Az 1917. évi februári orosz forradalom és a bolsevik hatalomátvétel

A bolsevik taktika

Vlagyimir Iljics Leninnek az elképzelései alapján napirendre tűzte 2 szocialista forradalom előkészítését. Ennek érdekében mindent elkövetett, hogy kiélezze az Ideiglenes Kormány és a szovjetek közti ellentétet. Ezért hirdette meg Lenin áprilisi téziseiben, hogy semmi támogatást az Ideiglenes Kormánynak és minden hatalmat a szovjeteknek, bár ezek döntő többsége akkor még a kormányt támogató, majd abban részt vevő mensevikekből és eszerekből állt. A mindenáron való megosztás, a kettős hatalom erőltetése mellett maradéktalanul kihasználták a rendkívül nehéz helyzetben lévő kormány ügyetlen, illetve kényszerű intézkedéseinek népszerűtlen voltát, nem takarékoskodva ugyanakkor a demagóg ígéretekkel sem.

június közepén tüntetésekbe kezdtek. A bolsevikok azonnal a megmozdulások élére álltak, és összehangolt tüntetést hirdettek. A mensevikek és eszerek azon­ban – értesülve a tervről- az éppen ülésező első oroszországi szov­jetkongresszus elé vitték az ügyet, amely betiltotta a tüntetést.

 

Az első szovjetkongresszus

1917. június 16.-tól július 7.-ig ülésezett Petrográdon az első szov­jetkongresszus. A korabeli politikai erőviszonyokat jól tükrözi, hogy az országosan megválasztott több mint ezer küldöttnek csu­pán kevesebb, mint egy tizede volt bolsevik, a többség a mensevikek és eszerek közül került ki.

Miután a bolsevikok a szovjetkongresszus tiltó határozata nyo­mán elálltak az említett tüntetéstől, a mensevik és eszer párt hirde­tett tüntetést július l-jére „Bizalmat az Ideiglenes Kormánynak!” jelszóval. Erre a bolsevikok is felhívták tömegeiket, hogy saját jel­szavaikkal vegyenek részt a tüntetésen. S az utcán a „Le a hábo­rúval!”, „Le a tíz kapitalista miniszterrel!”, „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszavakkal tüntetők győzedelmeskedtek.

 

A júliusi válság és a Kerenszkij kormány

Ugyanazon a napon, amikor a nélkülöző és felizgatott tömeg a fővárosban az Ideiglenes Kormány ellen tüntetett, az orosz hadse­reg háromszázezer katonával támadást indított Tarnopolnál, s ez csúfos kudarcba fulladt. A frontra küldött katonák fele elesett vagy megsebesült. Mindez újabb válságot robbantott ki; három kadet párti miniszter lemondott, s egyre nyilvánvalóbbá vált a jobboldali, restaurációs erők szervezkedése is.

Ugyanakkor a bolsevik jelszavakkal és ígéretekkel felheccelt katonák egy csoportja elhatározta, hogy fegyverrel kényszeríti lemon­dásra a kormányt. A július 16-ra tervezett akciót a bolsevik vezetés az utolsó pillanatban elsietettnek ítélte, és igyekezett annak elejét venni. Helyette tehát másnapra „békés felvonulást” hirde­tett, de azzal a felszólítással, hogy a résztvevők önvédelmi célból vigyenek magukkal fegyvert. E „békés” tüntetők követelték, hogy a szovjetek vegyék kezükbe a hatalmat, és döntsék meg a kormányt. Ezt a mensevikek és eszerek visszautasították. Lövöldözés kezdő­dött, mely egyes helyeken utcai harccá vált, mígnem a kormány kozák és tiszti iskolás alakulataival véget vetett a fegyveres csete­paténak, majd ostromállapotot hirdetett.

Megkezdődött a felkelé­si kísérletet előidéző bolsevikok letartóztatása és a civilek lefegy­verzése. Lenin elmenekült Pétervárról.

A válság-újabb kormányátalakításhoz vezetett. Távozott a mi­niszterelnöki tisztségből a teljesen jelentéktelenné vált Lvov, s jú­lius 30-án Kerenszkij lépett a helyébe. Az új miniszterelnök a pol­gári politikusok visszahúzódása miatt eszer-mensevik kormányt alakított, de a polgári politikusok bevonásával rövidesen sikerült helyreállítani a nagykoalíciót. Az alkotmányos monarchistákat azonban kihagyta. A kormány ismételten balra tolódott.

Kísérlet a demokrácia intézményes biztosítására

Az újabb súlyos válság után a mensevikek és az eszerek Kerenszkij vezetésével öttagú direktóriumot állítottak fel, mely felszólított minden demokratikus szervezetet, hogy küldjön képviselőket a megala­kítandó Oroszországi Demokratikus Tanácsba. A felhívásra megválasztották küldötteiket a városi dumák, a szövetkezetek, a szovjetek, a katonai szervezetek, a szakszervezetek, az üzemi bizottságok, tehát a társadalom minden rétege és csoportja.

A szeptember 27-én kezdődő tanácskozáson 1500 képviselőm jelent meg, de közülük csak 136 volt bolsevik. A tanácskozás elutasította, a kadetokkal való együttműködést, akik a Komyilov-lázadás idején cserbenhagyták a kormányt. Kerenszkij azonban ragaszkodott a nagykoalíció fenntartásához, s a polgári politikusokat, mint szakértőket vette be új kormányába.