Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – III. rész
A Prima Porta-i szobor egy népszerűvé váló császárábrázolás alaptípusa. Számos hasonló uralkodóképmás ismert, főleg a tartományokból: páncéljukat allegorikus domborművek díszítik, testtartásuk a csapatokhoz beszélő szónoké. A Prima Porta-i Augustust csak néhány részlet egyéníti és árulja el, hogy a római birodalom megalapítójáról van szó. Ilyen a mellette látható delfin, hátán a kis Amorral, amely arra utal, hogy a Iuliusok a honalapító Aeneasnak, Venus fiának leszármazottai. Augustus félisteni, heroikus tulajdonságait mutatja az is, hogy mezítláb ábrázolták. Az ehhez a típushoz tartozó későbbi császárábrázolásoknál az uralkodók már gazdagon díszített szandált viselnek. Augustus legjelesebb képmásai mellett számtalan márványszobor ábrázolja az uralkodót, egészen öregkoráig, amikor a lefogyott, beteges császár szinte a dicső uralmát jelképező babérkoszorút is nehezen bírja el.
Sajnos, alig maradt fenn olyan képmás, amely teljes bizonyossággal Liviának – akivel Augustus a hatalom terheit megosztotta – arcvonásait örökítené meg. Egy ravennai relief a császárnét férje oldalán ábrázolta, de ennek a képmásnak az arca sérült. Egy másik, nápolyi portré stílusa gyenge, az aquileiai pedig túl kis méretű. Livia alakjáról talán az a Vatikáni Múzeumban őrzött szobor ad leginkább képet, amely egy fejdíszt viselő nőalakot, nagy valószínűséggel a császárnét ábrázolja, és amelyről biztosan tudjuk, hogy Augustus korában készült. Tartása az i. e. IV. századi görög sírszobrokét idézi, de szigora annyira római jelleget kölcsönöz neki, hogy eleinte a női erények megszemélyesítésének vélték, és meglehetősen önkényes módon a Szemérmesség képmásának nevezték el.
Livia fiáról, az Augustus által örökbe fogadott Tiberiusról sok kiváló portré maradt fenn. Egyik – a Vatikáni Múzeumban őrzött – képmása ülve ábrázolja; a szobor a magasztos császárábrázolások újabb sorozatának jelentős alaptípusa. Az ülő császár ruhátlan, csak válláról omlik köpeny a térdére. Jobb kezében kardot tarthatott, a másik az uralkodói jogart szorítja. Több portré maradt fenn a császári trón két korán elhunyt várományosáról, Caius és Lucius Caesarról is.
Claudius császárról több olyan képmást ismerünk, amely heroikus tartású, istenné magasztosult uralkodóként ábrázolja. Az egyiket a Vatikáni Múzeumban őrzik. Claudius itt köpenyt visel, kezében a császári hatalom jelképét tartja, lábánál pedig magának Iuppiternek a sasa látható. A kidülledt szemű Claudius a szobrász minden pedáns igyekezete ellenére sem kelt méltóságteljes benyomást. Nerónak a római Museo Nazionale delle Termében található mellképén a császár hatalmas nyakon ülő fejét kissé ferdén tartja. Gyéren nőtt szakállának tincsei kis gyűrűkbe csavarodnak. A Iulius-Claudius-dinasztia császárai mind simára borotválták arcukat, kivételt csak Nero jelentett, aki a görög filozófusokat utánzó szakállt akart növeszteni. Az uralkodók jellegzetesen sima haja a homlokukba hullott; az udvar talpnyaló patríciusai és a család egyéb hívei hasonló frizurát viseltek. Drusus képmása jó példa a császári házban általános hanyag hajviseletre, de a haj elrendezése hasonló a családban „jövevénynek” számító Agrippa képmásain, sőt a dinasztiától teljesen távol álló jeles személyiségek portréin is. Szinte azt mondhatjuk, hogy ez a hajviselet jellemző a császárkori művészet első szakaszának arcmásaira. Egy másik jellegzetes vonás a sima, pupilla nélküli szem. A szembogár, véséssel való jelzése csak az Antoninusok korában jelent meg.
A császári család nőtagjairól is sok képmás maradt fenn. Az idősebb Agrippina, Germanicus felesége, még a köztársasági kor végére jellemző módon hordja a haját: hosszú, lelógó, göndör fürtök, a tarkón pedig egy rövid varkocs. A fiatalabb Agrippina haja már középen elválasztott, mint Livia császárnéé, és az Augustus, valamint utódai korából származó női portrékon már ez a jellegzetes viselet.
Hasonló Germanicus anyjának, Antoniának a hajviselete is, akit egyik képmásán a virágból előbúvó Klütia nimfaként ábrázoltak. Bár Antonia egyik keble fedetlen, valamit még megőriz a köztársaságkori asszonyok szemérmességéből és méltóságából. A szobor csodálatosan vegyíti az idealizmust – amelynek jegyében egy valós személy csaknem virággá alakul – és az arcvonások realizmusát, melyet a kor divatjának megfelelő hajviselet hangsúlyoz. Más portrékat nemcsak feliratok, hanem pénzérmék segítségével is azonosíthatunk. A császári dinasztia másodrangú tagjai gyakran verettek az erre használatos fémekből önmagukat vagy rokonaikat ábrázoló pénzeket. Az érem hátoldalára a felidézett személy jelképes ábrázolása vagy egy olyan tárgy domborműves képe került, amelyet az elhunyt különös becsben tartott. Agrippina érméjének hátoldalára például annak a carpentumnak (fedett kocsinak) a festői képe került, amely Rómába szállította Drusus hamvait.
Lapozz a további részletekért