1. Stílusalakzatok és a képszerűség stíluseszközei

Mind a köznyelvben, mind az irodalmi alkotásokban a szemléletesség és a hatásosság gyakori eszköze a képszerűség, a képi ábrázolás. A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhetők képnek, és a képi ábrázolás e kettős szerepében rejlik stílushatásuk. A képek egyrészt a dolgokat magyarázzák, megvilágítják, szemléltetik, tehát a megértést segítik. A képi ábrázolás érzékletessége megsokszorozza a gondolatsor erejét. Az ember mindig is törekedett arra, hogy gondolatait minél érzékletesebb képekben fejezze ki. A képek három elemből tevődnek össze: az azonosítottból, az azonosítóból és az azonosítást jelző tulajdonságból. A képi ábrázolás ereje attól is függ, mennyire eredeti a kép, mennyire szokatlan az azonosított és az azonosító összekapcsolása.

1.1 Stílus:

A nyelv adta lehetőségek sajátos felhasználási módja. A közlés gazdagítása többlettartalommal.

 

1.2 Szépirodalmi stílus:

Alapja a köznyelv, de a szépirodalmi stílus minden más nyelvhasználati módtól eltér. A művész bizonyos pontokon tudatosan eltér a köznyelvi beszéd megszokott szabályaitól. Két alapvető törekvés jellemzi: a képszerűség és a feszültségkeltés, -oldás = hatásosság eszközei.

 

1.3 Stílusalakzat:

A nyelvben érvényesülő átalakítás, változtatás folytán kialakuló, a nyelvi normától eltérő jelenség. A XIX. sz.-ig a nyelvi rendszer belső összefüggései, normái elleni vét- ségnek tekintették az alakzatokat, a barbarizmusokat, a kétértelműséget. A költői haszná- latban és a retorikában stíluserénnyé válik, ha az adott szöveg külső és belső összefüggé- sében az író és a beszélő szándékának megfelel.

 

1.4 Alakzat:

A klasszikus és modern retorika egyik alapkategóriája. Nyelvi átalakító eljárás eredménye: a hangsoroknak, jelentéseknek, mondat- és szövegszerkezeteknek az expresszi- vitás érdekében történő megváltoztatása. A klasszikus és modern retorika standard modellje négy átalakító eljárást tart számon.

Ezek:

1. adjekció (bővítés, hozzátoldás);

2. detrakció (elhagyás, csökkentés);

3. transzmutáció (felcserélés);

4. immutáció (helyettesítés);

 

A négy átalakító eljárás a nyelvi szintek szerint a következő fő alakzat-típusokat hozza létre:

hangalakzat (metaplazmus),

szóalakzat (metaszeméma),

mondatalakzat (metataxis),

gondolatalakzat; (metalogizmus);

Az alakzat a klasszikus retorika szerint stílushiba (barbarizmus), megfelelő indokoltsággal, a költői szándék nyomán válik stíluserénnyé.

Barbarizmus:

A szavak fonetikai értelemben korrekt kiejtése, hangzásbeli tisztasága elleni vétség. Bár nyelvtani értelemben vétséget észlelünk, a költői gyakorlatban költői eszköznek, valamilyen hatást kifejtő stilisztikai eszköznek tekintjük az efféle jelenségeket. Leggyakrabban metrikai vagy ritmikai okai vannak.

 

Szókép:

trópus; névátvitel, amelyben a fogalom azonosításával új gondolati, érzelmi, hangulati többlettartalom válik lehetségessé.

 

1.5 Alakzatok:

Az alakzatok csoportosítása:

fajta alapján:

ismétlés / kihagyás / felcserélés

terjedelem alapján:

fonémák / morfémák / szintagmák / mondatok / szöveg szintjén

szerkezet alapján (ismétlések):

részleges / teljes

 

1.5.1 alliteráció

„K betűkkel szól keményen” / c.: Költőnk és Kora (József Attila)

1.5.2 anafora

„nemcsak a puskacsőben, / nemcsak a börtönökben, / nemcsak a vallatószobákban” (Illyés Gyula)

1.5.3 felkiáltás

„Ó, idők! Ó, erkölcsök!” (Cicero)

1.5.4 felsorolás – halmozás

„iszonyú átkot / kiáltva a királyra és udvarára / s az asszonyokra és a palotára/ s a színészekre és a mímesekre / s az árusokra és a mívesekre” (Babits Mihály)

1.5.5 fokozás

„óhajtom, kívánom, kérem, követelem, parancsolom” (Szilágyi Domokos)

1.5.6 ismétlés

„hogy béke, béke! / béke, béke már!” (Babits Mihály)

1.5.7 jelzőcsere

„egy kirakatban lila dalra kelt / egy nyakkendő” (Tóth Árpád)

1.5.8 kettős tagadás

„nem-szőke fejére / s nem-szőke fejének / göndör hajára” (Petőfi Sándor)

1.5.9 költői kérdés

„A csillagok hullása nem csaló? / Távol hegy, erdő kék szine való?” (Arany János)

1.5.10 kötőszó halmozása (poliszindeton)

