A Rajk per története és Rajk László (1909-1949) élete

1945 április elején érkezett róla az első hír Budapestre, majd egy hónap múltán Rajk személyesen is megjelent a Tisza Kálmán (később Köztársaság) téri központban, ahol a párt vezetői melegen üdvözölték. Egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy Rajk illegális tevékenységével és spanyolországi tetteivel helyet érdemel a párt vezérkarában. Rákosi Mátyás a párt legfőbb vezetője már 1944 júniusában úgy nyilatkozott róla, hogy „érdekes elvtárs és nagy szükség van rá”. Később a Központi Vezetőség, az 1945 május 21 –én tartott első ülésen beválasztotta őt a 11 tagú Politikai Bizottságba, az öttagú Titkárságba, s november végéig a Budapesti Területi Bizottság (BTB) titkáraként a pártépítés egyik kulcsfontosságú pozíciójában dolgozott. 1945 novemberétől 1946. március 1 -ig az MKP főtitkárhelyettese is lett.

Belügyminiszterként (1946 március 20 – 1948 augusztus 5)

Rajk László 1946. március 20 -tól lett Magyarország belügyminisztere volt. E posztján a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése címén hozta az ÁVO -t (Államvédelmi Osztályt) és számos vallásos, nemzeti és demokrata szellemű intézményt és szervezetet tiltott be, illetve oszlatott fel (mintegy 1500-at), emellett aktívan részt vett az első koncepciós perekben is. Belügyminiszteri utasítására engedték ki az 1947 -es „kékcédulás” választásokon törvénytelen szavazataik miatt Ries István igazságügyi miniszter által letartóztatott kommunista szavazókat. Azon kevesek közé tartozott, aki munkáját őszinte meggyőződéssel végezte.

Ám eközben fokozatosan veszélyes ellenségeket is szerzett magának. Ezek közé tartozott Péter Gábor, az ÁVO (1950 január 1 –től ÁVH, azaz Államvédelmi Hatóság) vezetője. A Péter Gábor vezette politikai rendőrség 1948 –ra már csak „de jure” tartozott a Rajk vezette belügyminisztérium alá, valójában fokozatosan független szervvé kezdett alakulni, afféle állam az államban hatóságként működve. Ennek ellenére az ÁVO költségvetésének kérdésében Rajknak még maradt beleszólás a döntésekbe. Ám Rajk megnyirbálta a mindenható szerv anyagi lehetőségeit, és ezt Péter Gábor nem tudta megbocsátani neki, és 1947 végén, 1948 elején már „párt- és rendszerellenes magatartással” gyanúsította.

Péter Gábort hathatósan támogatta a Rajk befolyására féltékeny Farkas Mihály pártfőtitkár helyettes és hadügyminiszter. A két veszélyes kommunista felsővezető elérte, hogy Rákosi 1948 augusztus 5 –én leváltsa Rajk Lászlót a belügyminiszteri posztról. Ekkor kapta meg a sokkal kisebb befolyást jelentő külügyminiszteri tárcát, ám kálváriája csak ekkor kezdődött, ugyanis 10 hónappal később váratlanul letartóztatták.

Rajk László letartóztatása

Rajk Lászlót 1949. május 30-án a kommunisták közti népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás és köre nyomására, koholt vádak alapján (kémkedés az imperialistáknak, együttműködés a Horthy-korszak titkosrendőrségével) váratlanul tartóztatták le.

A letartóztatás valódi háttere

Rajk külügyminiszteri időszakában Sztálin és Tito közt éppen szakadáshoz közeli feszültség alakult ki, Rákosi Mátyás pedig legfőbb feladatának azt tartotta, hogy bizonyítsa Sztálinhoz fűződő feltétlen lojalitását. Ez azért is volt fontos számára, mert Sztálin ekkoriban híres volt arról, hogy kíméletlenül számolt le mindazon kommunista vezetőkkel, akiknek hűségében akár parányi kétség is felmerült. Hosszú gondolkodás után Rákosi úgy döntött csak úgy tudja meggyőzni Sztálint engedelmességéről, ha egy kirakat pert rendezve bizonyítja szigorúságát és elkötelezettségét, amellyel le tud sújtani egy jugoszláv kémre. Mindössze egy alkalmas személy kellett, akire rákenhető a vád.

Rákosi az áldozat kiválasztásakor eleinte a mezőgazdaságban különutas Nagy Imre, illetve a népszerű Rajk között ingadozott, ám mivel Nagynak jó kapcsolatai voltak a moszkvai pártvezetésben, ezért az ő áldozatát nehezebb lett volna megindokolni. Rajk azonban kiválóan megfelelt a célra, egyrészt azért, mert bátyja nyilas államtitkár volt, másrészt mert ő maga a spanyol polgárháborúból hazatérve bejárta a Nyugat-európai imperializmus összes „melegágyát”, harmadrészt azért, mert nem rendelkezett jó kapcsolatokkal Moszkva felé. Emellett külügyminiszterként alkalma, hatalma, és lehetősége is meg lehetett volna arra, hogy Jugoszláviával titkos kapcsolatokat építsen ki.