Az 1848-as európai forradalmak és a magyar szabadságharc

Az ország nem magyar népei körében a márciusi forradalom lelkesedést váltott ki, s a vezető rétegek megfogalmazták követeléseiket: autonóm területet, saját nemzeti gyűlést akartak. A nemzeti mozgalmak hasonló célokat tűztek ki maguk elé: a nemzeti fejlődés minél szélesebb körű biztosítását. Ezért egymással is szembe kerültek, s érdekeik összeegyeztetése szinte lehetetlen volt. A nemzetiségek vezetőrétege a magyarokkal szembehelyezkedve közeledtek az ígéretekkel nem fukarkodó bécsi kormányzathoz, amely fel kívánta használni őket a magyar politikai törekvésekkel szemben. Az erdélyi románság vezetői felsorakoztatták maguk közt a jobbágyokat, a nyár végére már megtalálták a kapcsolatot az erdélyi császári főparancsnoksággal, s ősszel a szabadságharc ellen vezették a román jobbágytömegeket.

Nemzeti követeléseiket a magyarországi románok is megfogalmazták, de képviselőik révén részt vettek a magyar országgyűlés munkájában, s nem fordultak szembe a szabadságharccal. A szerbek újvidéki gyűlésükön autonómiát követeltek, de Kossuth visszautasította. A karlócán tartott szerb kongresszus (máj.13-15) kimondta igényüket egy szerb tartomány alakítására. Fegyvert fogtak és rátörtek a Délvidék népére. Horvátország 1848 előtt rendi tartományi különállással bírt. A bécsi kormány által Horvátország élére állított Josip Jellacic a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások során más a horvát függetlenséggel sem elégedett meg, Magyarország összbirodalmi alárendelését követelte. Az uralkodó visszavonta az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium jogkörét(mint a Pragmatica Sanctióval ellentétes rendelkezést). A magyar vezetés nem fogadta el a törvények visszavonását, ezért Jellacic átlépte a magyar határt (szept.11).

Az országgyűlés elrendelte az újoncozást, kormánybiztosokat küldött. A parasztság megnyerése érdekében eltörölték a szőlődézsmát. Kossuth elnökletével Országos Honvédelmi Bizottmányt (OHB) választottak, mely októbertől a végrehajtó hatalom szerepét töltötte be. A főváros felé előretörő horvát erőkkel magyar sorezredek sorakoztak fel. A főtiszti kar tagjai közül többen nem vállalták a császári és királyi erőkkel szembeni harcot. Jellacic kudarca A magyar hadsereg vezetése Móga János altábornagyra szakadt. A magyar táborba folyamatosan érkezett erősítés. Jellacic garázdálkodó katonáival szemben népfelkelés robbant ki a csapatok hátában. Pákozdnál a magyar sereg visszaverte Jellacic csapatait (1848 szept.29.). A bán visszavonult, a magyar hadsereg időt nyert a felkészülésre. Móga késve követte a bánt a határig, s az országgyűlés felhatalmazása nélkül nem lépte át azt. V. Ferdinánd nevében feloszlatták a magyar országgyűlést (okt.4.). Kossuth közbelépése után a magyar sereg megindult, ám az időközben Csehországból felvonult Windisch-Gratz csapatai Schwechatnál vereséget mértek a még csak alakulóban levő magyar hadakra (1848 okt.30.).

A birodalmi hadsereg támadása Ferenc József decemberben általános támadást indított Magyarország ellen. A főerők Windisch-Gratz vezetésével a Duna mentén indultak támadásra. Velük szemben a feldunai hadsereg állt Görgey Artúr vezetésével. Görgey a túlerő elől visszavonult s menet közben kovácsolta ütőképes erővé csapatait. Kossuth és Görgey közt ellentét alakult ki: a fővezér kerülte a döntő ütközetet, hogy megtartsa a hadsereget, a politikus győzelmet követelt, hogy ébren tartsa a lelkesedést. A főerők harc nélkül feladták Pestet (jan.4.). Az országgyűlés a harc folytatása mellett döntött. A tél közepén a kormányt és az országgyűlést Debrecenbe, a hadiipart Nagyváradra költöztették.Felvidéki hadjárat Görgey Vácon át a Felvidék irányába vonult, hogy elvonja Windisch-Gratz főerőit Debrecen megtámadásától. Február elején a Guyon Richard vezette hadosztály elfoglalta a Branyiszkói-hágót, s ezzel megnyílt az út Görgey serege előtt a Hernád völgyébe. Kassa vidékén egyesülhetett Klapka György seregével, és a Damjanich János vezette alakulatokkal együtt Windisch-Gratzcel szemben jelentős erők sorakoztak fel.

Erdély

Az unió életbeléptetésekor már élesen szemben állt egymással a magyarság és románság. Az erdélyi főhadparancsnokság nyíltan fellépett a magyar kormány ellen(1848 okt.18.). A császári katonaság a román határőrökre és népfelkelésre támaszkodva indított támadást a gyenge erdélyi magyar haderő ellen, de a kirobbanó székely népfelkelés megakadályozta, hogy az ellenség a kormány bázisát adó Alföldre kitörjön.  A lengyel Józef Bem tábornok március végére kiverte az osztrákokat Erdélyből: gyorsan mozgatta katonáit, folyamatosan alkalmazta a tüzérséget, és nem riadt vissza a merész vállalkozásoktól. Fontosabb ütközetek: Marosvásárhely (1849 jan.13.), Nagyszeben, Piski (1849 febr.9.). Az egyesült magyar seregek élére Kossuth Henrik Dembinskit nevezte ki. A lengyel tábornok határozatlansága következtében Kápolnánál a magyar sereg vereséget szenvedett (1849 febr.26-27.). Windisch-Gratz a csata jelentőségét eltúlozva a felkelés teljes szétverését jelentette a császárnak. Így a Schwarzenberg-kormány elérkezettnek látta az időt az olmützi alkotmány kiadására (1849 márc.4.), amely Magyarországot a centralizált birodalomba olvasztotta.