A kiegyezés előzményei, megszületése és tartalma
II. A KIEGYEZÉS (1867) ÉS TARTALMA:
1. Megkötése: Ferenc Józsefet a nagynémet egység egyre fogyó reménye szorította a magyarokkal történő megegyezés felé. Deákot és támogatóit Oroszország ereje és Németország előretörése (és a passzív ellenállás kimerülése) megerősítették abban a felfogásban, hogy Magyarország számára előnyös a birodalom egysége. Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák válaszul a Pesti Naplóban megjelentette”húsvéti cikkét” (kölcsönös engedményeken alapuló kompromisszumot ajánlott, a magyar alkotmányosság helyreállításával, de engedményként közös ügyekkel). Lemondatták Schmerlinget és összehívták a magyar országgyűlést (1865). A választásokon a Deák Ferenc hívei (a Deák-párt) szereztek többséget. Az országgyűlés bizottságot választott a közös ügyek megtárgyalására, melyet Andrássy Gyula, egykori halálra ítélt emigráns katonatiszt vezetett. A nagynémet egység ügyét végleg elvesztő (1866, königgrätzi csata) Ferenc József belement a kiegyezésbe: kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnökké (1867), majd az országgyűlés elfogadta a közös ügyekről szóló törvényt és magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet.
2. Politikai tartalma: Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867-1918) kétközpontúvá vált (Budapest és Bécs), dualista állam volt. A közös uralkodó (császár és király, 1867-1916-ig Ferenc József, utána 1918-ig IV. Károly), a közös ügyek (hadügy, külügy és pénzügy) együttes kezelése kötötte össze. A közös ügyek alkotmányos felügyeletét delegációk (60-60 fő) végezték (szavazategyenlőség esetén az uralkodó szava döntött). Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett, önálló kormánnyal, kétkamarás országgyűléssel (főrendi ház, ill. képviselőház) és vármegyei, illetve helyi közigazgatással rendelkezett. Az uralkodó kezében maradt a hadsereg irányítása (és a kormányfők kinevezése, leváltása), míg a magyar országgyűlés az adó és az újonclétszám megszavazását megtartotta.
3. A gazdasági kiegyezés: A közös ügyek fedezésére a 10 évente kötött gazdasági kiegyezésben ún. kvótát állapítottak meg; Magyarország a közös költségvetésből elsőre 30%-kal részesedett. A birodalmat egységes piaccá tették, vámszövetséget kötöttek, a monarchia jellemzője volt közös valuta, a szabad tőke- és munkaerő-áramlás.
4. A nemzetiségek ügye: A horvát kiegyezés (1868) a horvátokat elismerte politikai nemzetnek, beligazgatási autonómiát kapott. A magyar országgyűlés széles nyelvhasználatot (egyéni, de nem kollektív jogokat) biztosító, liberális nemzetiségi törvényt fogadott el (1868, Eötvös József), amivel a nemzetiségek azonban nem voltak elégedettek (bár maradéktalan betartása is sokat javíthatott volna a helyzeten, ez sem valósult meg).
4. Értékelés: A kiegyezés reális kompromisszum volt. A magyar vezetőréteg elvárásait kevesebb áldozattal nem lehetett biztosítani. Kossuth Lajos Olaszországból bírálta Deák megegyezési szándékát (Kasszandra-levél), mert szerinte többet is elérhetett volna (a kiegyezést jogfeladásnak tekinti); Ausztria bukásával Magyarország is bukni fog, a Monarchia és a nemzet halálát jövendöli. Érdekes kényszerpálya volt ez Magyarország számára, melyet a politikai-társadalmi modernizáció révén megfelelően hasznunkra fordíthattunk volna. Nem sikerült, a Monarchiával együtt 1918-20-ban a történelmi Magyarország is darabokra hullott.
Pozitívum, hogy a korábbiakhoz képest jelentős önállósága van Magyarországnak (a függetlenség elérése illúzió volt); fejlődik a gazdaság, a közoktatás, az egészségügy és a kultúra. Negatívumai: a nemzetiségek elégedetlenek, szűk választójog (a dualizmus fenntartása, a kiegyezéspárti kormányok érdekében), lassú a társadalmi fejlődés (torlódott társadalom), az uralkodónak túl nagy a hatalma.
Alexander Bach: A Schwarzenberg-kormány belügyminisztere, a miniszterelnök halála után az újabszolutisztikus rendszer szellemi irányítója. Érdekes pályafutása volt, hiszen az 1848-as bécsi forradalom idején még liberális forradalmár, a III. 13-i 14 pontos követelések szerkesztője volt. Nyílt ellenállás: Az új szabadságharcot kirobbantani akaró gerilla szabadcsapat (Noszlopy Gáspár), erdélyi összeesküvők vagy az uralkodó ellen Bécsben sikertelen merényletet elkövető Libényi János mind a nemzet mártírjaivá váltak. Passzív ellenállás: Zalai birtokait eladva Pestre költözött az Angol Királynő szállodába, ott nyitott volt ajtaja és jó tanácsokat adva, beszélgetve vált az passzív ellenállás vezérévé. Feliratiak: A radikális függetlenségi Teleki László, aki emigrációból tért haza – érezve pártja folyamatos gyengülését – a szavazás előtti este pisztolyával öngyilkosságot követett el (a magyar kriminalisztika első fotódokumentációja, többen vitatták az önkezűséget). A szavazáskor 361:360 arányban a feliratiak győztek, ami közvetve az uralkodó elismerését jelentette („felirat”), bár Ferenc József ezt a tiszteletteljes formát sem fogadta (az országgyűlés feloszlatása). Dunai Konföderáció terve: A térség kisebb állami (Magyarország, Erdély, Horvátország, Szerbia, Románia) demokratikus szövetségi államot hozzanak létre, váltakozó fővárossal, több hivatalos nyelvvel, a nemzetiségi egyenlőség elve alapján. Ez pótolhatná a Habsburg Birodalmat az európai politikában. Bár a tervezetet az emigráns nemzetiségi politikusok jól fogadták, a magyar vezetőréteg (vezető helyét féltve) és a romániai, szerbiai vezető körök sem támogatták. Magyarország számára előnyös a birodalom egysége: Régi magyar félelem és a magyar politikai nemzet elve védelmének alapja, hogy a szláv és a germán népek tengerében elveszhetünk, felolvadhatunk. Königgrätzi csata (1866): A vereséggel és a pozsonyi békével egyértelművé vált, hogy a poroszok (I. Vilmos) vezette kisnémet egység valósul meg Németországban. Osztrák–Magyar Monarchia (1867-1918): Összesen 35 milliós (legalább 15 jelentősebb nemzetiséghez tartozó) lakosságú, 600 km2-es területű európai középhatalom jött létre. A nemzetiségek ügye: Az önigazgatás szervezetei voltak a saját kormány (belügyi és művelődésügyi tárcával, a magyar kormányban pedig a horvát bán volt a horvát miniszter) és országgyűlés (szábor, melynek 3+40 tagja/képviselője volt benne a magyar parlamentben is), illetve az önálló vármegyék. Ezzel a horvátok jelentős része nem volt elégedett, egyenrangú 3. félként szerettek volna kiegyezést (trializmus), de ez is több volt, mint bármely más korábbi státuszuk.
Lapozz a további részletekért
