Hirdetés

A kapitalista világgazdaság kialakulása a XVI – XVIII. században

14 perc olvasás

Az ipari forradalom főbb társadalmi és politikai következményei

feltétele a mezőgazdasági termelés átalakulása volt. Ennek során kevesebb munkás egyre több városi lakos eltartására volt képes. Ezzel együtt járt a lakosság számának növekedése illetve a bérmunkásréteg kialakulása. Az új iparágak és a tömegtermelés egy ideig felszívták a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőt, de a kialakult munkaerő-felesleg először olcsóbb munkaerőhöz, majd munkanélküliséghez vezetett.
Új társadalmi rétegek jöttek létre, a tőkés nagypolgárság és a városi munkásosztály. Az egész folyamat végül a gyermekek és a nők foglalkoztatásához vezetett, akik munkaereje olcsóbb volt a férfiakénál.

Hirdetés

8. évfolyam (1997) 5-6. szám (69-70.)

A kapitalizmus kohója

Mindebből lényegében véve el is fogadhatjuk azt, hogy az európai feudalizmus modelljében valóban benne volt az önmaga meghaladásához, a kapitalizmushoz, a polgári fejlődéshez vezető, eleinte rejtett, később megerősödő tendencia. Csak nem szabad ezt a tendenciát olyan eleve beprogramozott menetrendfélének tekinteni, amely más, külső tényezők hatásától függetlenül érvényesül. A „tiszta” feudális modell szülőföldje – a szerző szerint – a „Karoling Birodalom francia-német törzsterülete” volt, itt a legjobb a két elem aránya, itt figyelhető meg leginkább „a modellben foglalt tendencia kibontakozása”. A valóságban azonban a kapitalista fejlődés élére mégsem ez a terület került, hanem – Németalföld nyomán – Anglia, amely a középkorban bizony még Európa kissé elmaradott és félreeső peremvidékei közé tartozott. Az angol kapitalizmus látványos nekilendülésének, a modellben szereplő tendencia felerősödésének magyarázatát tehát alighanem más, külső, világpiaci tényezők hatásában is kell keresnünk.

Az európai kultúra fejlődése egyébként sem lineárisan, egyenes vonalban haladt a korai századoktól napjainkig. Alapvető tendenciái felismerhetők, de érvényre jutásuk változó ütemben, hullámvonalakban, visszaesések, válságok, újabb nekilendülések során át ment végbe. A „sötétnek” nevezett középkor a 13. században, a katedrálisok korában látványos felfutással jelentős eredményeket ért el építészeti technikában, népességszámban, városi fejlődésben, a rendi politikai struktúrák kialakításában és sok más területen egyaránt. Főleg Nyugaton, ahol viszont ezután szinte két évszázadon át válságos időszak következett, gazdasági visszaeséssel, népességcsökkenéssel, pestisjárvánnyal (ami a válságnak nem kiváltó oka, hanem velejárója volt), külső és belső háborúkkal. A 14-15. századi Franciaországban, amelyet belső zavarok és angol hódítók is gyötörtek, keservessé vált az élet.

Hirdetés

Az az összefoglaló kötet, amelyet 1993-ban debreceni historikusok tettek közzé Európa történetéről, lényegében véve ezen eredmények figyelembevételével határozta meg az európai fejlődés alapjait és jellemzőit. Hangsúlyozta az antik és a barbár elem egybefonódását a gazdaság, a technika, a jog stb. terén, és arra az eredményre jutott, hogy Nyugaton – ha feudális feltételek között is – kialakult a birtok magántulajdona, míg a „valódi” Kelet-Európában ehelyett a föld közös birtoklása vált jellemzővé. Az eltérés kifejezésre jutott az egyházak funkcióiban is. A nyugati (katolikus) egyház, a magántulajdon alapján állva, erőt képviselt az állammal szemben is, s a birtokosok érdekeit támogatta. A keleti (ortodox) egyház viszont, a közös birtoklás elvét vallva, alárendelődött az államnak. Eszerint tehát nagyjából a vallási megoszlás is követte a határvonalat Közép-Európa keleti zónája és a tulajdonképpeni kelet-európai zóna között.

Természetesen az a nagy átalakulás, amely az új, polgári rendszert – a feltételek fejlettségétől függően Angliában és Hollandiában a 17. században, Franciaországban a 18. század végén, Közép-Európában a 19. század derekán – létrehozta, nagy társadalmi-politikai küzdelmek, rendszerint forradalmak közepette ment végbe. Ezek közül a francia forradalom volt a legjelentősebb és legdrámaibb, anélkül, hogy egyedi eseményeivel a polgári irányú történelmi fordulat általános érvényű példájának, mintájának kellene tekintenünk. Rövidesen, már a 19. században kitűnt, hogy adott formájában az új, kapitalista rendszer is kitermel nagy társadalmi feszültségeket. Ezek feloldása azonban – mint néhány, vesztett háborút követő, erőszakos kísérlet sorsa megmutatta – csak az elért demokratikus szabadságjogok megőrzése, továbbfejlesztése mellett, és nem azok megtagadása árán képzelhető el. Vagyis abban az irányban, amelyet az európai fejlődés minden ellentmondásos tünet, válság és buktató ellenére, úgy látszik, folyamatosan követni próbált.

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!