Hirdetés

A zsidóság helyzetének jellemzői Magyarországon 1867-1945

15 perc olvasás

 

4. Második világháború: a holokauszt

A holokauszt nem csupán a zsidóság deportálásából és megsemmisítéséből (Endlösung) állt. A holokauszt egy évekig tartó folyamat volt, melyben lassan, lépésenként fosztották meg a zsidókat emberi mivoltuktól és életüktől.

Hirdetés

A magyarországi holokauszt gyakorlatilag a Numerus Clausus-szal kezdődött: ez volt az első olyan eset, amikor törvényi szinten mutatták meg a célcsoportot. Ezt követte a három zsidótörvény, mire a lakosság úgy gondolta, hogy ha már törvényben kimondják a zsidók másságát, akkor biztos nem is olyanok, mint a többi rendes ember. A folyamat következő lépése az ún. verbális pogrom, vagyis különböző beszédekkel hergelték az embereket a zsidóság ellen. Ezek után a fizikai bántalmazások, a gettósítás, a külső jelekkel való megkülönböztetés és a vagyonelkobzás már nem is döbbentették meg a magyar embereket. Szép lassan mindenki elhitte, hogy a zsidók tulajdonképpen nem is emberek, és megérdemlik a rájuk váró sorsot.

Ennek a gondolkodásmódnak volt köszönhető, hogy a magyarországi zsidóság deportálásában mind a magyar lakosság, mind a csendőrség és a közigazgatás közreműködött (e nélkül ugyanis nem valószínű, hogy a németek el tudták volna szállítani a magyar zsidókat).
Magyarország német megszállása (1944. március 17.) után nem sokkal megkezdődött a zsidóság szervezett megsemmisítése. Március 31-én kiadtak egy rendeletet, mely szerint április 5-től minden hat év feletti zsidó köteles sárga csillagot hordani a szíve fölött, később pedig a járműhasználattól is eltiltották a zsidókat. Az első gettót 1944. április 16-án állították fel Kárpátalján (ez lett a magyar holokauszt napja); itt és Észak-Erdélyben gyűjtőtáborokat állítottak fel, melynek költségeit az elkobzott zsidó vagyonból fedezték.

A különböző intézkedéseket, így a zsidók begyűjtését is, a Sonder-kommandó hajtotta végre (néhány helyen, pl. Hódmezővásárhelyen, Esztergomban, Kaposváron nem gyűjtötték be a zsidókat). A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek.

A gyűjtőtáborokból vonaton szállították a zsidókat a haláltáborokba, elsősorban Auschwitz-Birkenauba (Kassán keresztül). A deportálásokat Vitéz Baki László és Vitéz Endre László szervezték, végrehajtói pedig a német irányítással dolgozó magyar csendőrök voltak. Először a visszacsatolt területek zsidóságát vitték el, majd a Tiszántúl, a Dunántúl és Budapest zsidó lakosai következtek. A budapesti zsidók deportálását azonban Horthy leállíttatta (július 6.): sok személyes ismerősét és a gazdasági élet több vezetőjét érintették a deportálások, a pápa és a svéd király hevesen tiltakozott, kelet felől megindultak a szovjetetek, a szövetségesek pedig azzal fenyegették, hogy háborús bűnösként elítélik őt.
Mielőtt Horthy 1944. október 19-én lemondott volna, még kinevezte miniszterelnöknek Szálasi Ferencet. Az antiszemita Szálasi és a nyilasok a zsidómentes Magyarország filozófiáját vallották. Mivel a bombázások során tönkrement a vasút, amin keresztül deportálták a zsidókat, Szálasi „kénytelen” volt létrehozni a Dohány utca környékén lévő nagy budapesti gettót (november 2.), ahová kezdetben 60 ezer zsidót zsúfoltak be.

Hirdetés

Létrehozta a valamivel kisebb, 35 ezer főt befogadó nemzetközi gettót is, mely a Margit hídtól a Szent István parkig terjedt ki. November 6-án megindultak az első halálmenetek is, melyek során 50-70 ezer zsidót indítottak el gyalogmenetben a Német Birodalom irányába.

Az ostromlott Budapesten nyilas csoportok az utcákon és a Duna-parton tömeges kivégzéseket hajtottak végre. Több tízezerre becsülik a fővárosban bujkáló zsidók számát: mentettek zsidókat nem zsidó magyarok, Friedrich Born (a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője), valamint diplomaták, pl. Angelo Rotta (pápai nuncius), Carl Lutz (svájci konzul) és Raoul Wallenberg (svéd követségi titkár), akik több ezer személynek nyújtottak diplomáciai mentességet.
1944. karácsonyának napjaiban a szovjet hadsereg bezárta a gyűrűt Budapest körül, s a főváros elfoglalásáért folytatott heves ostrom csak 1945. február 13-án zárult le. Márciusban lemondatták Szálasit -akit később halálra ítéltek és kivégeztek-, áprilisban pedig az utolsó német csapatok is elhagyták Magyarországot. A magyar holokauszt ezzel véget ért: a magyarországi zsidóság második világháborús vesztesége a becslések szerint 550-560 ezer fő az akkori, 250-300 ezer a trianoni országterületen (a nem zsidó polgári lakosság vesztesége 60-100 ezer ember, míg 340-360 ezer magyar katona halt meg.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!