A zsidóság helyzetének jellemzői Magyarországon 1867-1945

3. A kiegyezéstől a második világháborúig

1867-ben a magyar és az osztrák vezetők megkötötték a kiegyezést. Ebben az évben mondta ki a magyar országgyűlés a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását, s 1895-ben a bevett vallások sorába emelték az izraelita vallást. Mivel a zsidóság gyorsan asszimilálódott, s a gazdaságban fontos pozíciókat töltött be (pl. a kereskedelemben), a magyar vezetőréteg továbbra is nyitott maradt a zsidóság felé. A kedvező légkör és a lehetőségek gyors ütemben növelték a zsidóság bevándorlását Galíciából, akiknek leszármazottai hamarosan megjelentek az értelmiségi -újságíró, színész, orvos, ügyvéd- pályákon is. A bevándorlás következtében a zsidóság létszáma megközelítette az egymillió főt.
Az első világháború alatt az angolok és a franciák az araboknak függetlenséget, a zsidóknak pedig nemzeti otthont ígértek a Közel-Keleten (Balfour-nyilatkozat, 1917). Ez azonban nem valósult meg, a háború után egymás között osztották fel a térséget.
1933. január 30-án Hindenburg Németország kancellárjává Adolf Hitlert, az NSDAP vezetőjét nevezte ki. A náci ideológia egyik fő eleme a fajelmélet volt, mely szerint a német „faj” árja, vagyis felsőbbrendű. Főellenségnek a németországi zsidóságot kiáltották ki, amely súlyos üldöztetéseknek volt ezáltal kitéve. Bántalmazták őket, bojkottálták üzleteiket (bojkott-nap, 1933. április 1.), s mindehhez „törvényes” keretet adtak az 1935-ös nürnbergi törvények. A németországi zsidók elvesztették jogegyenlőségüket és állampolgárságukat, a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot pedig fajgyalázásnak minősítették. 1938-tól a zsidók kötelesek voltak Dávid-csillagot hordani, útlevelükbe pedig j betűt pecsételtek. A zsidó orvosok és jogászok engedélyét bevonták. 1938. november 9-10-én (Kristályéjszaka) átfogó, szervezett támadást intéztek a zsidóság ellen: üzleteiket szétverték, zsinagógáikat felgyújtották vagy lerombolták, embereket tartóztattak le és gyilkoltak meg, majd a károkat a zsidókkal fizettették meg.
Magyarországon 1920. március 1-jén nevezték ki Horthy Miklóst kormányzónak, aki több mint 24 évig volt az ország államfője. A Horthy-korszak uralkodó ideológiáját időnként „szegedi gondolatnak”, máskor „keresztény-nemzeti eszmének” nevezték. Ez az ideológia számos elemet sűrített magába (pl. területi revízió, liberalizmusellenesség, antikommunizmus, konzervativizmus), szerves része volt a zsidóellenesség is. A zsidóságot a liberalizmussal és a baloldalisággal azonosították, illetve őket okolták az 1918-19-es katasztrófákért.

A felerősödő antiszemita hangulat hatására született meg 1920. szeptemberében a Numerus Clausus (zárt szám). Ez látszólag egy oktatási törvény volt, mely szerint a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak számarányuknak megfelelő mértékben vehetnek részt a felsőoktatásban. Ugyan a törvény szövegében sehol nem szerepel a zsidó szó, mindenki számára világos volt, hogy ellenük irányul, mivel a zsidók bizonyos értelmiségi pályákon nagyobb arányban voltak jelen, mint a társadalom egészében. 1928-ban módosították a Numerus Clausust, ekkor már szakmánként is figyelték a zsidókat.
Az első világháború után Magyarországnak tovább romlott a kapcsolata a szomszédos országokkal, így más gazdasági partner után kellett néznie. Ez a gazdasági kényszer, valamint Németország külpolitikai érdekei azt eredményezték, hogy Magyarország egyre jobban elkötelezte magát a németek oldalán.

A Gömböst követő Darányi-, Imrédy- és Teleki- kormányokra egyaránt jellemző volt, hogy miniszterelnökségük végén sokkal inkább németbarát politikát folytattak, mint ahogy kormányzásuk elején tervezték.

Cserébe a revíziós sikerekért (1938. nov. 2.-Felvidék /1. bécsi döntés/, 1939. márc.-Kárpátalja, 1940. aug. 30.-Észak-Erdély és a Székelyföld /2. bécsi döntés/, 1941. ápr.-Délvidék), amikhez Németország juttatta a magyarokat, nekünk is fel kellett mutatnunk valamit. 1938. áprilisában beterjesztették az első zsidóellenes törvényt (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítására), melyet május 29-én el is fogadtak.

A törvény az izraelita vallásúakat és az 1919. után kikeresztelkedetteket tekintette zsidónak, s arányukat 20%-ban maximálta az újságírók, ügyvédek, mérnökök és orvosok körében, valamint az ipari-kereskedelmi pályákon. A második zsidóellenes törvényt (A zsidók gazdasági és közéleti térfoglalásáról) 1938. decemberében terjesztették be, s 1939. május 5-én fogadták el. Ebben a törvényben már faji alapon határozták meg a „zsidó” fogalmát: vallásától függetlenül zsidónak minősítették azokat, akiknek egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A zsidókat kizárták az állami és közhivatalokból, más értelmiségi pályákon 20%-ról 6%-ra csökkentették arányukat, és korlátozták választójogukat. Szintén a Teleki-kormány készítette elő a harmadik zsidóellenes törvényt (A házassági jog módosításáról), de csak Bárdossy László alatt, 1941. augusztus 8-án fogadták el. A törvény tiltotta a „zsidók” és „nem zsidók” között a házasságot és a nemi kapcsolatot.