A hidegháború tétel

A hidegháború alatt lezajló két legnagyobb háborúnak (regionális háborúk) a koreai és a vietnami háború bizonyult. 1950-ben Észak-Korea kommunista diktátora megtámadta Dél-Koreát. Az USA katonákat küldött Dél-Korea megsegítésére. A váltakozó sikerű harcok után végül a panmindzsoni fegyverszünet visszaállította a tényleges határokat.

Vietnamban 1946-ban felszabadító hadjárat kezdődött a franciák ellen a kommunisták vezetésével, amelynek végeredménye a franciák kivonulása lett, ám Vietnamot egy ideiglenes demarkációs vonallal kettéosztották. Északon kommunista rendszer rendezkedett be, míg délen az Amerika-barát Vietnami Köztársaság jött létre. 1973-ban az amerikai katonákat fokozatosan kivonták az országból, s 1975-ben a kommunisták egyesítették a két országrészt.

Enyhülések időszakai

A hidegháború időről-időre bekövetkező békülékenyebb, az együttműködést hangsúlyozó szakaszait „enyhülésnek” nevezték.

Az első ilyen hullám Sztálin 1953-as halála után következett be. Az ’50-es évek végén a kommunista tömb egysége meghasadt: Kína eltávolodott a Szovjetuniótól, s tárgyalásokat kezdett Nixon amerikai elnökkel.

Az enyhülés irányába hatott a nyugatnémetek keleti politikája is, amely Willy Brandt kancellár nevéhez fűződik. Brandt alatt az NSZK diplomáciai kapcsolatokat létesített az európai szocialista országokkal, elismerte a lengyel és szovjet határokat. A két német állam 1972-ben kölcsönösen is elismerte egymást (de egy nép két állam).

1972-ben aláírták a SALT-1 szerződést, amely fegyverzetkorlátozási egyezményt jelentett az USA és a Szovjetunió között.

1975-ben az USA, Kanada és 33 európai ország aláírták a Helsinki Záróokmányt, amely kimondta a területek sérthetetlenségét, a határok megváltoztathatatlanságát és az emberi-és polgárjogok biztosítását.

A ’70-es évek végén azonban a Szovjetunió bevonul Afganisztánba (Kis hidegháború 1979-84), amely átmenetileg megakasztja az enyhülési folyamatot.

1945 után Sztálin belpolitikája ott folytatódott, ahol a II. világháború kitörésekor abbamaradt: erőltetett iparfejlesztés, terror, koncepciós perek. Sztálin halála után utódai életszínvonal-javító intézkedéseket jelentette be, s a több millió embert fogva tartó koncentrációstábor-hálózatot nagyrészt felszámolták.

Sztálin utódja 1958-ban Hruscsov lett. Ebben a korszakban javultak az életkörülmények, ugyanakkor nőtt az elégedetlenség is; s 1964-ben nyugdíjazták.

Helyére Brezsnyev került. 1968 elején Csehszlovákiában Alexandr Dubcek a párt reformerei mellé állt. Reformokat irányzott elő a gazdaság centralizálására, a külföldi utazások szabaddá tételére, állam és egyház kapcsolatának normalizálására, ill. a csehek és szlovákok egyenjogú viszonyának kialakítására. 1968. augusztusában azonban öt szocialista ország csapatai váratlanul megszállták Csehszlovákiát és véget vetettek a reformfolyamatnak. Ezt nevezzük prágai tavasznak.

A II. világháborút követően páratlan világgazdasági fellendülés következett be. A fejlődést azonban megakasztotta a ’70-es évek olajár robbanása.

1947-ben az USA segélyprogramja, a Marshall-segély Nyugat-Európát is újra feltámasztotta. Japán gazdasága is hamar talpra állt.

A Szovjet tömb országai egy „ellen-világgazdaságot” akartak létrehozni, ahol nem a tőke, a pénz és a piac logikája diktál, hanem a politikai vezetés akarata. Így jött létre 1949-ben a KGST. Eleinte a szovjet tömb országai látványos gazdasági növekedést értek el, majd folyamatosan romlott a helyzet, főleg a mezőgazdaságban. A Szovjetunió a ’70-es-’80-as években folyamatos gabonavásárlásra kényszerült. Ebben az időszakban a technológiai fejlődés is jócskán lemaradt nyugathoz képest.

1985-ben a Politikai Bizottság Gorbacsovot választotta meg az SZKP főtitkárává. Fő jelszavai az átalakítás és a nyíltság voltak.

Gorbacsov újra kapcsolatokat keresett az USA-val, majd 1989-ben a szovjet tömb szétesett, 1991-ben pedig maga a Szovjetunió is felbomlott.

Mindezek eredményeképpen ma, a világ, politikailag egypólusú, míg gazdaságilag pentapolárisnak nevezhető, ahol a vezető hatalmak az USA, Európa Unió, Japán, Oroszország és Kína. A globális világ K-NY szembenállása helyett az É-D konfliktus lépett.