Az impresszionizmus

Diffúz (szétszórt) és illékony festészetet hoznak létre. Diagonális színcsíkokkal ,színhorgokkal dolgoznak. Fontossá válik számukra a faktúra.

Az impresszionizmus az első igazi izmus, mivel egyetlen esztétikai elvet vett alapnak. Egy elv abszolutizálása:

1. Közel férkőzni a jelenségvilághoz: a szabadban festeni

2. A jelenségvilág regisztratív megjelenítése, a látvány elfogadása, a jelenség és a lényeg egybeesése, ez a pozitivizmus.

3. Nem a megszokottat adják vissza, mellőzik az értelmet és  frissen, spontán rácsodálkoznak a világra. Ez a szem „fiziológiai ártatlansága”

4. Központi élményük a tárgy előtti élmény: szín és folt élmény, ami nem kapcsolódik kifejezetten a tárgyi dolgokhoz. (Leonardo falas kísérlete, ahol a képzeletet ingerli a folt.)

A képek a színek atmoszférájában kezdenek el élni, ez a levegő fogja össze a képeket. Itt egy színes fényfestészetről van szó. Elhanyagolják, elvadítják a formát, így vázlatszerűek lesznek a képek. Ettől kezdve növekszik a vázlat rangja a festészetben. A formák nyitott formájúak és emancipáltak  lesznek (maguknak sok mindent megengedők).

Hitvallásuk : kortársnak lenni. Fessd azt, ami van!

Az impresszionista művészek a Gleyre-műteremben tanultak, a Svájci Akadémián – Manet, Monet, Pissarro, Cézanne, Guillaumin – ők alapították meg az első csoportot. Majd Gleyre szabadiskolájában alakult meg a második: Bazille, Monet, Renoir és Sisley társulásával.

Első nyilvános fellépésük 1874-ben történt, Nadar fényképész műtermében. A kiállításon 30 művész vett részt. A nyolcadik kiállításukra 1886-ban került sor, a résztvevők száma 17 volt, köztük a neo-impresszionisták és a szimbolisták.

A maga korában lebecsült impresszionizmus 50 éven belül divatba jött. De már a csoporthoz tartozó néhány művész felismerte az új festészeti eljárás hiányosságait, hibáit: Renoir visszatért a rajzhoz s a formák stilizálására törekedett. Cézanne a nagy szintézis létrehozására törekszik, a spontaneitást szigorral, a pillanatszerűséget a tartalommal, a színeket a formákkal egyesíti. A látszatok mögött megpróbálja újjáalkotni a világ lényegét.

A neo-impresszionista művészek nem vetették el Monet és barátai kutatásait, folytatni akarták művüket, de nem fogadták el a tisztán ösztönösségre épülő művészi koncepciójukat és pusztán véletlenszerű felfedezéseiket. Racionális, igen szigorú szabályok szerint kidolgozott módszert fogalmaztak meg. Signac divizionizmusról beszél, s ezt esztétikának tekinti ,szemben a bizánci mozaikok által inspirált pointilizmussal, amely csupán technikai segédeszköz.

Végül meg kell említeni néhány művészt, akik részben az impresszionizmus, részben a neo-impresszionizmus hatása alatt álltak: Van Gogh és Toulouse- Lautrec.

A szimbolisták szakítottak az impresszionistákkal. Bár Gauguin és barátai gyakran vettek részt a kiállításaikon, festészeti és esztétikai elveiktől elhatárolták magukat. Az érzéki benyomásokról lemondtak az Eszme kedvéért, a vizuális valóságot és a naturalizmust felváltotta az intellektuális spekuláció és a szimbólum. A szaggatott és vibráló ecsetkezelés helyébe az egyöntetűen színezett és körvonalaktól határolt festésmodor lépett.

Az impresszionizmus, a nyitott, oldott forma minden bizonnyal legszerencsésebb megnyilvánulása, valószínűleg a „legfőbb szép” egyfajta pótlékát jelenthette a 19. század számára. Vitathatatlan az a tény is, hogy a nyitott forma az energikusabb és invenciózusabb, hogy ez kedvez a formai eszközök autonómiájának.