Politológia – II. rész

A modern pártok előfutárai a protopártok. 18.-19. sz.-ban, a parlametarizmus logikája szerint jött létre. Ezek vagy parlamenti pártok voltak, parlamenti szervezetek nélkül, vagy a választásra jogosult polgárok egyesülései.

A választójog korlátozottsága miatt a választási pártok nem voltak rászorulva a tagság bővítésére. A pártba való bevonásnak 3 fő szempontja volt:

– presztízs: a tekintélyes, köztiszteletben álló személyek nevükkel támogatták a jelöltet, – szervezőkészség: a kampány idején van azokra szükség, akiknek szervezőkészségük van, – pénz: vagyonos emberek finanszírozták a választási küzdelmet.

Protopártokba tömörültek azok a hivatásos politikusok, akik közös célja csak a hivatali pozíciók megszerzése volt. Egymást a győzelem esetén járó kinevezések miatt támogatták – ezért honorácior párt.

– Honorácior pártok

Honorácior párt ugyanakkor egy teljesen más összetételű változata is: többnyire nem hivatásos politikusok, földbirtokosok, értelmiségiek, polgárok. Ők a honoráciorok – tiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendtek vagy fizetett állást töltöttek be. A laikus honorácior pártok a politikáért, a hivatásos honorácior pártok tagjai a politikából éltek meg. Szervezeteik a klubokra épülnek, és azok mintáit követik.

– rendi pártok – értelmiségiek szellemi elitpártjai

A szervezett pártoknak a választójog kibővítése és a rendszeres periodikus választások kedveznek.

A politikai képviselettel nem rendelkező tömegekből lesznek a tömegpártok. Szervezett pártok, hierarchikus belső viszonnyal. A pártvezetők fogalmazzák meg világnézetüket, a pártprogramot, és a követeléseket. Tömeges párttagságot igyekeztek kiépíteni. Ez a 19. sz. végének baloldali szociáldemokrata pártjainak (munkáspártok) törekvése volt. A választójog kiszélesedése az alsóbb néposztályok 1-1 csoportjának bevonását jelentette. Ez a vállalkozó baloldali pártoknak kedvezett. Rá vannak utalva a tagdíjakra. Az anyagi források szűkössége magyarázza a tömegpártok és a nagy érdekszervezetek közötti összefonódást. Mivel egy érdekszervezet finanszírozta a párt választási kampányát, annak tagsága közvetve a párt tagjává vált, még ha nem is lépett be.

A szervezett tömegpártok osztálypártok voltak, társadalmi osztályok érdekeinek védelmét látták el. Századunk második felére a szervezett tömegpártok fokozatosan néppárti jelleget öltöttek. A mai modern néppártok társadalmi bázisa kitágult: a pártok minden társadalmi rétegből igyekeznek szavazatot szerezni, ezért rendkívül általános politikai programot állítanak össze és tartózkodnak a szavazókat megosztó ideológia hangoztatásától. A politikai szabadságjogokat biztosítják minden réteg számára. A gazdasági egyenlőtlenségek is egyre kevésbé osztják meg a társadalmat: a gazdasági válságokat sikeresen kezelték, tartós gazdasági növekedés indult meg, jóléti intézkedések sora követte egymást.

Ezeknek következtében a társadalmak osztály és rétegszerkezete átalakult. A baloldali tömegpártok bázisa szűkült, mivel a munkásosztály érdekei érvényesítését, szükségleteinek kielégítését tapasztalhatta, nem volt fogékony az olyan eszmék iránt, amelyek a kapitalizmus felszámolását hirdették. A néppártosodásban a szociáldemokrata pártok jártak az élen, minden szavazatért versengő, gyűjtőpárttá váltak.

A többi pártnak követnie kellett a szociáldemokraták példáját. A néppárti stratégiának az lett a következménye, hogy a pártok csak olyan érdekek mellett kötelezték el magukat, amelyek szavazatot hoztak, és a közvéleményt nem osztották meg igazán. A néppártok programjai és ideológiájuk rendkívül elvont, így nehezen számonkérhető és kevés közük van a konkrét célkitűzésekhez.

Parlamenti demokráciában nem minden pártnak van esélye bejutni a parlamentbe, vagy kormányzati hatalomra kerülni. Egy politikai rendszerben akár több száz párt is létezhet, ha az a törvényes előírásoknak megfelel.

A politikailag súlytalan pártok a nem reveláns pártok.

A fennálló politikai és társadalmi berendezkedést vitató pártok a rendszerellenes pártok. Működhetnek legálisan is, de célkitűzéseik miatt ki vannak téve annak, hogy alkotmány- vagy törvényellenes tevékenységgel vádolják őket. Ilyenek a forradalmi pártok, a totalitárius pártok. Tipikus példája a németországi parlamenten kívüli ellenzék, melynek pártjai a fennálló intézményrendszert és annak nem megfelelő működését bírálják. Érvelésük szerint a hagyományos parlamenti pártok között nincs valós különbség, pártállamot képeznek.