Frank Birodalom a Merovingok alatt

1. Új haza keresése

A népvándorlás első századaiban a keleti germán törzsek, a vandálok, gótok, svévek, longobárdok és a burgundok új hazát kerestek maguknak délen és délnyugaton és helyüket szláv törzsek foglalták el. Krisztus után 450 körül kezdődhetett meg a szlávok előnyomulása és 530 körül eljutottak már egészen az Elba-folyóig. Egyes szláv törzsek dél felé is lenyomultak, átkeltek a Dunán s 600 körül megtelepedtek a mai Stiriában, Karinthiában és Krajnában. Ezek a szlovének voltak, akik elfoglalták csakhamar a Dráva forrásvidékét is és elterjeszkedtek egészen Bajorország határáig. A szlovének avar uralom alatt álltak s az avarok támogatták is őket harcaikban a bajorokkal. A nyugati germán néptörzseket a népvándorlás nem sodorta el a helyükről, csak a Rajnától nyugatra és a Dunától délre eső szomszédos római területekre húzódtak át idővel. Ezek a germán törzsek a következők voltak: Az északi tenger partján a frizek laktak, szomszédságukban a szászok, tőlük délkeletre a thüringiek, ezektől délnyugatra az alemannok, a későbbi svábok. Délkeleten a bajuvárok vagy najorok helyezkedtek el, nyugaton pedig, a Rajna középső folyása körül a frank törzsek. Mindezek a germán törzsek egymástól függetlenül éltek, nem egyszer hadakoztak egymással. Jövőjük attól függött, vajon képesek lesznek-e valamely nagyobb egységes nemzetté tömörülni, államot alakítani.

2. A felsorolt törzsek közül a frankoknak jutott az államalkotás lehetősége

A frankoknak jutott az egykori római birodalom öröksége. Ők hódították meg csaknem az összes germán törzseket s nagy, egységes birodalomba foglalva össze őket, felújították Európa északnyugati részén a megszűnt római császárságot.  A frankok több apróbb törzsre szakadozottan éltek a Krisztus utáni első századokban, a Rajna alsó folyása körül. A harmadik század óta egymással szövetkezve nyomultak lassan, de biztosan dél felé s a negyedik és ötödik században már a Maas és a Schelde-folyók között találjuk őket. Ekkor közös nevük is van már: a frank törzsek. Nem rablóhadjáratokra vonultak dél felé, hanem hódítók voltak s az elfoglalt területek kelta-római lakóit kiirtották vagy délre szorították s megőrizték ősi szokásaikat és pogány hitüket is a magasabb római kultúrával szemben. A törzsek közül korán kivált a száli frankok törzse, amely Khlogio király vezetésével, mikor Aeciusz visszahívta Galliából a római légiókat, délnek vonult a Schelde mindkét partján és megszállta ezt a területet. Khlogiónak utóda Khilderik volt, a Meroving királyi család első uralkodó őse. A frankoknak egy keleti törzse, a ripuári frank törzs ugyanekkor a Rajna mellett telepedett meg, Köln körül, majd később nyugatra nyomult s az ötödik század közepe táján elfoglalta Triert is, a római császárok egykori városát.

3. A két frank törzs külön királysága

Ez a két nagy frank törzs egyelőre külön királyok alatt élt még s nem alkotott egymással semmiféle politikai egységet. Csakhamar egyesítette azonban és uralkodó szerephez juttatta őket Khilderiknek, a száli frankok első Meroving-királyának fia és utóda, Khlodvig, aki 481-től 511-ig uralkodott s a frankok első hatalmas királya volt. Khlodvignak, mikor trónra lépett, az volt az első dolga, hogy kiszorítsa Galliából a római uralom utolsó maradványait is. A rómaiak uralmát az időben Sziágriusz római helytartó képviselte Galliában egészen a Szajnáig. Khlodvig 486-ban legyőzte Sziágriuszt, aki a nyugati gótokhoz menekült. Ezeknek királya, II. Alarik azonban kiszolgáltatta Sziágriuszt és Khlodvig csakhamar kivégeztette a római helytartót. Khlodvig bölcs uralkodó volt. Megszállta ugyan a rómaiak területét, de magának csak az állami jövedelmeket és a tulajdonos nélküli területeket tartotta meg. A római lakosoknak meghagyta birtokaikat és szabadságukat. Meghódolt hamarosan a Szajna, a tenger és a Loire közti partvidék is Khlodvignak, aki a Meroving-dinasztia uralmának középpontját áthelyezte ide a régi római területre és fővárosául Párizst választotta ki. Khlodvig a rómaiakon aratott diadal után a szomszédos rokon törzsek beolvasztására törekedett. terve megvalósítására az első alkalom 496-ban kínálkozott, mikor a ripuári frankok vezérét, Szigbertet támogatta az alemannok ellen, akiket le is győzött.