Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – II. rész
Az egyik ilyen szobor, az ún. Pompeji Diana, a mozgás ábrázolásának azt a naiv módját próbálja utánozni, amely az archaikus műveket jellemezte. Az arcot a sztereotip mosoly uralja, a szemek vékonyak, nyújtottak, a haj szimmetrikus fürtöket alkot. A művész minden részlettel arra törekedett, hogy alkotása egy i. e. VI. századi görög szobor benyomását keltse. A dél-itáliai hellénisztikus iskolát széles körű tájékozottság, az elmúlt korok típusainak kiváló ismerete jellemezte. Alapítója valószínűleg az a Paszitelész nevű, sokoldalú görög művész lehetett, akinek egyetlen alkotását sem ismerjük (szobrokat, ötvösműveket egyaránt készített; Plinius többek között egy elefántcsont Iuppiter-szobrát említi). Nemcsak szobrász, hanem nagy műveltségű szakíró is volt, akinek a híres műalkotásokat öt könyvben tárgyaló, elveszett műve Plinius esztétikai témájú írásainak fő forrásául szolgált. A nyilván rendkívül eklektikus szellemű Paszitelész szobrait agyagba mintázta, és ezeket a modelleket tanítványai vésték márványba. Az egyik Sztephanosz volt, aki a római Villa Albaniban levő atlétaszobrát, egyetlen fennmaradt művét, mint Paszitelész tanítványa szignálta. Tőle tanult az Oresztészt és Élektrát ábrázoló szoborcsoport alkotója, Menelaosz is.
Egy római polgárjogú görög művész, Menelaosz készítette Oresztész és Élektra szoborcsoportját. I. e. I. századból való, praxitelészi mintákat követ. Elegáns kompozíciójának két alakját mesterien helyezi el és szépen dolgozza ki, de az összhatás hideg. Ugyanehhez az iskolához tartozik az ún. San Ildefonso csoport, melyet azért hívnak így, mert hosszú ideig a San Ildefonso nevű spanyol királyi palotában volt. Két alakjának egyike a polükleitoszi, a másik a praxitelészi típusnak felel meg.
Az ókori szerzők szerint a római Fabius Pictor freskói csatajeleneteket ábrázoltak, leíró vagy dicsőítő jelleggel. A köztársaság korának végén jelent meg a jellegzetes, finom, vöröses felületű, csillogó római kerámia. Díszítése domborműves, és készülhetett a nyers agyagba benyomott mintákkal (tojásléc, palmetták, esetleg figurális ábrázolások), vagy az edényre azonos anyagból feltett reliefekkel. Ez a kerámiafajta a római világ minden pontján fellelhető. Mivel leghíresebb műhelyei Arretiumban (ma Arezzo) voltak, arezzói kerámiának vagy arezzói vázáknak szokták nevezni. Csillogó vörös színét és finom reliefjeit a provinciák több műhelye is utánozta, így a Pó-vidék, Dél-Gallia és a Rajna-vidék azon központjai, amelyek a régészek által, terra sigillatának nevezett kerámiát állították elő.
Lapozz a további részletekért
