Hirdetés

A Tudor-abszolutizmus

8 perc olvasás

1. A Tudor-abszolutizmus

A tőkés fejlődés csírái már a XV. század elején megmutatkoznak. Az angol abszolutizmus megteremtése az 1485-1603 között öt uralkodót adó Tudor-dinasztiához fűződik.

Hirdetés


A Tudor-ház első tagja, a Rózsák Háborújából (1455-1485) győztesen kikerülő VII. Henrik (1485-1509) józan, megfontolt uralkodó, takarékosan bánt a jövedelmekkel (talán még kissé zsugori is volt). Alapvető céljának tekintette, hogy a Rózsák Háborújához hasonló polgárháború soha többé ne törhessen ki Angliában, s ennek érdekében megtörte az arisztokrácia hatalmát (megtiltotta számukra a zsoldosok felfogadását), ill. a Star Chamber (Csillagkamara, tkp. királyi bíróság) létrehozásával az arisztokraták fölé is kiterjesztette bírói jogkörét.

Új arisztokrata családokat (pl. Cecil, Bacon, Russel) emelt fel, akikre ellenzékével szemben támaszkodhatott. Szilárd anyagi bázist teremtett magának, pl. azáltal, hogy adókat szavaztatott meg hadi célokra, majd „elfelejtette” megindítani a hadjáratokat. Adószakemberei gyakran szálltak ki pl. iparosokhoz, majd indok nélkül felemelték az adót (Morton vasvillája), de vigyáztak arra, hogy a kivetett adó ne legyen irreális nagyságú. Politikájának sikerét mutatja, hogy halálakor mintegy 15 évnyi bevétel halmozódott fel a királyi kincstárban.

2. Utódja VIII. Henrik (1509-1547)

idővel sikeresen elherdálja az apjától örökölt vagyont. Ennek oka részben az államgépezet működtetésének költségeiben, részben a VIII. Henrik által vezetett fényesebb, reneszánsz udvartartás költségeinek köszönhető, részében pedig a Henrik által folytatott egyensúlyi politikájának, melynek értelmében a kontinensen zajló háborúkban igyekezett a gyengébb felet (pl. a spanyol-francia konfliktus idején a franciákat) támogatni.

Henrik összeütközésbe kerül az egyházzal is, mivel pénzügyi gondjainak enyhítésére igyekszik a Rómába áramló egyházi jövedelmeket (Péter fillérek, annaták (az újonnan kinevezett püspök a püspökség első évi jövedelmét a pápának adja)) szekularizálni. Első felesége Aragóniai Katalin spanyol hercegnő (V. Károly nagynénje), akitől csak egyetlen leánygyermeke születik. VIII. Henrik a dinasztia folytonosságának fenntartása érdekében, ill. – a franciák támogatása miatt – egyre kínosabbá váló spanyol szövetség lerázására 1526-ban bejelenti válási szándékát, de mivel nem sikerül kimutatni négy generáción belüli rokonságot (azaz vérfertőzést, a válásnak a korban egyedül elfogadhatónak tartott okát) a két család között, ezért a pápa hosszas halogatás után 1534-ben megtagadja a válás kimondását (köszönhetően annak is, hogy az 1527-es Sacco di Roma után a válást egyáltalán nem támogató spanyol uralkodó lekötelezettje).

Hirdetés

Henrik – kihasználva az angol parlament pápaellenességét – 1534-ben olyan törvényt fogadtat el a parlementtel, mely kijelenti, hogy az angol egyház feje nem a pápa, hanem az angol király (ezt megelőzően már 1531-ben önmagát nyilvánította az angol egyház fejévé). Ezt követően már nincs akadálya a válásnak, s Henrik hamarosan elveszi szeretőjét, Boleyn Annát, akitől azonban szintén csak egy leánygyermeke születik. Boleyn Annát később lefejezik, Henriknek a későbbiekben még négy felesége lesz (hat felesége közül kettőt végeztet ki). Az angol egyház anyagi alapját a szekularizált kolostori birtokok jelentik majd. A hittételek ekkor még nem tekinthetők kiforrottnak, Henrik 1536-1539 között több, egymásnak ellentmondó rendeletet is kiad, ill. visszavon, majd újra kiad ebben a kérdésben, s a problémát csak I. Erzsébet rendezi majd véglegesen (1563-ban a 39 cikkelyből álló anglikán dogmák elfogadásával ötvözi a katolikus és kálvinista hittételeket). Politikai hintapolitikája következtében kb. 70 ezer embert végeznek ki.

3. VIII. Henriket kiskorú fia, VI. Edward (1547-1553)

követi, aki 1553-ban, tizenöt évesen hal meg, helyette apja tanácsadói, s különösen Thomas Cranmer canterbury érsek befolyásolja a politikát.

VI. Edward utóda Mária (1553-1558), aki Aragóniai Katalin leányaként csak látszólag tért át a protestáns hitre. 1554-ben feleségül megy II. Fülöp (1556-1598) spanyol trónörököshöz, újra engedélyezi a szerzetesrendek működését, kísérletet tesz a szekularizált földek visszavételére, gyakorlatilag bosszúhadjáratot folytat a protestantizmus egykori elterjesztőivel szemben (mindezért az utókortól a Bloody jelzőt kapta). 1558-ban természetes halállal meghal.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!