívánt kidolgozni.

Ahmad Khán, Sir Szajjid (1817-1898): indiai reformgondolkodó, aki megkísérelte az iszlámot összhangba hozni a modern liberalizmus eszményeivel. Az indiaiakat arra bátorította, hogy müködjenek együtt az európaiakkal és érvényesnek fogadják el a Nyugat intézményrendszerét.

Ahmad Szirhindí (megh. 1625): szúfí reformer, Akbar mogul uralkodó vallási pluralizmusának tekintélyes ellenzöje.

Áisa: a Próféta kedvenc felesége. Mohamed az ö karjában lehelte ki lelkét. Áisa Abu Bakr lánya volt, s az elsö fitna idején ö irányította az Ali ibn Abi Tálibbal szemben álló medinai ellenzéket.

Hirdetés

Aka Mohamed Khán (megh. 1797): az iráni kádzsár dinasztia megalapítója.

Akbar (1556-1606): indiai mogul uralkodó. Politikáját a vallási türelem alap­elve határozta meg, s ezért jól együtt tudott müködni a hindu lakossággal. Uralkodásának idejére esik a Mogul Birodalom aranykora.

Ali al-Hádí: a tizedik síita imám. Al-Mutavakkil kalifa 848-ban Számarrába hívatta, ott letartóztatták, és 868-ban bekövetkezett haláláig házi örizetben tartották fogva.

Ali al-Ridá: a nyolcadik síita imám. Al-Mamún kalifa a lázongó síitákat megbékítendö 817-ben öt jelölte utódjául. Lépése felettébb népszerütlen­nek bizonyult, s al-Ridá a rá következö évben meghalt. Nagy valószínüség szerint meggyilkolták.

Ali ibn Abi Tálib: Mohamed unokaöccse, gyámfia és veje, a Próféta utolsó, egyenes ági férfi leszármazottja. Ő lett a negyedik kalifa 656-ban, de 661-ben egy kháridzsita szélsöséges meggyilkolta. A síiták szerint, akik öt a közösség elsö imámjaként tisztelik, Mohamed után neki kellett volna átvennie a vezetést. Az iraki Nadzsafban található szentélye a síiták számára fontos zarándokhely.

Ali Zajn al-Ábidín (megh. 714): a negyedik imám. A misztika útját járta. Medinában élt visszavonultan, és nem vett részt a politikai életben.

Hirdetés

Avrangzéb (1658-1707): mogul uralkodó. Valláspolitikája szakított az engedékeny akbari irányvonallal, s ez hindu és szikh felkelések egész sorát robbantotta ki.

Bajbarsz, Rukn al-Dín (1260-1277): mamlúk uralkodó, aki az Észak-Palesztinában fekvö Ajn Dzsálútnál súlyos vereséget mért a mongolokra, majd felszámolta a szíriai partvidéken még megmaradt keresztes erösségek jó részét.

Bánná, Haszon al- (1906-1949): egyiptomi reformgondolkodó, a Muszlim Testvériség szervezetének szülöatyja. A világi egyiptomi kormányzat 1949-ben meggyilkoltatta.

Bhutto, Zulfikár Ali: Pakisztán miniszterelnöke (1971-1977), aki engedményeket lett az iszlámpárti eröknek, de a mélyen vallásos Ziá al- Hakk puccsal megdöntötte kormányát.

Bisztámí, Bájazíd (megh. 874): az egyik legelsö „megmámorosodott” szúfí, aki az Istenben való feloldódás, faná tanát hirdette. A hosszú idön át, szorgalmasan végzett misztikus gyakorlatok segítettek neki meglelnie a lénye legmélyén rejtözködö isteni lényeget.

Bukhárí, al- (megh. 870): a legtekintélyesebbnek mondott hadísz-gyüjtemény összeállítója.

Cselebi, Abu al-Szuúd Khodzsa (1490-1574): oszmánli jogtudós, az Oszmán Birodalom jogrendjének kidolgozója.

Dzsafar al-Szádik (megh. 765): a hatodik síita imám, az imamátus elméletének kidolgozója. Híveit arra ösztönözte, hogy a politika helyett a Korán misztikus értelmezésének kiismerésében mélyedjenek el.

