Hirdetés

Az ókori kelet művészete – Egyiptom – I. rész

42 perc olvasás
Az ókori kelet művészete – Egyiptom – I. rész

Korunk kedveli az archaikus, olykor a szándékoltan primitív formákat. Ezért is tűnhet oly vonzónak a szamarát követő szolga a gebeléni falfestményeken, vagy a kicsinyét éppen világra hozó tehén, amint borjának hátát nyaldossa (Torino, Museo Egizio).

Hirdetés


Hirdetés

A thébai nyugati parton az előkelők temetőjének sírjai a festészet felvirágzását tanúsítják az Újbirodalom kezdetétől. Elsőként a mellékszereplőket – a mozgásban lévő szolgákat vagy kézműveseket és az állatokat – ábrázolták szabadabban. Ettől kezdve az emberi test – a szép hölgyek és az előkelő nagyurak – ábrázolása mind kecsesebbé és szebbé vált. I. Thotmesztől III. Amenhotepig lépésről lépésre nyomon követhető ennek az új ábrázolásmódnak a kibontakozása, amely szinte észrevétlenül tűnt fel a sírok urainak képmásain. A formák egyre törékenyebbek, a színek kevésbé nyersek, a sziluettek nem olyan súlyosak, és a kontúrok mind hajlékonyabbak. Az áttetszőséget a színek intenzitásának csökkentésével érték el. A testek körvonalai kevésbé szigorúak, a kontúr megtörik, felszabadítva a benne foglalt, most már mozgásba lendülő festett tömeget. A ruházat és a paróka eleganciája olyan hangsúlyozottá vált, hogy olykor elfedte azokat az elemeket, amelyeknek hajdan, a nem esztétikai eredetű szabályok értelmében igen nagy jelentőséget tulajdonítottak.

Gyakran azt állítják, hogy Egyiptomban a festészet önállósulásának első igazi jelei csak a XIX. dinasztia idején mutatkoztak meg, akkor, amikor az Amarna-reformnak köszönhetően a művész szabadabban alkothatott, jóllehet már megkezdődött a hagyományhoz való visszatérés. Elegendő azonban II. Amenhotep (i. e. XV. század közepe) magas rangú tisztviselőjének, KenAmonnak a sírjában a vadászjelenet állatfiguráit szemügyre venni ahhoz, hogy meggyőződjünk ennek az ellenkezőjéről. Minden a művésztől és főként a tartalomtól függött. Ken-Amon vadászjelenete közel áll az Amarna-stílus expresszivitásához, de érezhetők rajta a rituálé szabta határok – hiszen itt természetesen rituális képről van szó -, bármilyen ügyes és érzékeny volt is maga a festő. Ugyanez mondható el Dzsehutinak, II. Amenhotep másik magas rangú tisztségviselőjének a sírjáról is, az áldozati asztal előtt ábrázolt házaspár hagyományos csoportjáról. A festészet tehát már sokkal előbb önállósult, mint azt állítják, de kedvező alkalmak ennek kifejezésére ritkán kínálkoztak, s csak akkor, ha a festő egészen kivételes tehetséggel rendelkezett.

Thébában az előkelők temetője az egyiptomi festészet valóságos múzeuma. A kápolnák díszítését irányító névtelen festők mindegyike igazi mester volt. Köztük említhető Uszerhat sírjának mestere (56. sz. sír), aki festményeinek könnyű, vázlatszerű, szinte befejezetlen jelleget tudott adni. Naht sírjának mestere (52. sz. sír) nagyon egyszerű formákkal dolgozott, noha már nem III. Thotmesz korában élt. De az is igaz, hogy a hódító uralkodó művészkortársainak festészete sokkal merevebbnek tűnik. A változás tendenciája Amenemhat sírjának festőjénél (82. sz. sír) is megfigyelhető, vonalai már elvékonyodnak, színei gyönyörűen árnyaltak. Rehmiré (100. sz. sír; III. Thotmesz alatt Théba polgármesterének sírjának díszítője nem tudott még szabadulni bizonyos rajzi konvencióktól, s így olykor irreálisan torzult alsó végtagokat festett.

tancosnok2

nofertari Részlet Nebamon sírjának falfestményeiből (London, British Museum), amelyek a „Völgy Ünnepe” alkalmából rendezett lakomát örökítették meg. Az ünnepséget az istenek, a halottak, valamint minden élő családtag és barát tiszteletére tartották. A két táncosnő mozgása szokatlanul könnyed. A két kecsesen ülő zenélő nő szembeforduló ábrázolása egyedülálló példa az újbirodalmi festészetben.

Hirdetés

Falfestmény részlete Nofertari királyné thébai sírjából (66. sz. sír). ll. Ramszesz kedvenc feleségének alakja (a képen baloldalt) sokkal élőbb, mint a jobboldalt álló Néith istennő figurája.Nofetarit, mivel ő volt a kedvenc feleség, szokás nagy királyi hitvesnek is nevezni.Nofertari áttetsző ruhája a kor divatját követi, míg az istennő vállpántos öltözéke egy régi, hagyományos viseletet idéz, ezzel utalva időtlen, isteni voltára. Nofertari

Az egyiptomi építészet feladatai

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!