Hirdetés

Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – II. rész

39 perc olvasás

A köztársaság idején a szobrászatban az etruszkoké volt a vezető szerep. Kiváló bronzöntők voltak, és termékeik, bár gyakran követtek görög mintákat, mégis már eredeti etruszk, latin és római elemeket tartalmaztak. A Capitoliumi farkast a művészetekben még szomszédaiktól függő rómaiak készíttették etruszk bronzöntőkkel. Sokkal modernebb és talán már teljes egészében római alkotás a már szintén említett „Brutus”-portré.

Hirdetés

A köztársasági korból származó bronzportrékat két csoportba oszthatjuk. Az elsőt olyan, szellemükben talán nem, de kidolgozásukban mindenképp etruszk művek alkotják, mint például a Pszeudo-Brutus; a másodikban az etruszk jegyek halványulnak, és egyre érzékelhetőbbek a jellegzetesen római vonások, annak ellenére, hogy az öntés technikája továbbra is etruszk. Az etruszkok római negyede egészen Augustus koráig fennmaradt: a Capitolium lábánál, külön negyedben (vicus Tuscus) éltek. A Rómába települt etruszk műhelyek hamarosan elrómaiasodtak.

Az ismeretlen vagy bizonytalanul azonosított személyeket ábrázoló portrék minden valószínűség szerint a köztársaság utolsó szakaszának nagyjait örökítik meg. A ius imaginum azoknak az ábrázolását engedte meg, akik valamilyen fontos közigazgatási tisztséget (consul, tribunus, praetor) viseltek.
A dór vándorlást követő első századokban Görögországban, csak az kaphatott szobrot, aki halálával félistenné, hérósszá magasztosult. Rómában annak lehetett szobra, aki az államot szolgálta, sőt, a szoborállítás jogosságát az utókor akár meg is kérdőjelezhette. Sulla például elpusztíttatta elődje, Marius szobrait, mert úgy vélte, hogy az visszaélt hatalmával, míg Caesar, lévén Marius rokona, szobrait ismét felállíttatta. Caesar képmásait a köztársaságpártiak döntötték le, és Augustus állíttatta helyre. Később Nerva pusztíttatta el Domitianus szobrait, Caracalla pedig fivére, Geta portréit.

A képmásállítás korlátozásait teljes szigorral csak a köztársaság első századaiban tartották be, és áthágásuk Rómában is korán megjelenik, ahogy ezt a görögök esetében már megfigyeltük. A tilalom Rómában és Görögországban azonos meggondolásból fakadt: a képmás, ha nem erkölcsileg magasabb rendű személyt ábrázol, rontó hatású lehet. A magasabb rendű személy ott a hérósz, itt a megvesztegethetetlen tisztségviselő volt. A tisztségviselőnek viszont magas beosztásúnak kellett lennie, olyannak, akinek kijárt a sella curulis, a hivatali szék, és akinek megbízatása idején korlátlan előjogai voltak. Ez a hivatalnok így már nem egyszerű halandó volt, nem lehetett megtiltani neki, hogy ábrázoltassa magát.

A consuli, a tribunusi és a praetori megbízatás egy évre szólt, sokan voltak tehát azok, akiknek hivataluk letelte után joguk volt portré készíttetésére. Cicerónak nagy örömére szolgált, hogy consulnak választották, mert így, egyszerű származása ellenére, mint a tisztséget előtte viselő patríciusok, ő is képmásban örökíttethette meg magát. A képmáshoz való jog értelmében készült első római portrékat, viaszból mintázták. Ünnepi alkalmakkor, főleg temetéseken Róma előkelő családjainak a képviselői nagy pompával vonultak a híres ősök viaszszobraival. Plinius szerint „őseink atriumában… viaszból formált arcképeket helyeztek el egy-egy szekrényben, hogy kéznél legyenek a viaszképmások, ha a nemzetség egy halottját kellett elkísérni, és így valahányszor valaki elhunyt, [a temetésén] az egész család megjelent”. (Lóránth István fordítása.)

Hirdetés

Így ezek a szobrok idővel megkoptak, bepiszkolódtak, és bronzzal vagy márvánnyal kellett őket helyettesíteni. Több császárkori kő vagy márvány dombormű is ábrázol falba mélyített fülkét benne, az időrendi sorrendben egymás mellé helyezett mellszobrokkal. A viaszt festették, a fejet pedig igazi haj díszítette. A ius imaginum korlátozó intézkedései, vagy azok alkalmankénti, rejtett áthágása fékezte a római szobrászat szabad és független fejlődését. A köztársasági kor portréi csaknem mindig komor, nyers alkotások. A megrendelők kívánságára a művészek a legteljesebb hasonlatosságra törekedtek. A rendszerint idős arcok a római jellemet tükröző önfegyelemmel, szigorral tekintenek a nézőre.

Az i. e. II. századtól a Görögországban és Keleten járt patríciusok szobrokat hoztak be magángyűjteményeik számára. A consulok Szürakuszaiból és Korinthoszból művészi értékű hadizsákmánnyal tértek haza, és a rómaiak más görög városokat azzal büntettek, hogy megfosztották őket műkincseiktől.
Dél-Itáliában, a mai Nápolyban egy régi darabok reprodukciójával foglalkozó helyi szobrászati iskola alakult ki, melynek termékei népszerűek voltak a köztársasági Róma műgyűjtőinek körében. Néhány műhely odáig „merészkedett”, hogy eklektikus, de nem teljesen érdektelen típusokkal és kompozíciókkal próbálkozott. Ennek a szobrászati iskolának egyik legfeltűnőbb jellegzetessége az volt, hogy archaikus műveket utánzott. Rengeteg olyan szobrot és reliefet ismerünk, amelyeken újra megjelennek a korai görög műalkotásokról ismert, mereven elrendezett ruharedők és cikcakkot formázó szegélyek; az arckifejezés és a testtartás is archaikus jellegű. Néha nem is olyan könnyű eldönteni, hogy valóban az i. e. VI. században élt mesterek eredeti szobrainak másolatairól van-e szó, vagy esetleg a nápolyi hellénisztikus iskola szobrászainak ügyes utánzatairól.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!