Hirdetés

Dzsinna, Mohamed Ali (1876-1948): a szubkontinens felosztása idején az indiai Muszlim Liga vezetöje, akit ezért Pakisztán szülöatyjának szokás tartani.

Dzsunajd (megh. 910): az elsö „józan” szúfí, aki azt tanította, hogy az istenélmény az önuralomban rejlik. A „megmámorosodott” szúfík szertelenségét átmeneti állapotnak tartotta, melyen az igazi misztikusnak túl kell lépnie.

Fárábí, Abu Naszr al- (megh. 950): a legracionálisabbnak tartott fajlaszúf, gyakorló szúfí, aki az Aleppóban székelö Hamdánidák udvarában zenészként kereste kenyerét.

Gannoucsí, Rasíd al- (1941—): a számüzetésbe kényszerített Megújhodás Pártja tunéziai vezetöje, aki „iszlámpárti demokratának” vallja magát.

Gazzálí, Abu Hamíd Mohamed (megh. 1111): a szunnita iszlám alapelveinek kiérlelésében nagy szerepet játszó bagdadi teológus, aki a szúfizmust a hétköznapi vallásgyakorlat szintjére emelte.

Hágán a Bibliában Ábrahám felesége és gyermekének, Ismáelnek, arabul Iszmáilnak, anyja. Iszmáil az arabok ösatyja. Hágánt ezért az iszlám egyik matriarchájának tekintik, és a mekkai haddzs zarándoklat során különleges tisztelettel emlékeznek meg róla.

Hakk, Ziá al-: Pakisztán miniszterelnöke (1977-1988), aki határozottan iszlámpárti politikájáról híresült el. A kormányzat ennek ellenére igyekezett leválasztani a vallást a politikai és a gazdasági életröl.

Hirdetés

Haszan al-Asarí (megh. 935): a mukzilitákat és az ahl al-hadísz-t össze­békítö filozófus. Atomisztikus filozófiája a szunnita iszlám lelkiségének jellegzetes kifejezödése.

Haszan al-Aszkarí (megh. 874): a tizenegyedik síita imám, aki Számarrában élt és hunyt el, az Ábbászida kalifák foglyaként. Ahogy a többi imám halálával kapcsolatban, az ö esetében is felmerült a gyanú, hogy az abbászida hatóságok mérgezték meg.

Haszan al-Baszrí (megh. 728): baszrai prédikátor, egy vallási reform­mozgalom elindítója, az umajjád kalifák éles hangú bírálója.

Haszan ibn Ali (megh. 669): Ali ibn Abi Tálib fia, a Próféta unokája. A síiták a második imámként emlékeznek meg róla. Atyja halála után a síiták kalifának kiáltották ki, de Haszan beleegyezett, hogy visszavonul a politikai színtérröl. Viszonylagos jólétben Medinában fejezte be életét.

Huszajn ibn Ali: Ali ibn Abi Tálib kisebbik fia, Mohamed próféta unokája. A síiták harmadik imámjuknak tartják. Jazíd kalifa ölette meg, s haláláról minden évben muharram hónapban emlékeznek meg.

Ibn al-Arábí, Muhyí al-Dín (megh. 1240): az Ibériai-félszigeten élt arab misztikus és filozófus, aki bebarangolta az iszlám világát. Termékeny és nagy hatású szerzö volt, aki egyesítö és pluralista nézeteket vallott. Filozófiai rendszerét a spiritualitás hatotta át.

Hirdetés

Ibn al-Zubajr, Abdalláh (megh. 692): az Umajjádok egyik legbefolyásosabb ellenfele a második fitna idején.

Ibn Hazam (994-1064): az Ibériai-félszigeten müködött arab költö, a córdobai udvar elismert vallásfilozófusa.

Ibn Iszhák, Mohamed (megh. 767): a Próféta elsö jelentös életrajzírója. Munkáját gondosan megvizsgált hadísz-ok. alapján állította össze.

Ibn Khaldún, Abd al-Rahmán (1332-1406): az al-Mukad-dima, a Bevezetés a történettudományba címü munka szerzöje. Fajlaszúfként a filozófia alapelveit követve tanulmányozta a történelem menetét, és az események mögött megbúvó, örök törvényszerüségeket kutatta.

