Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – III. rész
Alexandriából és Pergamonból a világ új fővárosába, Rómába költöztek a mozaikkal dolgozó díszítőművészek, valamint a gemmavésők és az ezüstművesek. A nemesek, de még a gazdag plebejusok is, pompás ezüst étkészletekre vágytak. A Nápoly melletti Boscoreale a párizsi Louvre-ban lévő – csodálatos kincsei – ezüstcsészék és vázák – valószínűleg a császári család valamelyik tagjához tartoztak, az egyik váza ugyanis Tiberius diadalmenetét ábrázolja. A hasonlójellegű hildesheimi lelet azt bizonyítja, hogy még a birodalom határait védő hivatalnokok, sőt, hadvezérek is szükségesnek érezték a gazdag étkészletek birtoklását, és ilyeneket tartottak a fővárostól messze fekvő táboraikban.
A császárkori mesteremberek kifinomult művészetét jelzik a bronzból öntött vagy trébelt bútorok. Pompejiben került elő egy parázstartó, melyet három faun tart, kezüket előrenyújtva. A kor legszebb bronztárgyai közé tartoznak azok a – Caligula császár idejéből származó darabok, amelyek a Nemi-tóba süllyedt díszhajókat ékesítették.
Ebből az időszakból hellénisztikus ízlésű márványtárgyak is fennmaradtak. A Vatikáni Múzeum őriz például egy, a Barberini-palotából származó kandelábert, amelyen akantuszlevelek alkotnak több szintet. Talán Maecenas kertjéből való az a rhüton alakú nagy edény, amely egy alexandriai típust utánzott. Az ivóedény egyik vége fantasztikus állatábrázolásban zárul.
A kor sok márványvázáját díszítették figurális domborművekkel; mások reliefjei növényi ornamenseket, elsősorban babérágakat és akantuszokat ábrázolnak. Az esetek többségében nem ismerjük azoknak a művészeknek a nevét, akik, élvezve a császári család és a görögbarát patríciusok támogatását, megalkották ezeket a dísztárgyakat. Annyit tudunk, hogy két görög – Szaurosz és Batrakhosz – Augustus számára dolgozott; talán ők díszítették reliefekkel az Ara Pacist. Plinius említi azt a Rómában dolgozó kis-ázsiai Dioszkuridészt, akinek ismerjük néhány kámeáját. Neki tulajdonítják a bécsi Kunsthistorisches Museumban levő ún. Gemma Augusteát, amely Tiberius Rómába való hazatérését és hódolatát mutatja be a Roma istennő mellett trónoló Augustusnak. Az ún. Gemma Tiberianán viszont Germanicus felmagasztalása látható, Tiberius és Livia jelenlétében, az alsó sávban pedig a legyőzött barbárok helyezkednek el.
Az Augustus-kor művészetét elsősorban az aktualitás, a benyomások frissesége hatja át; ugyanezt figyelhetjük meg az irodalomban is. Catullus lírája, Tibullus vagy Propertius elégiái realitásuk és őszinteségük révén újszerűek és ma is elevenen hatnak.
Mégis elsősorban Vergilius és Horatius költészete hat modernnek. Az Erény és a Becsület állampolgári eszményeit napjainkban sem fogalmazhatják meg korszerűbb ékesszólással, mint az „Aeneis”, az országalapító hőssé magasztosuló állampolgár eposza. Horatius azt állítja, hogy az i. e. VII-VI. század fordulóján élt Alkaiosz görög költőt utánozza. Bár ódáiban tovább él a görög lírikusok stílusa és kompozíciójuk formája, a tartalom teljesen aktuális. Augustus korának művészete olyan társadalomban született meg, amelyet az epikuroszi filozófia hatott át. Említettük már, hogy Epikurosz szerint a világot mozgásba hozó elem a víz; így általánosan elfogadták Venus kultuszát, mivel az istennő a tenger vizéből született. Ez részben arra is magyarázat, miért uralkodóak a kor művészetében, elsősorban a díszítésekben, a vízinövények. A római művészet következő fázisában, főleg a II. század folyamán, amikor a sztoikus filozófusok kerekedtek felül, akik számára a mozgató elem már nem a víz, hanem a tűz, a növényi díszítésben gyakori lett a Dionüszoszra utaló szőlővenyige és Iuppiter fájának, a tölgynek levele.
Az Augustus kori művészetben. gyakoriak a tengerből született Venusra utaló attribútumok: Neptunus háromágú szigonya, tritónok, néreiszek, hippokamposzok (félig ló, félig haltestű szörnyek) és delfinek.
Mint már említettük, Augustus Prima Porta-i képmásán, a császár mellett a delfinen lovagló Amor, Venus fia is látható. A hagyományos vélemény szerint ez a mellékalak azt jelképezi, hogy a Iuliusok nemzetsége Aeneas, tehát Venus közvetlen leszármazottainak tekintette magát. Ugyanakkor arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a császárt mezítláb örökítették meg, és ez abszurd, ha az ábrázolás témája valóban a hadjáratot vezető consul, amint szónoklatával a légiókat lelkesíti. A Prima Porta-i Augustus a megdicsőült, hérósszá magasztosult császárt ábrázolja, akinek korára nem lehet arcvonásai alapján következtetni. A hérósz sosem öregszik meg, fizikai és szellemi adottságai nem hanyatlanak, idealizált teste örökre tökéletes.
Lapozz a további részletekért