Az angol polgári forradalom I.

A felsőházat feloszlatták. Stuart Károlyt, „a zsarnokot, az árulót, a gyilkost és a haza ellenségét”, halálra ítélték és 1649. január 30-án kivégezték.

A csonka parlament Angliát köztársasággá nyilvánította és 41 tagú államtanácsot állított fel.

A levellerek katonai felkelést szerveztek, általános választójogot követeltek. Lilburne Cromwellt zsarnoksággal vádolta. Sőt, megjelentek a politikai porondon a kommunisztikus tanokat hirdető diggerek (ásók) is. Földosztást követeltek (Cromwell leverte a diggereket). A királypártiak az európai uralkodó segítségét kérték (hiába), Írországban és Skóciában királlyá kiáltották ki Károly fiát (Károly).

1651-ben a worcesteri csatában Skócia elvesztette függetlenségét. Nem sokkal később Anglia jelentős sikert ért el. A Hollandia tengeri fölényét terhesnek érző parlament 1651-ben hajózási törvényt adott ki. Eszerint idegen hajók nem hozhatnak Angliába Európán kívül beszerzett árut, és Európából is csak a termelő ország szállíthat Angliába. A távolsági kereskedelmet veszélyeztetve érző Hollandia kirobbantotta a háborút, amit holland győzelmek után Anglia nyert.

1654-ben Hollandia elismerte a hajózási törvényt.

A kívül diadalmas állam azonban belül nem tudott konszolidálódni.

A királypártiakkal, presbiteriánusokkal, leveIlerekkel, írekkel, skótokkal leszámoló Cromwell 1653 áprilisában leszámolt a csonka parlamenttel is. 1653 nyarára alkotmányozó gyűlést hívott össze, a „szentek parlamentjét”. Ez kimondta az állam és egyház szétválasztását, eltörölte a tizedet, kimondta a progresszív adózás tervét, a szegények állami segélyezését. Munkáját azonban nem fejezte be. Végső célja a vallásszabadság és a feudális rendszer felszámolása volt.

Cromwell 1653-ban egyedül vette kezébe a hatalmat, Lord Protektorrá kiáltották ki.

Cromwell a katonákból álló államtanáccsal együtt gyakorolta a hatalmat, bár létezett vagyoni cenzus alapján megválasztott parlament is. Cromwell katonai diktatúrája alatt működésbe hozták a közigazgatást, átvették a helyi rendőri parancsnokságot, a vallási türelmet képviselték. A protektorátus alatt fejeződött be a holland háború, és ekkor csatolták formálisan Angliához Írországot és Skóciát. Létrejött a későbbi Nagy-Britannia. Cromwellnek felajánlotta a parlament a koronát, de ő visszautasította azt, majd feloszlatta a parlamentet. 1658-ban Cromwell meghalt. Halála után összeomlott a katonai diktatúra.

1660. április 25-én a Monk tábornok (a skóciai hadsereg parancsnoka) védnöksége alatt összeült parlament elfogadta II. Károlynak (1660-1685), a kivégzett király fiának bredai nyilatkozatát. Ebben a király – visszatérése esetére – amnesztiát, a földbirtokviszonyokban történt változások elismerését és vallási türelmet ígért. Május 25-én Angliának ismét volt királya (restauráció).

II. Károly és különösen utódja, II Jakab (1685-1688) semmit sem tanultak elődjük végzetéből. A földbirtokviszonyokat ugyan nem merték megbolygatni, de a parlamentet fokozatosan kikapcsolták a kormányzásból. Ekkor formálódtak ki a később párttá váló irányzatok: a toryk és a whigek. Ebben az időben azonban még mindkettő a társadalmat képviselte az abszolutizmussal szemben.

Anglia (elégedetlen a királlyal) 1688-ban Orániai Vilmost, Hollandia kormányzóját, II. Jakab vejét hívta meg a trónra (1689-1702). Ezt az államcsínyt nevezzük dicsőséges forradalomnak. Az általa létrehozott rendszer pedig az Európában mintát adó alkotmányos monarchia („a király uralkodik, de nem kormányoz”). A törvényhozás joga a parlamentté, a király által kinevezett kormány a parlamentnek felelős, a bírói hatalom pedig mind a törvényhozó; mind a végrehajtó hatalomtól el van választva. A királyi hatalom háttérbe szorításával lehetővé vált, hogy az állam a gazdagok érdekeit kifejező pártok harcának színterévé váljon. Ezzel Anglia a kontinens elé került, ahol az állam még mindenütt a kiváltságosok és a királyság tulajdona volt.