Ibn Rushd, Abu al-Valid Ahmad (1126-1198): fajlaszúf, córdobai kádi, akit a Nyugat Averroësként ismert meg. Racionalista irányultságú filo­zófiája a nyugatiakra sokkal nagyobb hatást tett, mint a muszlim világra.

Ibn Színá, Abu Ali (980-1037): Nyugaton Avicennaként ismert filozófus, a falszafa legkiemelkedöbb képviselöje. A muszlim filozófiát összekapcsolta az Isten keresésének vallásos és misztikus útjával.

Ibn Tajmijja (1263-1328): a szúfizmus népszerüségét ellensúlyozni kívánó reformgondolkodó, aki fö céljának a Korán alapelveihez és a szunnához való visszatérést tartotta. Damaszkuszban, börtönben halt meg.

Ikbál, Mohamed (1876-1938): indiai költö, filozófus, aki az iszlám racionális oldalát domborította ki. Így akarta bebizonyítani, hogy az iszlám és a modernség megfér egymással.

Hirdetés

Iszmáíl: a Bibliában Ismáel néven szereplö próféta, Ábrahám legidösebb fia. Az Úr parancsára anyjával, Hágárral együtt a pusztába számüzték. A muszlim hagyomány azt tartja, hogy Iszmáíl és Hágár Mekkában élt, s Ábrahám eljött, hogy meglátogassa öket. Ottléte alatt apa és fia újjá­épí­tet­ték a Kábát, melyet eredetileg az elsö próféta, az emberi nem ösatyja, Ádám emelt.

Iszmáíl pasa: Egyiptom kormányzója (1863-1879), aki megkapta a khedive, „nagy herceg” címet. Nagyra törö modernizációs programja csödbe juttatta az országot, és végsö soron Egyiptom brit megszállásához vezetett.

Iszmáíl sáh (1501-1524): az iráni szafavida dinasztia elsö uralkodója, aki országában a Tizenkettes Sía irányvonalát tette mérvadóvá.

Iszmáíl ibn Dzsafar: atyja, Dzsafar al-Szádik öt nevezte ki a síiták hetedik imámjának. A Hetes Sía
követöi, más néven iszmáiliták szerint ö volt az imámok sorában Ali ibn Abi Tálib utolsó, egyenes ági leszármazottja, s erre hivatkozva Dzsafar al-Szádik kisebbik fiának, Múszá al-Kázimnak, a Tizenkettes Síiták által hetediknek tartott imámnak a jogát a poszt betöltésére nem ismerik el.

Jaszin, Ahmad sejk (1936-2004): a Mudzsama, „Muszlim Kongresszus” megalapítója. A jótékonysági szervezet az izraeli megszállás alatt álló Gázai-övezetben müködik. A terrorcselekményeiröl hírhedetté vált HAMASZ a Múdzsamából nött ki.

Jazíd, I.: umajjád kalifa (680-683), akire leginkább mint a Kerbalánál megölt Huszajn ibn Ali gyilkosára szokás emlékezni.

Khádidzsa: Mohamed próféta felesége, életben maradott gyermekei anyja. Ő vette fel elsöként az iszlámot. A hidzsrát megelözöen, a mekkai üldöztetés idején (616-619) hunyt el, valószínüleg a kurajsiták blokádja miatt elszenvedett nélkülözések miatt.

Hirdetés

Khán, Mohamed Ajúb: Pakisztán miniszterelnöke (1958-1969). Erösen világias beállítottságú politikája bukásához vezetett.

Khátamí, hoddzsat al-iszlám, szajjid: az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke (1997-). Az iszlám törvényeinek liberális szellemü értelmezését hirdeti, és igyekszik szorosabbra füzni a Nyugattal fenntartott kapcsolatok szálait.

Khomejní, ajatollah, Ruhollah (1902-1989): a Pahlaví-rezsimet megdöntö muszlim forradalom szellemi vezetöje és Irán Legfelsöbb Fakíhja (1979-1989).

