Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – II. rész

Az ősi római numenek az olümposzi istenekkel azonosultak, Iuppiter eggyé lett Zeusszal, Iuno pedig Hérával. Diana, egy Róma melletti latiumi liget numene, Artemisszel azonosult. A földművelő latin Mars a harcias görög Arész képét öltötte fel, a nagy Athéné pedig Minervában testesült meg. Mindannyiuk számára templomokat emeltek, és ezek görög típusok alapján épültek.

A görög mintát követő római templomok és szobrok közül a köztársaság korából igen kevés maradt fenn. Rómától nem messze, a latiumi Coriban ma is látható a Hercules-templom. Karcsú oszlopai, párkányzatának lapított élei a dór építésrendnek azzal az egyre könnyedebb felfogásával vannak összhangban, amely az i. e. III. században figyelhető meg Iónia vidékein. A négy homlokzati oszlop mögött az előcsarnokot fafödém borította; a gerendákat tartó, kiugró kövek ma is láthatók. Az előcsarnok tágasabb lehetett a szokásos, dór templom előcsarnokánál. A cori templom minden részletében megnyilvánul az etruszk hagyományok és a kis-ázsiai hellénisztikus stílus együttes hatása.

Rómában csaknem épen áll a Szerencse numenének szentelt köztársaságkori Fortuna Virilis-templom. Pszeudoperipterosz típusú, tehát nem oszlopsor, hanem a falhoz tapadó féloszlopok veszik körül. A fejezetek volutáiból hasonló palmetták nyúlnak ki, mint a priénéi templom oszlopfőin. A római és a priénéi templom egyaránt a kis-ázsiai építészeti szakíró, Hermogenész elveit követi, mint ahogy az ő tanításait veszi át Vitruvius is. A cori Hercules- és a római Fortuna Virilis-templom magas alépítményen, pódiumon áll. A pódium a római építészet olyan jellegzetes eleme volt, amelyet a császárkori Róma templomai is megőriztek. A pódiumtemplomoknál általában egy alsó meg egy felső párkánydíszítéssel találkozunk, de lehetett fríze is, amely triglifekre és stilizált metopékra tagozódik.

A cori templom a görög dór rendet alakítja a római ízléshez, és ugyanezt teszi az ión építésrenddel a Fortuna Virilis-templom. A korinthoszi oszloprend formáinak felhasználására jó példa Tivoli (Tibur) i. e. I. században épült kerek Sibylla-temploma, amely a valóságban talán Vesta-szentély volt. Oszlopfői a görög korinthoszi oszlop fejezetének minden elemét tartalmazzák, mégis sokkal kezdetlegesebbek; akantuszleveleik nélkülözik a görög minta finomságát.
Már a köztársaság idején jelentkezett a római építészetnek az a sajátossága, hogy kombinálja a különböző stílusokat. A legalsó szintre a legerőteljesebb rend, a dór került; a második szintet az ión jellemezte; a harmadikat néha korinthoszi oszlopok vagy féloszlopok díszítették. Ez az eljárás tette lehetővé, hogy a római építészek monumentális és bonyolult polgári rendeltetésű épületeket alkossanak ugyanazokból az egyszerű formákból, amelyeket a görögök egyszintes építmények, így templomok emelésére használtak.

A különböző rendek egymásra helyezése világosan megfigyelhető azon a színházon, amelyet Marcellus építtetett az i. e. I. század végén, és amelynek maradványai ma is láthatók Rómában. A kombináció első példája azonban nem a Marcellus-színház, hanem a Tabularium, vagyis az állami levéltár köztársasági kori épülete, amely a Forum völgyét zárja le a Capitolium felől.

A Tabularium építését i. e. 78-ban, Lutatius Catulus consul idején fejezték be. Tulajdonképpen nem más, mint egy kettős kőfal, amely keskeny folyosókat zár közre. Ezeken a folyosókon raktározták a köztársaság hivatalos okmányait. A levéltárnak a Forum felé néző homlokzata nemcsak erőt, hanem fennköltséget is sugall. A falsíkot dór féloszlopok tagolják, ezekre látszólag egy árkádsor ívei nehezednek.

A császárkor emlékoszlopaihoz képest szerény méretű az, amelyik Duilius consul i. e. 260-ban aratott tengeri győzelmét örökíti meg. A ma a római Palazzo dei Conservatoriban őrzött oszlopot, hat naiv hajóorr-ábrázolás és horgonyreliefek díszítik.

A basílica nyilvános összejövetelek tartására és adásvételi szerződések megkötésére szolgáló csarnok volt. A római életnek ez a jellegzetes épülete ugyan a görög sztoára vezethető vissza, de Rómában alakult ki háromhajós elrendezése: a középső, nagyobb teret oldalról oszlopcsarnokok szegélyezik. A legkorábbi római bazilika az i. e. 184-ben épült Basilica Porcia volt. L. Aemilius censor emeltette i. e. 179-ben azt a bazilikát, amely századokon keresztül az ő leszármazottjainak védnöksége és gondnoksága alatt állt, és ezért Basilica Aemiliának nevezték. Az ásatások feltárták a Forum egyik oldalán a bazilika alapjait. Öthajós épület volt, külső falak nélkül: oszlopai szabadon emelkedtek ki a padlózatból. A későbbi ilyen épületeket már ablakokkal ellátott fal zárja le, mint a keresztény bazilikákat. A ma bazilikának nevezett épülettípus tehát nem római eredetű ugyan, de Rómában kapta meg végleges formáját, amely azután tovább élt a középkori Európában.