Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – III. rész

Egyes elemek kifinomult képzelőerőről tesznek tanúságot. Előfordul például, hogy kis állatok hordják a hátukon a szeszélyes formájú templomocskák oszlopait, amelyeknek törzsére amorettek kúsznak fel. A levelek spirálba csavarodnak, mint a modern, kovácsolt fémmunkákon. De a negyedik stílus szépségének forrása mégis elsősorban a gazdag, élénk színekből összetett színskála. A fal egészen kis felületén sokféle forma örvénylik, az egyes színek eltűnnek, majd ismét felbukkannak.

A négy pompeji stílus nem követte egymást pontos időrendben. Láttuk például, hogy Livia palatinusi házában, egyetlen épületben, két stílus is megtalálható. Még is elmondhatjuk, hogy többé-kevésbé az egyik felváltja a másikat, a divat változásával alakulnak. Egyes esetekben egy adott ház kora a festés stílusának segítségével határozható meg.

A harmadik és a negyedik stílus gyakori megoldása volt, hogy a falfelület közepére, egy kihagyott négyszögbe görög festményt másoltak. Ezek a vég nélküli utánzásban szinte eltorzult másolatok még így is gyakran szolgálnak értékes útmutatásul az elveszett nagy művek rekonstruálásához, különösen, ha összevetjük őket a kisművészeti ábrázolásokkal és a mozaikképekkel.

A pompeji freskók útmutatásait azonban csak nagyon óvatos mérlegelés után lehet elfogadni. A kis falfelületek megkomponálásakor a díszítőművészek gyakran lerövidítették vagy módosították a klasszikus festményeket. A művészek gyakran szobrot vagy domborművet festettek le a falképeken. Az Ara Pacisszal és az Augustus-kor más műemlékeivel kapcsolatban említettük már, hogy a római szobrászatot a részletek természethűsége és a kompozíció kiegyensúlyozott rendje jellemezte. Jellegzetes volt a történelmi témájú ábrázolás, a helyi folyók, források és városok megszemélyesítése. A megszemélyesített alakok néha a történelmi témától elszakadva is megjelentek: a művészek egy-egy hely numenét minden vallási vagy politikai meggondolástól függetlenül ábrázolták. A Via Appia egy reliefjén, amelyet ma a párizsi Louvre-ban őriznek, három, tornyokkal koronázott nőalakot látunk, három város megszemélyesítését. Az első korsót visz – ez az Orontész-parti, vízben gazdag Antiokheia; a másik kalászai a Nílus völgyének nagyvárosát jelképezik; a harmadik, köpenyét igazító alak, az utat kijelölő császári Róma. Már volt szó a ius imaginum korlátozó rendelkezéseiről és arról, hogy mekkora jelentősége volt az ősi rómaiak szemében a képmásnak. Mindez azt eredményezte, hogy az államférfiak portréiban nemcsak a hasonlóság nyilvánult megjelentőségük ennél nagyobb volt. A személyiség jellegzetes arctípusát bizonyos méltósággal ábrázolták. Az etruszk realizmust a politikai értelmezés módosította, és ez a képmásnak különleges nemességet kölcsönzött.

A gyermek Octaviusról mintázott, Ostiában talált fej komolysága, beesett arca, figyelmes tekintete már az ifjú Augustus vonásait vetíti előre. Az ostiai fej a tizenhárom-tizennégy éves gyermekről készült, míg a szudáni Meroé mellett előkerült bronzportré a huszonötödik életéve felé járó császárt ábrázolja. Arcvonásai alig változtak, sima haja homlokába hull. A meroéi portré egyszerű, közvetlen hatású; valószínűleg az uralkodó család egy barátja, talán ennek a távoli provinciának a kormányzója kapta ajándékba.

Augustust mint főpapot ábrázolja az a festés maradványait őrző szobor, amelyet 1909-ben találtak meg a római Via Labicanán. Fejét a papi köpeny nemes redői övezik, arckifejezése talán gondolattelibb, mint bármely más portréján. Az uralkodó alakjának ez az ábrázolásmódja Augustus utódai között is népszerű volt. Későbbi császárok is, különösen az Antoninus-dinasztia filozófus uralkodói, szívesen ábrázoltatták magukat abban a fejüket borító, egyszerű köpenyben, amely a római főpap megkülönböztető viselete volt.

Már valamivel idősebbként ábrázolja Augustust az a – Livia Prima Porta-i villájából előkerült – márványszobor, amelyen a császár hadvezéri pózban és öltözetben a csapatokhoz beszél. Páncélján finom reliefek ábrázolják uralkodásának legdicsőbb eseményeit: az engedelmességre kényszerített Galliát, Hispániát és az eufráteszi határvidék parthusait, amint visszaszolgáltatják a Crassus légióitól elragadott hadijelvényeket. A páncél mellrészén átvonuló Nap kocsijából tekint le. A reliefek alapján a szobor az Ara Pacis frízeivel lehet egykorú. Nyilvánvaló, hogy a Prima Porta-i Augustus görög minták szabad utánzása. Testtartása megegyezik Polükleitosz Dorüphoroszáéval: a figura itt is a jobb lábára támaszkodik, míg a bal szabadon rugózik; kezében nem lándzsát, hanem a consuli méltóságot jelképező botot tart.