Kindí, Jákúb ibn Ishák al- (megh. 870): az elsö jelentös fajlaszúf, aki együttmüködött a mutazilával, de a görög bölcsek írásait is tanulmányozta.

Kirmání, Aka Khán (1853-1896): világias szellemiségü iráni reformgondolkodó.

Kutb, Szajjid (1906-1966): a Muszlim Testvériség szervezetének tagja. Nézetei a szunnita fundamentalizmus egyik fö forrásának számítanak. Al-Nasszer kormányzata meggyilkoltatta.

Madzsliszí, Mohamed Bákir (megh. 1700): álim, aki az Iránban államvallássá tett Tizenkettes Sía kevésbé vonzó arcát fedte fel. Tüzzel-vassal irtotta a falszafa tanait, és üldözte a szúfíkat.

Mahdí, al-: abbászida kalifa (775-785), aki elismerte a mélyen hívö musz­limok vallásgyakorlatát, szorgalmazta a fikh tanulmányozását, és sokat tett azért, hogy a vallásos muszlimok megbékéljenek a kormányzattal.

Mahmúd, II.: oszmánli szultán (1808-1839), a modernizációt célzó Tanzimát reformok elindítója.

Malcolm X (1925-1965): az Iszlám Nemzete nevü szeparatista afro-amerikai szervezet karizmatikus vezetöje, aki az emberjogi mozgalmak höskorában jelentös tekintélyre tett szert az Egyesült Államokban. 1963-ban szakított a heterotodox szellemiségü csoporttal, és követöivel együtt a szunnita iszlámot választotta. „Hitehagyásáért” két évvel késöbb meggyilkolták.

Hirdetés

Malik ibn Anasz (megh. 795): a malikita jogi iskola megteremtöje.

Mamún, al-: abbászida kalifa (813-833). Uralkodásával kezdödött az Abbászida Birodalom hanyatlása.

Manszúr, al: abbászida kalifa (754-775). Üldözte az ellenzéki síitákat, és fövárosát Bagdadba tette át.

Manszúr, Huszajn al-, más néven al-Halládzs, a „Gyapjúkártoló”: a legismertebb a „megmámorosodott” szúfík közül. Az Istennel való eggyé olvadásban oly fokra jutott, hogy eksztázisba esve ez a híressé vált mondás hagyta el ajkát: „Aná al-Hakk!”, „Én vagyok az Igazság!” Eretnekség vádjával 922-ben kivégezték.

Mavdúdí, Abu Alá (1903-1979): pakisztáni fundamentalista ideológus. Nézetei roppant hatást gyakoroltak a szunnita közgondolkodásra.

Mehmed, II.: oszmánli szultán (1451-1461), a „Hódító” melléknevet Konstantinápoly 1453-as bevételével érdemelte ki.

Mír Dámád (megh. 1631): az iszfaháni misztikus iskola alapítója, Mullá Szádra mestere.

Muávija ibn Abi Szufján: az elsö umajjád kalifa (661-680), aki az elsö fitna zürzavaros idöszakát követöen erös és jól müködö kormányzatot állított fel.

Mudarrisz, Haszan ajatollah (megh. 1937): iráni pap, aki a Madzsliszban heves támadást intézett Rizá sáh ellen, amiért az életével fizetett.

Mohamed al-Bákir (megh.735): az ötödik síita imám. A politikától vissza­vo­nultan, Medinában élt, ahol a hagyomány szerint a Korán értel­me­zé­sé­nek erösen ezoterikus irányzatát dolgozta ki, mely ma is jellemzö a Tizenkettes Síára.

Mohamed Ali pasa (1769-1849): az oszmánli hadsereg albán származású tisztje, aki Egyiptomot függetlenítette Isztambultól, és a gyakorlatilag önállósodott tartományban sikeres modernizációs programot hirdetett.

Hirdetés

Mohamed ibn Abdalláh (kb. 570-632): a próféta, aki az araboknak elhozta a Koránt, egyistenhívö vallást alapított, és egyesítette az Arab-félsziget törzseit.

Mohamed ibn Ali al-Szanúszí (megh. 1832): neoszúfí gondolkodó, a Líbiában ma is szinte egyeduralkodónak számító szanuszíjjá irányzat megalapítója.

