Stilisztika: stílusalakzatok és a képszerűség stíluseszközei

1. Stílusalakzatok és a képszerűség stíluseszközei

Mind a köznyelvben, mind az irodalmi alkotásokban a szemléletesség és a hatásosság gyakori eszköze a képszerűség, a képi ábrázolás. A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhetők képnek, és a képi ábrázolás e kettős szerepében rejlik stílushatásuk. A képek egyrészt a dolgokat magyarázzák, megvilágítják, szemléltetik, tehát a megértést segítik. A képi ábrázolás érzékletessége megsokszorozza a gondolatsor erejét. Az ember mindig is törekedett arra, hogy gondolatait minél érzékletesebb képekben fejezze ki. A képek három elemből tevődnek össze: az azonosítottból, az azonosítóból és az azonosítást jelző tulajdonságból. A képi ábrázolás ereje attól is függ, mennyire eredeti a kép, mennyire szokatlan az azonosított és az azonosító összekapcsolása.

1.1 Stílus:

A nyelv adta lehetőségek sajátos felhasználási módja. A közlés gazdagítása többlettartalommal.

1.2 Szépirodalmi stílus:

Alapja a köznyelv, de a szépirodalmi stílus minden más nyelvhasználati módtól eltér. A művész bizonyos pontokon tudatosan eltér a köznyelvi beszéd megszokott szabályaitól. Két alapvető törekvés jellemzi: a képszerűség és a feszültségkeltés, -oldás = hatásosság eszközei.

1.3 Stílusalakzat:

A nyelvben érvényesülő átalakítás, változtatás folytán kialakuló, a nyelvi normától eltérő jelenség. A XIX. sz.-ig a nyelvi rendszer belső összefüggései, normái elleni vét- ségnek tekintették az alakzatokat, a barbarizmusokat, a kétértelműséget. A költői haszná- latban és a retorikában stíluserénnyé válik, ha az adott szöveg külső és belső összefüggé- sében az író és a beszélő szándékának megfelel.

1.4 Alakzat:

A klasszikus és modern retorika egyik alapkategóriája. Nyelvi átalakító eljárás eredménye: a hangsoroknak, jelentéseknek, mondat- és szövegszerkezeteknek az expresszi- vitás érdekében történő megváltoztatása. A klasszikus és modern retorika standard modellje négy átalakító eljárást tart számon.

Ezek:

1. adjekció (bővítés, hozzátoldás);

2. detrakció (elhagyás, csökkentés);

3. transzmutáció (felcserélés);

4. immutáció (helyettesítés);

A négy átalakító eljárás a nyelvi szintek szerint a következő fő alakzat-típusokat hozza létre:

hangalakzat (metaplazmus),

szóalakzat (metaszeméma),

mondatalakzat (metataxis),

gondolatalakzat; (metalogizmus);

Az alakzat a klasszikus retorika szerint stílushiba (barbarizmus), megfelelő indokoltsággal, a költői szándék nyomán válik stíluserénnyé.

Barbarizmus:

A szavak fonetikai értelemben korrekt kiejtése, hangzásbeli tisztasága elleni vétség. Bár nyelvtani értelemben vétséget észlelünk, a költői gyakorlatban költői eszköznek, valamilyen hatást kifejtő stilisztikai eszköznek tekintjük az efféle jelenségeket. Leggyakrabban metrikai vagy ritmikai okai vannak.

Szókép:

trópus; névátvitel, amelyben a fogalom azonosításával új gondolati, érzelmi, hangulati többlettartalom válik lehetségessé.

1.5 Alakzatok:

Az alakzatok csoportosítása:

– fajta alapján:

ismétlés / kihagyás / felcserélés

– terjedelem alapján:

fonémák / morfémák / szintagmák / mondatok / szöveg szintjén

– szerkezet alapján (ismétlések):

részleges / teljes

1.5.1 alliteráció

„K betűkkel szól keményen” / c.: Költőnk és Kora (József Attila)

1.5.2 anafora

„nemcsak a puskacsőben, / nemcsak a börtönökben, / nemcsak a vallatószobákban” (Illyés Gyula)

1.5.3 felkiáltás

„Ó, idők! Ó, erkölcsök!” (Cicero)

1.5.4 felsorolás – halmozás

„iszonyú átkot / kiáltva a királyra és udvarára / s az asszonyokra és a palotára/ s a színészekre és a mímesekre / s az árusokra és a mívesekre” (Babits Mihály)

1.5.5 fokozás

„óhajtom, kívánom, kérem, követelem, parancsolom” (Szilágyi Domokos)

1.5.6 ismétlés

„hogy béke, béke! / béke, béke már!” (Babits Mihály)

1.5.7 jelzőcsere

„egy kirakatban lila dalra kelt / egy nyakkendő” (Tóth Árpád)

1.5.8 kettős tagadás

„nem-szőke fejére / s nem-szőke fejének / göndör hajára” (Petőfi Sándor)

1.5.9 költői kérdés

„A csillagok hullása nem csaló? / Távol hegy, erdő kék szine való?” (Arany János)

1.5.10 kötőszó halmozása (poliszindeton)

„Most tél van és csend és hó és halál” (Vörösmarty Mihály)

1.5.11 kötőszó hiánya (aszindeton)

„Szeretni tehozzád szegődtem, / te sírkövet faragsz belőlem.” (Nagy László)