Pragmatika – A sikeres nyelvhasználat gyakorlata

A pragmatika a szavakat és jelentéseket vizsgálja, de a hangsúlyt a kontextusra helyezi.
Mintája az, hogy ugyanaz a szó különböző körülmények között eltérő jelentéssel is rendelkezhet. A pragmatika a társas interakció során használt nyelv megválasztását befolyásoló tényezőket, és ezen választások másokra tett hatását vizsgálja.

A sikeres kommunikáció előfeltételei

• A közös valóság:
  A beszéd voltaképpen az objektív valóságról alkotott szubjektív valóságnak (képnek, azaz tudattartalomnak) nyelvi formával történő kivetítése, tükrözése.
  Ennek példája, hogy egy baleset szemtanúi teljesen különbözően mesélik el a történteket.
• A közösnyelvűség:
  A jelek kölcsönösen érthető voltát, valamint az ezek által hordozott gondolkodásmód egyezését jelenti, azaz egyfajta gondolkodásbeli közösséget is takar.
  A különféle nyelvek eltérő szólásokkal, különböző módokon fejezik ki ugyanazt.
  Például a felnőtt a magyar nyelvben: benőtt a feje lágya, az orosz nyelvben: kinőtt a bajusza.
  A rokonsági viszonyok kifejezése a magyar, angol és orosz nyelvben hasonló, de az angolban nincs például húg, öcs, báty, az oroszban pedig nagyszülő.
• A közös előzmények:
  Azok a közös élmények, tudnivalók, ismeretek, amelyen az adott kommunikáció alapszik. Ilyen például egy korábbi történés vagy egy korábban elkezdett téma. A hiányos mondatok a közös előzmények által lesznek teljesek a kommunikációban részt vevő személyek számára.
  Példák:
  – Hová tetted? – A szokott helyre.
  – Megvetted? – Igen, meg.
• A közös beszédhelyzet:
  A közös beszédhelyzet, amelyben a kommunikáció folyik.
  Többféle helyzetben hangozhat el egy mondat, amely más-más jelentéssel bír a különféle szituációkban.
  Például a „Nem az én asztalom.” mondat mást jelent, ha egy tudományos kutatótól halljuk, mint egy pincértől a vendéglőben, vagy egy alkalmazottól a munkahelyén.
  Emellett például az indulatszók (no, brrr, stb.) más-más hangszínnel és hanglejtéssel mást érzékeltetnek.

Együttműködési elvek

Az embereknek rendszerint az a szándékuk, hogy megértsék egymást, valamint a kommunikációjukban hatékonyak legyenek a megnyilatkozásaik, véleménynyilvánításaik. Ezen cél elérése érdekében a beszélő és a hallgató kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz.

Paul Grice, angol nyelvfilozófus arra a feltételezésre alapozott, hogy a mindennapi kommunikáció közben a társalgások túlnyomórészt zökkenőmentesen folynak, tehát a felek figyelnek egymásra, nem összefüggéstelen mondatokat, értelmetlen megjegyzéseket mondanak egymásnak, hanem arra törekednek, hogy együttműködve, kölcsönösen megértsék egymást. Ez az együttműködés – hasonlóképpen a társalgás egyéb szabályaihoz – többségében ösztönösen működik, a kommunikatív kompetencia részeként. Ezt nevezte Grice az együttműködés alapelvének.

Grice maximáknak nevezte azon irányelveket, amelyeket a párbeszéd szereplői a beszélgetés tárgyától függetlenül adott körülmények között követnek, valamint egymásról is feltételezik ezek követését, vagy ha mégsem, akkor az a másik fél számára valamilyen beszélői szándék egyértelmű jelzése.

Grice négy maximát különböztetett meg:

1. Mennyiségi maxima:
   Azokra az információkra vonatkozik, amelyeket a beszélő nyújtani szeretne, és a következőket írja elő: „csak annyit mondj, amennyit a pillanatnyi társalgás pillanatnyi céljai megkövetelnek, és ne légy a szükségesnél kevésbé vagy túlzottan informatív”.
   A társalgáshoz való hozzájárulás tekintetében tehát se kevesebbet, se többet nem mondjunk, mint amennyi szükséges.
2. Minőségi maxima:
   A minőségi maxima alapelve a következő: „Próbáld hozzájárulásodat igazzá tenni!”.
   A minőség maximája azt kívánja meg, hogy ne mondjunk olyasmit, amiről tudjuk, vagy úgy hisszük, hogy hamis, nem igaz, vagy amire nézve nincs megfelelő bizonyosságunk.
3. Viszony/kapcsolat maxima
   A kapcsolat maximájának alapelve: „Légy releváns!”, azaz amit mondasz, az legyen odaillő.
4. Modor/stílus maxima
   A modor, a stílus maximája nem azzal kapcsolatos, hogy mit mondunk, hanem azzal, hogyan mondjuk. A modor, a stílus maximájának alapelve: „Légy érthető!”. Ennek érdekében kerüljük a szükségtelen bőbeszédűséget, a kifejezés homályosságát, a kétértelműséget, beszédünk legyen tömör és rendezett.

Grice megjegyzi, hogy „ezen maximák közül egyesek követése kevésbé létfontosságú, mint másoké; egy magát szükségtelen bőbeszédűséggel kifejező ember például általában enyhébb bírálatot kapna, mint olyasvalaki, aki olyasmit mond, amit hamisnak hisz”.

A Grice által megfogalmazott maximák lényege nem csak abban áll, hogy az együttműködési alapelvnek megfelelően a felek ezeket a szabályokat kövessék és betartsák, hanem kihasználásukra helyezi a hangsúlyt.

Grice elméletét sok kritika érte, annyiban azonban koherens ez az elmélet, hogy a maximák mindegyikét jól le lehet írni a nyelvvel, vagyis ezek nyelvi megjelenési formája jól tetten érhető.