Az égei és a görög művészet – antik művészet – II. rész

A templom a XVIII. század végéig viszonylag épségben állt. Ekkor a törökök ágyúállás építéséhez lebontották, és köveit beépítették. 1835-ben német építészek a megtalált kövekből újra felépítették.

Parthenon. Az együttes főépülete az Akropolisz legmagasabb részén, a fennsík déli szélén Athéna Parthenosz, a Szűz Athéné tiszteletére i. e. 447 és 438 között épült, szobrászati dísze 432-ben készült el. A hatalmas, kb. 31 x 70 m alapterületű épület Ikrinosz és Kallikratész építészek terve szerint, a neves szobrász, Pheidiász közreműködésével épült. Teljes egészében pentelikoni márványból építették, korábban megkezdett, a lábazatnál félbe maradt, hasonló alaprajzú, de kisebb templom alépítményére, és elkészült oszlopdobjainak felhasználásával.

A háromlépcsős alépítményen emelkedő templomot végoldalain nyolc, hosszoldalain tizenhét karcsú, finoman sudarasodó, aránylag sűrűn állított dór oszlop határolja. Az ezekkel arányos magasságú gerendázattal és a végoldalakon timpanonokkal lezárt épülettömeg rendkívül kiegyensúlyozott, monumentális hatású. Harmonikus megjelenését az alépítmény és a párkány határoló éleinek enyhe ívelése, az oszlopok kismértékű befelé dőlése és más, optikai kiegyenlítéseket eredményező, árnyalatnyi méretmódosítások fokozzák.

A viszonylag keskeny körüljáró oszlopfolyosó padlószintjéből két lépcsővel emelkedik ki az amfiprosztilosz elrendezésű naosz. A pronaoszt és opiszthodomoszt rövid antefalak előtt hat-hat oszlop sora határolja, így zárt előterek helyett szinte második oszlopfolyosót alkotnak. A naosz belsejét harántfal osztja hosszában két térre. A pronaoszból nyílik keleten a nagyobb cella, az opiszthodomoszból a kisebb, talán kincstár rendeltetésű nyugati helyiség.

A rendkívül nagy, 19 m szélességű és hosszú cellát részben a fesztávolság csökkentésére, részben a tér arányos tagolására U-alakban, az oldalfalakkal és a végfallal párhuzamos, kétszintes dór oszlopsorokkal keskenyebb körüljáróra és tágas középtérre osztották. A hátsó oszlopsorral a középtér túlságosan nyújtott jellegét csökkentették. Egyben kedvező helyet biztosítottak Pheidiász 11 m magas, márvány Athéné-szobrának, amelynek ruhája arany és elefántcsont (krűszelefantin) borítású volt.

Az alsó, magasabb oszlopokat áthidaló architrávon álltak a födémgerendákat alátámasztó felső, alacsonyabb oszlopok. A kétszintes oszlopelrendezéssel a teljes belmagasságot átfogó oszlopokat küszöbölték ki. Ezek ui. a 13 m magasságnak megfelelő nagy átmérőjükkel megbontották és lerontották volna a tér egységes hatását.

A nyugati, kisebb terem famennyezetét a dórnál lényegesen karcsúbb arányú négy ión oszlop támasztotta alá. A Parthenon összhatásában a harmonikus arányok és az építészeti részletek végletekig kidolgozott művészi megformálása mellett jelentős szerepet játszott – sajnos töredékesen ránk maradt – gazdag szobrászati dísze, Pheidiász és műhelyének alkotásai. A metópák domborművei mitológiai párharcok jeleneteit ábrázolják. A keleti timpanon szoborcsoportozata Athéné születését, a nyugati az istennő és Poszeidón a város birtoklásáért harci fogatról vívott párvíadalát ábrázolta. A naosz falán felül körülfutó domborműves fríz a Panathénaia ünnepi menetet eleveníti meg, amelyet a keleti oldalon az istenek gyülekezete fogad.

A nagy fríz keleti részén trónjukon ülő istenek alakjai is feltűnnek a Panathénaia-ünnepségen, de a halandók számára láthatatlanul, azoknál magasabb szinten. A Poszeidónt, Apollónt és Artemiszt ábrázoló részlet (Akropolisz Múzeum, Athén) két féri istensége beszélget, míg a vékony peploszba burkolódzó Artemisz nyugodt tekintetét a másik irányba fordítja. A színes festésű plasztikai díszen kívül az építészeti elemek márványfelületének többszínű festése élénkítette az épület megjelenését.

A Parthenon hatását tovább fokozza mesteri elhelyezése a kömyezetben. A Propülaiától feltáruló látványban az emelkedő sziklalejtő tetején, magas alépítményre helyezett, szoborszerűen plasztikus épülettömeg lenyűgöző monumentalitással uralkodik. A felvezető úton közeledve, majd az északi homlokzat mellett a keleti főbejáratig elhaladva a szemlélő előtt a változó magasságú és irányú nézőpontokból az épülettömeg a homlokzatok oszlopsorai és a közökben nyíló átlátások egyre újabb, de mindenfelől kedvező képet mutatnak. A belépésnél a monumentális oszlopfolyosó után a magasabban fekvő és így némileg kisebb oszloprenddel határolt, levegősen nyitott pronaosz fokozatos átmenetet biztosított a kisebb oszlopok kétszintes sorával tagolt, zárt betső térhez.