Az ipari forradalom következményei
1809-ben FULTON megépítette az első gőzhajót.
1825-re elkészült az első vasútvonal.
Nehézipar: a gőzgépek, sínek, mozdonyok gyártása új eljárásokat követelt a bányászatban, kohászatban.
Társadalom
Fejlődött az orvostudomány, így a járványok megszűntek. Ez demográfiai robbanáshoz vezetett, városok száma és a népessége nő. Az ipari forradalom kiterjesztése egész Európára nem a születések számát növelte, hanem a halandóságot csökkentette.
Mezőgazdaság fejlődik – gépesítés ® nincs szükség annyi mezőgazdasági munkaerőre ® létrejön a munkáltató és munkavállaló osztály.
Proletárok: a manufaktúrában dolgozók és a földjüket vesztett bérlők.
A munkások kiszolgáltatottak voltak: nem voltak még törvények, melyek védték volna jogait; ha nem volt megrendelés, a munkás rögtön az utcára került; mind a munkások, mind a vállalkozók szervezetbe tömörülését törvényben tiltották meg. Az ipari központokban kevés volt a lakás. A nyomor, a létbizonytalanság megfosztotta az egyént emberi méltóságától. Később a tömegtermelés következtében a reálbérek növekedtek. Demográfiai következmény ® a városok rohamos növekedése és a falvak viszonylagos elnéptelenedése.
A társadalmi osztályok elkülönülése fokozódott. Az ipar, a város élelem- és nyersanyag éhsége és az új piacok feleslegessé tették az önellátást. Az egyes vidékek arra a terményre szakosodtak, amelyhez legjobb adottságaik voltak.
Kiéleződött a viszony a munkaadók és a munkások között. Felismerték, hogy milyen erő rejlik a szervezettségben, önművelő és önsegélyező egyletek, szakmai érdekképviseleti szervezeteket, szakszervezeteket alakítottak. 1836-ban önálló alkotmányjavaslattal, ún. Charter-rel léptek fel, így kibontakozott a Chartizmus mozgalma.
Vívmányok
- Munkások politikai tapasztalatokat szereztek. A parlamentális intézmények működéséről.
- Gyári törvények születtek.
- Megtiltották a nők és a tíz évnél fiatalabb fiúk földalatti foglalkoztatását.
- Korlátozták a nők és a fiatalkorúak munkaidejét.
Szocialisták
Céljuk: társadalmi igazságosság megvalósítása.
Karl MARX (1818-1883) Értelmiségi családból származott, egyetemet végzett, s így értelmiségiként gondolkodott. Hegel dialektikáját követte. A világ az ellentmondások harca útján halad a beteljesülés felé, s az emberi elme a dialektika birtokában következtetett a jövőre. Marxnál az eszmék függnek azoktól a viszonyoktól, amelyek az emberek között a termelés során kialakulnak „A lét határozza meg a tudatot”. A történelmet osztályharcok történetének minősítette. Szerinte a munka és a tőke harcának eredményeként a kapitalizmus pusztulásával megvalósul az osztály nélküli társadalom. Célul tűzte ki az államhatalom meghódítását.
Fridrich ENGELS (1820-1895) Gazdag gyáros családból származott, Marx barátja volt. Nézetei komoly befolyást gyakorolnak a XIX. század második harmadában a munkásszervezetekre és pártokra.
Kommunista kiáltvány (1848) – Marx és Engels közös munkája.
- Az igazak szövetségének alapkiáltványa.
- Marx és Engels feltárták a bajokat, és azok igazi okait.
- Tudományos szocializmus
Technika fejlődése
A gőzgép feltalálása elindította a technika rohamos fejlődését.
- Gőzgép – Watt
- Gőzhajó – Fulton
- Gőzmozdony – Stephenson
Megindult a hírközlés rohamos fejlődése
- Távíró – Morse
Tudomány
A tudomány új felfedezései és az ipar technikai változásai ugyanabban az időben és ugyanazokon a helyeken bukkannak fel. (Kezdetben Angliában és Franciaországban. A század második felére tudományos élet központja Németországba helyeződött át.) Még sokáig a technika ösztönzi a tudományt.
Sok új tudományos felismerés új iparágak alapjává vált. Az elektromágneses indukció felfedezése (FARADAY) ® a generátorok és villanymotorok megszerkesztéséhez vezetett. HERZ kísérletileg igazolta az elektromágneses hullámok létezését ® megvetette a rádiótechnika alapját. Az elektromos energia villámgyorsan hódított teret a gőz rovására. Erőművek, távvezetékek építése ® rengeteg pénzt igényelt.
Egyeduralkodó, monopolisztikus vállalkozások.
Forradalmasította a hírközlést (a vezetékes távíró együtt fejlődött a vasutakkal.) 1876-ban elkészült a telefon (BELL), PUSKÁS Tivadar feltalálta a telefonközpontot. MARCONI drót nélkül létesített kapcsolatot a La Manche csatornán keresztül.
Lapozz a további részletekért