Hirdetés

Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – II. rész

28 perc olvasás

A másolatok gyakran annyira szabadok, hogy már eredetiként is van bizonyos értékük. Ilyen például az ún. Medici Venus, Praxitelész Knidoszi Aphroditéjának adaptációja, amely már nem keres ürügyet a ruhátlanságra, nem a fürdőből kilépő istennőt ábrázolja a kenőcsös vázával és a drapériával, hanem a tenger hullámaiból születőt, mellette a kis Erósszal és egy delfinnel. De vannak ennél érzékibb Aphroditék is. Nagyon népszerű volt például a guggoló típus, amelyik egyik térdét a földre támasztja, másik lábát pedig behajlítja, valószínűleg a bithüniai Doidalszasz műve, amelyet Plinius mint fürdő Venust említ.

Hirdetés

Aphrodité és a szerelem korszaka ez, amelyben – ahogy a számtalan hermafrodita-ábrázolás jelzi – még a természet eltévelyedései is művészi kifejezést kaptak. Ugyanakkor a művészek gyakran ábrázolták az olümposzi Zeuszt, a világ örök urát és Aszklépioszt, aki az istenek atyjának sok vonását átvette. Szerapiszt, az Alexandriát védelmező új istenséget is – kisebb módosításokkal ugyan – Zeuszhoz hasonlóan ábrázolták. Az új képmás kialakítására Ptolemaiosz a fekete-tengeri görög városból, Szinópéból hozatott egy Zeusz-szobrot, amelyet azután Brüaxisz kis-ázsiai mesterrel alakíttatott át. A szobor egész a IV. század végéig az alexandriai Szerapeionban állt; akkor a keresztények darabokra törték.

Aphrodité és Dionüszosz jelentősége párhuzamosan nőtt. Az istennő az epikureus filozófia numene, mivel az epikureusok szerint az aktív őselem a víz. A sztoikusok, akik minden dolog eredetét a tűzben látták, azt a Dionüszoszt tették meg egyetemes jelképpé, akinek misztériumaiban a tűz uralkodott. Ezért a hellénisztikus festők és szobrászok figyelme csaknem azonos arányban fordult Aphrodité, a néreiszek, a múzsák, valamint Dionüszosz és a mainaszok felé. Dionüszosz, a Nagy Sándor kori szobrászat egyik fő témája, eleinte fürtös szakállú öregként jelenik meg. Később érdekes módon egyre “fiatalodik”, végül pelyhes állú ifjú lesz belőle, aki borostyánkoszorút visel.

Új témát jelentenek a szobrászatban az egyre sokasodó faun- és szatír-ábrázolások. A Villa Hadriana kentaurpárján – melynek egy másolata a párizsi Louvre-ban található – az idősebb kentaurt a gyermek Erósz nem csupán meglovagolja, hanem még a haját is tépi. A Museo Capitolinóban lévő változaton – amelyről hiányzik Erósz figurája – a fiatal kentaur vidáman lépdel, és közben ujjaival pattogtat; a kis Erósz nyilván nem jelentett számára súlyos terhet. A szoborcsoport valószínűleg két Aphrodisziaszból származó művész, Ariszteasz és Papiasz alkotása.

aepan

Aphrodité, Erósz és Pan déloszi szoborcsoportján /Nemzeti Múzeum, Athén/ A nőiességnek és az ördögi csúfságnak ez a szembeállítása jellemző az i.e. II-I. sz. művészetére

Hirdetés

A tétel harmadik része: Hellenisztikus kor – Az ókori művészet – III. rész

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!