Hirdetés

Az égei és a görög művészet – antik művészet – II. rész

48 perc olvasás

Az Akropolisz a város védő istennőjének szent kerülete, a tiszeletére rendezett Panathénaia ünnep színhelye, a városon át a templomáig vezető felvonulás célpontja volt. Az együttes épületeit, templomait ezért úgy rendezték el, hogy a felvonulás meghatározott útvonalán végighaladó tömeg előtt egyenként és együtt is hatásosan táruljanak fel.

Hirdetés


Hirdetés

A nagyrészt korábbi, erős védőfalakkal körülvett Akropolisz legjelentősebb épületei a Kapuépítmény, a Propülaia. a Niké Aprerosz-templomocska, a Parthenon és az Erechtheion.

A Propülaia az Akropolisz várfalakkal körülvett fennsíkjának nyugati peremén, a meredek lejtőn kígyózva felvezető út végpontjánál, i. e. 537 és 531 között Mnésziklész tervei szerint épült korábbi, eltérő tengelyű kapuzat helyén. A pentelikoni márványból készült, ünnepélyes kapuépítmény – mint elődje is – a tirünszi vár kapuzatainak elrendezését fejlesztette tovább. Lényegében a várfal vonulatára merőleges, antepillérekben végződő falak közötti átjáró. Ezt harántfal osztotta tágasabb külső és néhány lépcsőfokkal magasabban emelkedő belső oszlopcsarnokra. A harántfalban öt, a közép felé növekvő méretű kaput nyitottak.

A külső és a belső csarnok teljesen azonos homlokzatát hat dór oszlop alkotja főpárkánnyal és szobordísz nélküli, üres oromzattal lezárva. A belső csarnok tömege magasabb, padlószintje következtében a külső fölé emelkedik oromfalas tetőzetével. A nyugati külső csarnok magas lépcsőzetű alépítményen áll. A lépcsőzetet a középső, szélesebb oszlopközben a legnagyobb kapunyíláshoz vezető lejtős feljárat szakítja meg. Ezen hajtották fel az áldozati állatokat a fellegvárba. A csarnok részben visszaállított gerendás és kazettás márvány mennyezetét a rámpát közrefogó három-három ión oszlop támasztotta alá.

A kapuzatot alkotó középrészhez kívül kétoldalt U-alakban a bejáratra merőleges tengelyű szárnyépületek kapcsolódnak. A középrészről kiforduló lépcsős alépítményen emelkedő, a kapuzaténál alacsonyabb homlokzatukat antepillérek között három dór oszlop, főpárkány és oromzat alkotják. A bal oldali, északi szárny az oszlopsorral határolt előcsarnokból és az ebből nyíló, eredetileg ünnepi lakomák céljára szánt, majd képtárnak, pinakothékának használt teremből áll. Az előcsarnoktól dór pilaszrerekkel tagolt, középen ajtóval, kétoldalt egy-egy ablakkal áttört fal választja el.

Hirdetés

A szimmetrikusan ugyanilyen elrendezésűre tervezett déli csarnoknak csak a főhomlokzata épült meg a szemköztivel azonosan. E mögött csak – a túlsónál mélyebb, nyugat felé a Niké-templomhoz átjáróul nyitottan hagyott – előcsarnok épült. A fellegvár belseje felől a kapucsarnok két oldalán egy-egy nagyobb termet terveztek, amelyeknek csak a sziklába vágott alapárkai készültek el. A Propülaia az egyszerű épülettömegek kapcsolásának, egyben a dór és az ión oszlop együttes alkalmazásának egyik első görög kísérlete. Belső oszlopai az attikai ión legszebb példái közé tartoznak.

Niké Apterosz temploma. A Szárnyatlan győzelemistennő, ill. Athéna Niké kis szentélye i. e. 420 körül a Propülaia déli csarnokától nyugatra kiugró mükénéi sziklabástya kiszélesített, kváder támfalakkal körülvett teraszán épült, talán a Parthenon egyik mesterének, Kallikrarésznek a tervei alapján. Márványból készült, kis méretű, ión stílusú amfiprosztilosz. Háromlépcsős alépítményen álló, csaknem négyzetes, belül alig 4 m oldalhosszúságú cellája kelet felé teljes szélességében nyitott. Nyílását az antepillérek között két keskeny pillér osztja meg, a közöket rácsok zárták el. A cella két vége előtt négy-négy ión oszlop hordja a cella oldalfalain is végighúzódó, háromrészes párkányt.

nikeFrízének domborműve a templom három oldalán a görögök és a perzsák ütközetét, a negyediken a csatát szemlélő olümposzi isteneket ábrázolja. A kis templom a klasszikus kor egyik legszebb ión stílusú alkotása. A templom teraszát kívül – i. e. 410 (egyes könyvek szerint i.e. 420) táján – Niké-alakokat ábrázoló domborművekből összeállított mellvéddel vették körül.

Pentelikoni márványból épült az Akropolisz bejáratát védő nyugati bástyán Athénének mint győzelemistennőnek, népies nevén Niké Apterosznak a temploma. A szigorú egyszerűséggel épített ión templomot – a cellát két, egyenként négyoszlopos csarnok fogja közre – finom díszítés koronázza: a fríz magas reliefjein ábrázolt csatajelenetek többek között a görögöknek egy, a perzsák felett aratott győzelméről emlékeznek meg. Az épületet márvány mellvéd vette körül, domborművein az ülő Athéné előtt nikék győzelmi ünnepet tartanak. Egyikük a szandálját oldozó győzelemistennő (jobbra, Akropolisz Múzeum, Athén)

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!