A felvilágosodás kora Európában

A francia felvilágosodás kezdetei a XVII. századra nyúlnak vissza. De ez a “nagy század”, XIV. Lajos uralkodásának ideje, az udvari művelődés fénykora. A központ Versailles, az ízlés, a modor, a társadalmi szokások és a művelődés irányítója. Igényei szerint dolgoztak a művészek, hiszen életjáradékot kaptak a királytól. De az abszolutizmus rákényszerítette befolyását a tehetségekre. Ekkor formálódnak ki azonban –sok nemesi vonást hurcolva még – a polgári kultúra eszményei is. Versailles-on a nagy ragyogás után a nyolcvanas években már mutatkoztak a hanyatlás jegyei. Ezekre az évekre a szellemi forrongás, az útkeresés a jellemző: a felvilágosodás korai szakasza ekkor kezdődött. A századfordulón pedig már nem lehetett eltagadni a valóságot. Nyilvánvaló lett, hogy az abszolút monarchia a polgári fejlődés akadálya.

A korai felvilágosodás legjellemzőbb vonása a kételkedés. S ha ekkor még nem is fogalmazták meg, a közvéleményben kezdett megszilárdulni a lelkiismereti és a gondolat-szabadság igénye. A szellemi élet hordozója a polgári Párizs lett. Az udvartól függetlenül formálódott a kulturális fejlődés a szalonokban, a kávéházakban, a magántársaságokban s a lazább városi stílus lett az irányadó. A francia felvilágosodás a harmadik rend helyzetének, törekvésének szellemi kifejezése. E rend heterogén összetétele miatt eszmerendszere nem egységes. Három alapvető irányzata van: polgári, kispolgári és plebejusi. De mind az észt és a tapasztalatot tekinti a tudás alapjának, s egységesnek a fennálló társadalmi rend és a hivatalos szellemi élet, főleg pedig az egyház elutasításában. Társadalmi-politikai nézeteik központi kategóriája az emberi természet. A társadalmi berendezkedés csak akkor jó, ha ennek megfelel. A tekintély és a hagyomány helyébe az észt állították. Minél erőteljesebben fejlődött az ipar, minél több új felfedezés született, minél inkább feltárult a világ valódi képe, a szabadságot igénylő polgárnak annál elviselhetetlenebbé vált a feudális rend és az egyház ezernyi gondja. A polgárság hosszú ideig egybeforrottnak érezte magát a néppel. A gondolkodók egyöntetűen tiltakoztak a nép kiszolgáltatottsága, nyomora ellen.

A felvilágosodás első nagy hatású gondolkodója Montesquieu, az angol mintájú monarchia elveinek megfogalmazója. Az angol polgári gyakorlat tanulmányozása alapján kidolgozta a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom szétválasztásának elveit. Az alkotmányos monarchia híve, a köztársaságot csak kis országokban vélte megvalósíthatónak. A felvilágosodás vezéralakja Voltaire. Angliai tapasztalatai alapján az angol polgári viszonyokat állította példaképül. Locke és Newton tanításainak lelkes híve. Az alkotmányos monarchia híve, nem forradalmár. Világnézetének alapja a deizmus. Rousseau nagy művészettel megírt művei tömeghatásának alapja a közfelfogás teljes tagadása, s a kritikai szándék, hogy eszméket és intézményeket átértékeljen. Politikai eszményképe a népuralom, a demokratikus köztársaság, amelyben a törvények valamennyi polgár érdekeit fejezik ki. Diderot a kor egyik legradikálisabb gondolkodója. Korán eljutott az ateizmushoz, s megfogalmazta a materializmus erkölcstanát.

A “filozófusok századának” legnagyobb irodalmi és tudományos vállalkozása, legnagyobb tette a felvilágosodás eszméinek összefoglalása a nagy francia Enciklopédia. A mű egyetlen nagy magasztalása az embernek, a munkának, az emberi képességeknek, jogoknak, lehetőségeknek. A forradalom nagy hatású előkészítője. A forradalom előtti évek egyik fő jellemzője a kritikai szellem általános elterjedése és erősödése. A szellemi élet nagy vonzású új központjában, Párizsban nagy szerepet játszottak ebben a szalonok, kávéházak. A viták során ezekben alakult ki a közvélemény álláspontja. Megjelentek a tudományos és szakfolyóiratok, újféle társaságok alakultak. Az ötvenes évektől a feszültség fokozódott. A nép nyomora ijesztővé vált: sok ember halt éhen. A felvilágosodás, mint az egyetemes polgári ideológia kialakítója, általános európai mozgalom lett, minden országban sajátos nemzeti vonatkozásokkal.

A legfontosabb tudományos központok London és Párizs. Az új tudomány művelői a természet szenvedélyes kutatására fordították figyelmüket. Sokat utaztak, leveleztek, vitatkoztak. Vitatkozó társaságaikból alakultak meg az első, hivatalosan is elismert tudományos akadémiák: a Royal Society(London, 1662) és a Francia Tudományos Akadémia(Párizs, 1666). Az akadémiákkal egy időben születtek meg az első nagy tudományos folyóiratok is. A tudományos kutatás legnagyobb eredménye a XVII. században a heliocentrikus világkép kidolgozásának befejezése. Newton pontos számításokkal igazolta az általános gravitáció elméletét és a gravitáció törvényéből levezette az égitestek mozgásának Kepler által feltárt törvényeit. Newton-és tőle függetlenül Leibnitz– kidolgozta a differenciál és integrálszámítást. A tudományos haladás üteme a XVIII. század elején átmenetileg lassult, majd egyre dinamikusabbá vált. A botanikával a természettudományok egyik legrégibb ágazata született újjá. Az óriásivá nőtt ismeretanyag rendszerezését Linné végezte el az állatok és a növények osztályozásával. Szaporodtak az ásványi anyagokról szerzett ismeretek is, megjelent a geológia. Darwin megalkotta az evolúció elméletét. Az ipari forradalom korának nagy eredménye a racionális kémia kialakulása. A XVIII. Században a társadalomtudomány vezető ágazatai a politika és a gazdaság elmélete. A politikai gazdaságtan Adam Smith munkásságával magas tudományos szintre emelkedett.