A kubai rakétaválság

Augusztus végén az amerikai hírszerzés igazolta a korábbi gyanút, hogy a szovjetek fegyvereket szállítanak Kubába. A hírszerzők és a kubai emigránsok szovjet harci repülőket és légvédelmi állásokat láttak a szigeten,  légi felderítők pedig olyan építkezéseket észleltek, amelyek akár készülő rakétaállások is lehettek. Szeptember 8-án megérkeztek Kubába az első R-12 Dvina típusú szovjet rakéták, amelyek percek alatt egy-egy termonukleáris robbanófejet tudtak volna eljuttatni az amerikai keleti part városaira. A szovjet tervek szerint Kubából egyszerre negyven ilyen rakétát lehetett volna elindítani, amelyek célpontjai feltehetően a keleti nagyvárosok, köztük New York, Washington, Boston és Philadelphia lettek volna.Az egyértelmű bizonyíték október 14-én került az amerikaiak kezébe, miután U-2 kémrepülőgépek tiszta fényképeket készítettek az addigra csaknem teljesen felépült indítóállomásokról és az oda érkező szovjet rakétákról. [2]

Az amerikai válasz nem késett sokáig, 1962 október 24-én Kennedy a tengeri blokád mellett döntött, és a sziget körül 926 kilométeres tengeri „karanténzóna” létrehozására adott parancsot! Bár Kuba gyors inváziója az ott állomásozó 40 ezer szovjet katona miatt lehetetlen lett volna (Floridában azért összevontak egy expedíciós hadsereget), Kennedy azért kijelentette: minden Kubából induló rakétatámadás esetén a Szovjetunióra fognak válaszcsapást mérni. Emellett az amerikai elnök hatalmas flottát vezényelt a térségbe, mely azonnal konfliktusba került a sziget partjainál cirkáló szovjet hadihajókkal.

A helyzet ezen a ponton volt a legveszélyesebb. Egy hajszálon függött a harmadik világháború veszélye. Végül Kennedy ultimátuma vetett véget a veszélyes szituációnak, amikor kijelentette, ha a Szovjetunió nem vonja ki haladéktalanul a rakétákat Kubából, akkor az USA megelőző csapást mér a szigetországra! Hruscsov ekkor meghátrált, és 1962 november 20-án a világháború elkerülése érdekében elrendelte a szovjet erők kivonását! A világ szemében Kennedy hatalmas morális győzelmet aratott, a közvélemény viszont nem értesült arról, hogy a kubai rakéták eltávolításáért cserébe Amerikának titokban le kellett szerelni a Szovjetuniót sakkban tartó törökországi és olaszországi amerikai rakétákat.

Zárásul ki kell jelentenünk, hogy Hruscsov személye, és Kennedy határozott fellépése egyaránt szükséges volt a tragédia elkerüléséhez. Ugyanakkor tény az is, hogy később mindketten elszenvedték saját, egyéni tragédiájukat, amikor előbb Kennedyt egy évvel a válság után lelőtték Dallasban, Hruscsovot pedig 1964 októberében puccsal megbuktatták a Szovjetunióban.

Az új szovjet vezető Leonyid Brezsnyev lett főtitkárként és Koszigin miniszterelnökként. (Hruscsov a rakétaválság után 9 évvel, 1971-ben halt meg.)

A kubai rakétaválság egyetlen pozitív hatása a „forró drót” kialakítása volt, melynek segítségével a két szuperhatalom vezetői azonnal közvetlen kapcsolatot tudtak kialakítani egymással annak érdekében, nehogy egy kubaihoz hasonló incidensben valamilyen félreértés vagy alacsonyabb szintű vezető hibája miatt egy atomháború robbanjon ki.

Harmat Árpád Péter