A reformáció és Luther Márton

Az Erdélyben letelepedő követőket unitáriusoknak nevezzük.

Az 1534-ben hatalomra kerülő új pápa III. Pál ellenreformációt hirdetett és engedélyezte 1540-ben a Loyolai Ignác által alapított jezsuita rend működését. Célja pedig a katolikus tekintély helyreállítása volt. A jezsuiták tiltották a búcsúcédulák árusítását, a méltóságok halmozását. Viszont fontosnak tartottak a hívek lelki gondozását. A Pápai Állam újra felállította az inkvizíció intézményét 1542-ben, melynek neve Szent Hivatal.

1530-ben egy évvel a speyeri birodalmi gyűlés után Luther Márton tanítványa Philipp Melanchton az augsburgi gyűlés elé terjesztette az új alapelveket, amelyeket Luther korábban megfogalmazott. Az ágostai hitvallás hangsúlyozza a protestánsok illetve katolikusok közös gyökerét. Békülésüket bizonyítandóan nem tért ki az egyházi hierarchia illetve a búcsúcédulák kérdésére.

Mivel azonban a császár nem engedett a protestánsoknak és a kolostorok megszüntetését tűzte ki célul a fejedelmek és a császár között háború bontakozott ki, amelyben I. Ferenc katolikus uralkodó hatalmi okokból a protestánsok mellé állt. A császár sikereket ért el, és 1555-ben megkötötték az augsburgi vallásbékét. Ennek értelmében a fejedelmek szabadon választhatnak vallást, és alattvalóiknak is követniük kellett őket.

A reformációnak köszönhetően nagymértékű változások következtek be az emberek életében: megérhették az istentiszteleteket, mert anyanyelvűek voltak, olvashatták a Bibliát is a saját anyanyelvükön. Így nem csak a vallásban, hanem épp úgy a kultúrában is hatalmas fejlődés figyelhető meg a 16. század 50-es éveire.

A reformáció hittételeinek ismertté tétele érdekében, nagymértékben támaszkodott Gutenberg újítására, a könyvnyomtatásra. Enélkül elképzelhetetlen lett volna a hitviták röplapjainak, az anyanyelvű Bibliáknak és a nyomtatott kottáknak tömeges terjesztése. Mindezek fejlesztően hatottak a művelődésre, különösen az anyanyelvi kultúrára.