A római köztársaság válsága

A régi köztársasági államrend helyreállítására törekedtek a Gracchus fivérek, akik a kisbirtokos parasztság gazdasági és politikai megerősítésére tettek kísérletet. Tiberius Gracchus, az i.e. 133. évi néptribunus, a bajok orvoslására azt javasolta, hogy újítsák fel a Licinius-Sextius-féle földtörvényt. Ennek értelmében egyetlen polgár sem bérelhetett a közföldekből 500 igerummal nagyobb földet. Az ezen mennyiség feletti földeket az általa vezetett földosztó bizottság a tönkrement parasztok között akarta szétosztani. Miután megölték, öccse, Gaius Gracchus folytatta a program megvalósítását. Néptribunusként széles társadalmi bázison akarta megszilárdítani a köztársaságot. Híveit meggyilkolták, ő maga pedig öngyilkos lett. A válság megoldásának ez a módja tehát kudarcba fulladt.

A birodalom fenntartásához elkerülhetetlen volt a hadseregreform. Rómának a meghódított területek megtartása miatt is szüksége volt erős hadseregre, de azért is, mert a határokon megjelentek a germán törzsek. Róma afrikai érdekeltségei is veszélybe kerültek. Az afrikai harcok során emelkedett ki Marius. Sikereit nemcsak hadvezéri képességeinek köszönhette, de nagy jelentőségű hadseregreformjának is. Mivel nem állt rendelkezésére kellő számú besorozható, birtokkal rendelkező újonc, a hiányt önként jelentkező vagyontalan polgárokból, proletárokból pótolta. A katonák ettől fogva meghatározott zsoldot kaptak, 16 évi szolgálat után pedig földet. Így a római hadsereg immár hivatásos katonákból állt. A kiképzés alaposabb lett, a hadvezérek tekintélye és befolyása nőtt.

A köztársaság válságának tényleges megoldása csak a hatalom centralizálásával mehetett végbe. Ez vezetett a diktatúrához.

Sulla diktatúrája

A diktatúra első formáját Sulla teremtette meg i.e. 82-79-ig. Mariusszal folytatott polgárháborút, majd i.e. 82-ben a szokásosnál szélesebb jogkörrel és időben sem korlátozva választották diktátorrá. Hírhedt „proscriptio„-ival ( a listára felvett személyeket bárki, bárhol megölhette) megsemmisítette politikai ellenfeleit. Az általa hozott törvényekkel a konzervatív erőknek, az optimatáknak és a senatusnak kedvezett. Hatalma a hadseregen alapult, diktatúrája tehát katonai diktatúra volt. I.e. 79-ben váratlanul lemondott a hatalomról.

Miután Sulla diktatúrája nem oldotta meg, csak elmélyítette a válságot, ismét fellángoltak a politikai küzdelmek. A rendkívüli feszült politikai helyzetben született meg az I. triumvirátusként emlegetett hatalmi csoportosulás.

I. triumvirátus

I.e.60-ban három vezető politikus, Pompeius, Crassus és Julius Caesar megállapodtak az együttműködésben. A három férfi titkos megegyezése azonban fölbomlott; Pompeius és Caesar polgárháborúja megmutatta, hogy a válság a végletekig kiéleződött. I.e. 49-ben Caesar döntött a hatalomátvétel mellett. I.e. 48-ban Pharszalosznál legyőzte Pompeiust.

Az i.e. 48-44 közötti időben Caesar diktatúrája már a köztársaság válságának átmeneti megoldását jelentette. Az ellene i.e. 44. március idusán elkövetett merénylet azt mutatta, hogy a római társadalom ekkor még nem tudta elfogadni az egyeduralmat. Utóda, Octavianus (Augustus) az általa kijelölt utat folytatta, és az egyeduralmi rendszerrel, a principatussal megoldotta a köztársaság válságát.