A Rákosi-korszak

Az új kormányfő júliusban az Országgyűlésnek terjesztette be programját:

• amnesztia a kevésbé súlyosan elítélteknek
• a kitelepítések, internálások megszüntetése, az internálótáborok feloszlatása
• a paraszti termelés és tulajdon biztonságának megteremtése, a magánvállalkozások engedélyezése
• a kulákok zaklatásának, a kuláklistáknak s az erőszakos tsz-szervezésnek a megszüntetése; a termelőszövetkezetekből ki lehetett lépni
• a nehézipar erőltetett ütemű fejlesztésének visszafogása, az életszínvonal emelése

Rövidesen kiderült, hogy Rákosi és a pártapparátus minden áron akadályozza a reformok végrehajtását. A főtitkárnak sikerült a szovjet vezetést Nagy Imre ellen hangolnia. 1954-55 fordulóján Moszkva támogatásával a Rákosi-Gerő csoport ismét magához ragadta a teljes hatalmat, s visszatért az 1953. előtti politikához. Újrakezdték a tsz-szervezést, a nehézipar fejlesztését, a kulákok megszorítását. Nagy Imrét 1955. tavaszán leváltották miniszterelnöki tisztéből, kizárták a pártvezetésből, sőt a pártból is. Bolsevik szokás szerint Nagy Imrének “önkritikát” kellett volna gyakorolni, megtagadni “eretnek” nézeteit, vezekelni “bűneiért”. Erre nem volt hajlandó. A leváltott kormányfő így egyre népszerűbbé, sokak reménységévé, Rákosi ellenzékének vezetőjévé vált. 1956. tavaszán megint megváltozott a helyzet, előbb Moszkvában, utána Budapesten. Rákosi helyzete mind tarthatatlanabbá vált, a kiszabadult szellemet nem lehetett visszakényszeríteni a palackba. A reformkommunisták vezetőjüknek Nagy Imrét tekintették.

Ősszel már érezhető volt a rendszer bomlása.