Az ókori kelet művészete – Egyiptom – I. rész
A Későkor egyiptomi portréi mély benyomást keltenek tiszta, egyszerű formáikkal. A fény úgy siklik végig a polírozott felületeken, mint a csiszolt fémen; az arc kiugró részletei ragyognak, üregei árnyékba merülnek. Vegyük szemügyre a berlini Zöld fej vagy a bostoni Pap portré részleteit. Valóságos csoda, ahogy a bőr alól áttűnik a koponya szerkezete. Az arcra írt kalligrafikus ráncok, az erőteljesen jelzett szájszögletek, a tágra nyílt szemek szuggesztív erőt mutatnak.
I. e. 525-ben Kambüszész perzsa király hadserege legyőzte az egyiptomiakat a péluszioni ütközetben, a Nílus deltájában. Pszammetiket megölték, és Egyiptom a perzsa Akhaimenida birodalom egyik tartománya lett. Az i. e. IV. század elején kiűzték a perzsákat, akik i. e. 343-ban csak rövid időre tudták visszafoglalni az örszágot, mert i. e. 332-ben Nagy Sándor csapatai elhódították tőlük Egyiptomot. Ekkor alapították Alexandria városát, amely hamarosan a földközi-tengeri kereskedelem központja és a hellenisztikus kultúra egyik fellegvára lett. Ptolemaiosz és utódai alatt azonban egészen a római hódításig fennmaradt az autonóm egyiptomi művészet. A Ptolemaiosz-kor i. e. 30-ban ért véget Kleopátra királynő öngyilkosságával, miután Octavianus az actiumi csatában vereséget mért hadseregére.
Ptolemaioszok politikai megfontolásból a fáraók törvényes leszármazottainak kiáltották ki magukat, és hangsúlyozott tisztelettel viseltettek az egyiptomi vallás, a hagyományok és a nép szokásai iránt. A templomoknak tett adományok és építő tevékenységük révén biztosították a befolyásos papi réteg támogatását. Karnakban még látható az a relief, amelyen Nagy Sándor hagyományos áldozatot mutat be istenének és atyjának, Amonnak. Fáraói díszben áll: fején klaft, s azon nyugszik, bizonytalan egyensúllyal, a Két Ország fehér és vörös koronája.
Az edfui Hórusz-templom Felső-Egyiptomban ékes bizonyítéka annak az érdeklődésnek, amelyet a görög műveltségű uralkodók az egyiptomi kultúra iránt tanúsítottak. Maga a templom egy régi, már III. Thotmesz korában létező szentély helyén épült: X. Ptolemaiosz I. Euergetész alapította i. e. 237-ben, majd utódai, Philopator és II. Euergetész fejezték be. Az épület a klasszikus egyiptomi hagyományok folytatója. Két hatalmas pülon mögött oszlopos udvar áll, amelyet az előcsarnoktól, oszlopok és a köztük emelt félmagas falak választanak el. A válaszfal, mint említettük, a XXII. dinasztia korá nak építészeti újítása volt, amely a későbbi időkben széles körben elterjedt. A hüposztül csarnokot csak tizenkét azonos magasságú oszlop alkotja. A fény valószínűleg a mennyezet nyílásain hatolt az épület belsejébe.
A dendarai Hathor-templomot az utolsó Ptolemaiosz-fáraók alatt kezdték el építeni, de csak a római császárkorban, Tiberius alatt nyerte el jelenlegi formáját. Rendszerét, méreteit és logikus elrendezését tekintve az edfui Hórusz-templommal áll szoros rokonságban. A hatalmas oszlopfőket Hathor istennő képmása díszíti. Az istennő királynői fejdíszével a késő egyiptomi művészet archaizáló irányzatát példázza.
Núbia határán, az első kataraktától délre emelkedik ki a Nílusból Philae szigete, amelyen a Késő-, a Ptolemaiosz- és a római kor nagyszerű épületei maradtak fenn.
Az asszuáni gát megépítése óta évente kilenc hónapon át víz borította Philae templomait és csarnokait, s a látogatók csak az épületek felső részében gyönyörködhettek. Az új gát (1965) a Nílus vízszintjét olyan magasra emelte, hogy a sziget építményeit örökre elnyelte volna a hullámsír, ha az UNESCO támogatásával az egyiptomi Régészeti Hivatal nem fogott volna hozzá megmentésükhöz. Előbb gátakkal vették körül, majd az épületeket köveikre bontották, és egy közeli, a vízből magasan kiemelkedő szigetre szállították. Pontos és gondos munkával, nagy tudományos és technikai felkészültséggel újból felépítették a hatalmas Ízisz-templomot, az oszlopcsarnokokat, Traianus elragadó kioszkját és a sok kiegészítő építményt, amelyeket az odalátogatók ma már teljes szépségükben megcsodálhatnak.
Az egyiptomi papok elbeszélése szerint Ozirisz halálal után felesége, Ízisz az egykor elhagyatott Philaé szigetén adott életet gyermekének, a Bosszúálló Hórusznak. Az elnevezés az atyja halálát megbosszuló, ifjú Hóruszra vonatkozik. Az egyik legnépszerűbb egyiptomi istennő, Ízisz tisztelete a Későkorban különösen elterjedt, még a római hódítás idején is, s a számára Philaén emelt templomok a hívők zarándokhelyeivé váltak. A I. Napóleon seregét kísérő tudósok csodálattal nyilatkoztak az épületekről és magának a szigetnek varázslatos szépségéről.
Lapozz a további részletekért