Mohamed Khvárizmsáh: a török származású khvárizmi dinasztia ural­ko­dó­ja (1200-1220), aki Kelet-Iránban erös központi állam össze­ko­vá­cso­lásán fáradozott, de kihívta maga ellen a mongolok haragját, s ezzel okot adott az elsö mongol hadjáratra.

Mohamed Rizá Pahlaví sáh: az iráni Pahlaví-dinasztia második uralkodója (1944-1979). Ellentmondást nem türö modrenizációs kísérlete, világias politikája vezetett a musz-lim forradalom kitöréséhez.

Mulkum Khán, Mírzá (1833-1908): világias nézeteket valló iráni reform­gondolkodó.

Mullá Szádra (megh. 1640): síita misztikus filozófus. Munkássága külö­nö­sen Iránban számos értelmiségi, forradalmár és reformer eszmerendszeré­böl visszaköszön.

Murád, I.: oszmánli szultán (1360-1389), Rigómezönél vereséget mért a szerb hadakra.

Muszlim (megh. 878): az egyik legjelentösebb hadísz-gyüjtemény szerzöje.

Musztafa Kemál, más néven Atatürk (1881-1938): a modern, világi Törökország megteremtöje.

Mutavakkil, al-: abbászida kalifa (847-861), Számarrában házi örizetben tartott fogva síita imámokat.

Nádir khán (megh. 1748): a Szafavida Birodalom bukását követöen ideiglenesen felélesztette Irán katonai hatalmát.

Náiní, Mohamed Huszajn sejk (1850-1936): iráni mudzs-tahid. Intelmek a néphez címü írása az alkotmányos berendezkedést síita köntösbe öltöztette.

Nászir, al-: egyike az utolsó abbászida kalifáknak, az iszlám intézményrendszerét felhasználva igyekezett megszilárdítani hatalmát.

Nasszer, Dzsamál Abd al-: egyiptomi elnök (1952-1970), egy harcosan nacionalista, világi elveket valló, szocialista kormányzat élén állt.

Nizám al-Mulk: a Szeldzsuk Birodalom tehetséges föminisztere, 1063-tól 1092-ig töltötte be a vezíri posztot.

Rasíd, Hárún al-: abbászida kalifa (786-809). Uralkodását, mely egyben a kalifák teljhatalmának csúcspontját jelenti, a virágzó kulturális élet jellemezte.

Ridá, Mohamed Rasíd (1865-1935): egyiptomi újságíró, a Szalafijja mozgalom elindítója, a modern világ követelményeinek megfelelö muszlim állam gondolatának elsö jelentös szószólója.

Rizá Khán: iráni sáh (1921-1941), a Pahlaví-dinasztia megalapítója. Kormányzata erösen világi és nacionalista politikát követett.

Rúmí, Dzsalál al-Dín (1207-1275): nagy hatású szúfí vezetö, a keringö dervisekként is ismert muszlim szerzeteseket tömörítö Mevleví rend alapítója. Szellemisége már életében tömegeket vonzott.

Hirdetés

Sáfií, Mohamed Idrísz, al- (megh. 820): a sáfiita jogértelmezési iskola megalapítója, aki a muszlim jogrend alapjainak (uszúl) lefektetésével forradalmasította a fikh tanulmányozását.

Sáh Dzsihán: mogul uralkodó (1627-1658), a Tádzs Mahall építtetöje. Uralkodása idején teljesedik ki, éri el kifinomultságának csúcspontját a mogul kultúra.

Sáh Valíulláh (1703-1762): indiai reformgondolkodó, egyike az elsöknek, akik felmérték, hogy a modern nyugati civilizáció milyen veszélyeket rejt az iszlám számára.

Szaláh al-Dín, Júszuf ibn Ajjúb (megh. 1193): kurd hadvezérböl lett szultán, Szíria és Egyiptom területén kiterjedt birodalmat hozott létre. A Fátimidáktól visszahódította Egyiptomot a szunnita iszlám számára, és Jeruzsálemböl kiüzte a kereszteseket. A Nyugaton Szaladdin néven ismert uralkodó az Ajjúbida-dinasztia megalapítója.