„Most tél van és csend és hó és halál” (Vörösmarty Mihály)

1.5.11 kötőszó hiánya (aszindeton)

„Szeretni tehozzád szegődtem, / te sírkövet faragsz belőlem.” (Nagy László)

1.5.12 megszólítás

„Mit nekem te zordon Kárpátoknak / fenyvesekkel vadregényes tája!” (Petőfi Sándor)

1.5.13 oximoron

„Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst, / virrasztó álom, sorvasztó öröm” (William Shakespeare)

1.5.14 paradoxon

„Szép távolságoddal ittvagy” (Weöres Sándor)

1.5.15  párhuzamos szerkezet (paralellizmus)

„Pusztába ment, de a / sziklák is kitagadták, / tengerre szállt, de a / hullámok partra dobták” (Pilinszky János)

1.5.16 szórendcsere (inverzió)

„Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, / órám tisztességes csak légyen utolsó” (Zrínyi Miklós)

1.5.17 tőismétlés (figura etimologica)

„Világ világa, / virágnak virága!” (Ómagyar Mária-siralom)

1.5.18 irónia

„Toldit most olvasom hatodszor. Csakugyan nyomorult fércmű. Még vagy hatszor elolvasom az idén, hogy silányságát minél jobban felfogjam.” (Petőfi Sándor)

 

1.6 Szóképek:

1.6.1 Névátvitelen alapuló szóképek

1.6.1.1 Metafora:

Olyan szókép, amely két fogalmat a közöttük lévő hasonlóság alapján kapcsol össze.

„Ütni készül ökle csontos buzogánya” (Arany János)

1.6.1.2 Hasonlat

Metaforából szokták származtatni, de attól független stíluseszköz a hasonlat.

„Sétáltam, mint felhő, melyet / szél hajt céltalan, könnyedén” (William Wordsworth)

1.6.1.3 Szinesztézia

Különféle érzéki területekről származó fogalmak együttes használata.

„fehérlő illatokkal alkonyul” (Radnóti Miklós)

1.6.1.4 Megszemélyesítés

 elvont dolgok élőként való megjelenítése, élő személy vagy élőlény tulaj- donságaival való felruházása.

„jajong ládák léce” (József Attila)

1.6.1.5 Allegória és szimbólum

mind az allegória, mind a szimbólum voltaképpen metaforák láncolata, hosszabb és kifejtettebb (akár egész műveken végigvonuló) metaforasor, amelyben egy elvont gondolat konkrétabb képek segítségével jelenik meg.

– allegória: intellektuális jellegű, konkrét kulturális tudásokon alapul, minden egyes képi elem valamely gondolati elemnek megfeleltethető; barokkra és klasszicizmusra jellemző. (Blake: A tigris)

– szimbólum: inkább megérzésen alapul, mint tudáson; titokzatosabb, elmosódott jellegű; fogalmilag nem fogható meg teljesen; nem egyértelműek a képi megfeleltetések; több értelmezést tesz lehetővé; romantikától kezdve jellemző.

 

1.6.2 Névcserén alapuló szóképek

1.6.2.1 Metonímia:

olyan szókép, amely két fogalmat a közöttük lévő időbeli, térbeli, anyagbeli vagy ok-okozati érintkezés alapján kapcsol össze.

„a sarkon reszket egy zörgő kabát” (József Attila)

1.6.2.2 Szindekdokhé:

rész/egész viszonyon alapuló szókép, ahol egy rész megnevezése áll az egész helyett.

„Az nem lehet, hogy annyi szív / hiába onta vért” (Vörösmarty Mihály)

 

1.6.3  A képszerűség egyéb stíluseszközei

1.6.3.1 körülírás

 nem nevezzük meg pontosan a fogalmat, hanem egy jellemző tulajdonság kiemelé- sével körülírjuk azt. Sok esetben előfordul, hogy úgynevezett szépítő kifejezést, azaz eufemiz- must alkalmazunk. Használatának oka általában illendőség vagy tapintat. (Pl. csillagok hona (ég), virágnyílás (tavasz), sarkára áll (erélyes))

1.6.3.2 oxymoron

kizáró ellentétek, ha a jelző és a jelzett szó fogalmai ellentétesek

(Pl. néma jaj, édes kín, gazdag szegénység)

1.6.3.3 archaizálás

a régies szavak, kifejezések szövegbe illesztése

 1.6.3.4 allúzió

más költők, írók szavainak új szövegkörnyezetbe állítása

1.6.3.5 anakronizmus

időtévesztés, olyan fogalmat használt, amely az ábrázolt korban nem ismeretes

1.6.3.6 szófajok aránya:

– nominális stílus: névszók gyakorisága

– verbális stílus: igék és igenevek túlsúlya

1.6.3.7 evokáció:

előhívás, idézés

1.6.3.8 tájnyelvi kifejezések

1.6.3.9 festői erejű szavak használata

Ha a szóképek és az alakzatok egymásba kapcsolódnak, összefonódnak a szövegben, összetett kép, idegen szóval komplex kép születik. (Rimbaud: A magánhangzók szonettje)