Szelim, I.: oszmánli szultán (1512-1520), aki a mamlúkoktól elhódította Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot.

Szelim, III.: oszmánli szultán (1789-1807), aki megkísérelte országát nyugati mintára átalakítani.

Szinán pasa (megh. 1578): az isztambuli Szülejmánije-dzsámi és az edirnei Szelimije-dzsámi alkotója.

Szorús, Abdulkarím (1945-): iráni értelmiségi, aki a sía liberális magyarázatáról vált híressé. A nyugati, világias szellemiséget azonban ö is elutasítja.

Hirdetés

Szuhravardí, Jahjá (megh. 1191): szúfí filozófus, az iszlám kora elötti iráni misz­tikus gondolatokból építkezö isrákí, megvilágosodási iskola meg­alapítója. Állítólagos heterodox nézeteiért az ajjúbida rezsim Aleppóban kivégeztette.

Szülejmán, I.: oszmánli szultán (1520-1566), akit az iszlám világában a Kánúní, „Törvényhozó”, Nyugaton a „Nagy” melléknévvel illetnek. Jelentös szerepe van a jellegzetes oszmánli intézményrendszer kialakításában, mely az ö uralkodása alatt teljesedett ki.

Tabarí, Abu Dzsafar (megh. 923): jogtudós és krónikás, hatalmas és nagyjelentöségü munka szerzöje. Figyelmét az Isten szolgálatára meghívott népek, elsösorban a muszlim umma történetének eseményei kötötték le.

Tahtaví, Rifáh al- (1801-1873): egyiptomi álim, aki nyomtatásban is napvilágot látott naplójában a nyugati kultúra iránti lelkesedésének adott hangot. Számos európai írást fordított le arabra, az ország modernizációját sürgette.

Umar, II.: umajjád kalifa (717-720), aki megkísérelte a vallásos mozgalom kívánalmainak megfelelöen vezetni birodalmát. A kalifák közül elsöként ö biztosította támogatásáról az iszlám vallását felvenni igyekvöket.

Hirdetés

Umar ibn al-Khattáb: a Próféta bizalmasa és harcostársa, a második kalifa (634-644), az arab hódító háborúk szellemi atyja, a helyörségi városok megteremtöje. Egy perzsa hadifogoly gyilkolta meg.

Uszmán ibn Affán: az elsö megtértek egyike, Mohamed veje, a harmadik kalifa (644-656), aki azonban elödeinél erélytelenebbnek bizonyult. Politikája miatt nepotizmussal vádolták. Az elégedetlenkedök felkelést robbantottak ki, melynek során Medinában meggyilkolták. Halála vezetett az elsö fitna kitöréséhez.

Valid, L: umajjád kalifa (705-717), aki az umajjád hatalom csúcspontján ült a trónra.

Vaszan ibn Ata (megh. 748): a racionális elveket hirdetö teológiai iskola, a mutazila megalapítója.

Zajd ibn Ali (megh. 740): az ötödik imám fivére, aki teljes eröbedobással részt vett a politikai küzdelmekben. Nem elképzelhetetlen, hogy az ötödik imám az ö befolyásának, hatalomvágyának ellensúlyozására dolgozta ki a béke fontosságát hirdetö filozófiáját. A késöbbiekben azokat, akik nem követték a Tizenkettes Sía irányvonalát, és nem fordítottak hátat a politikának, gyakran zajditákként emlegették.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!

Ez is érdekelhet még:
A magyar felvilágosodás irodalmából

Csokonai Vitéz Mihály, Kármán József,  Batsányi János, Bessenyei György A felvilágosodás mint egyetemes, nemzetközi eszmerendszer Európa országaiban eléggé változatos képet mutat....

Pótfelvételizők, figyelem! Fontos határidő jár le ma éjfélkor
Pótfelvételizők, figyelem! Fontos határidő jár le ma éjfélkor

Már nincs sok idő hátra, legkésőbb ma éjfélig kell leadnotok a jelentkezéseteket a 2020-as pótfelvételin, ha szeptembertől egyetemen vagy főiskolán...

Close