Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – II. rész

Hasonlóképp vallási rendeltetésű akropolisz lehetett Róma megalapításától kezdve a Capitolium. Ezt a dombot, amelyet csak a Forum völgye választott el a Palatinus „négyszögű városától”, az etruszk királyok erősítették meg; kettős csúcsán egy templomot, illetve egy erődöt emeltek. A többször újjáépített capitoliumi templomot nagy tisztelet övezte, és a római vallásosság fő központjának tekintették. Az ókori szerzők igen sokszor leírták: tőlük tudjuk, hogy a kezdetektől három cellára volt osztva; az egyetlen szentély három kultusznak, a capitoliumi hármasságnak, a római népet védő numeneknek, Iuppiternek, Iunónak és Minervának adott helyet. A magas pódiumon álló templomnak mély, oszlopos előcsarnoka volt: ezt három sorban 6-6 oszlop tagolta. Oromzatát igen bonyolult akrotérionok díszítették. A templom terrakotta szobordíszeit Etruriából jött művészek készítették. A capitoliumi Iuppiter-templom az etruszk szentély minden sajátosságával rendelkezett; kezdve azzal, hogy több, egymástól elválasztott térbe helyezték el az istenségek ábrázolásait, egészen addig, hogy architektonikus díszeit terrakottából készítették.

Az előző fejezetben szóltunk már arról, hogy az etruszk civilizációnak szerepe volt a születőben lévő Róma közigazgatási megszervezésében. Az etruszkok nemcsak vallási szertartásokat adtak át Rómának, de hozzájárultak a papok rétegének a kialakulásához, és meghatározták a hivatalos szent hely formáját is. Ezen túlmenően viszonylag hosszú ideig közülük kerültek ki a város tényleges urai.

Ősi hagyomány szerint Romulus i. e. 753-ban alapította meg Rómát. Az alapítást követően i. e. 616-ig a szabin Numa Pompilius, a latin Tullus Hostilius, majd az ismét szabin Ancus Martius király uralkodott. Őt egy etruszk, Tarquinius Priscus követte, aki a legenda szerint a korinthoszi Démaratosz fia volt. Ezután ismét etruszk, Tarquinius Priscus nevelt fia, Servius Tullius volt Róma királya, akit veje, Tarquinius Superbus megölt, Róma utolsó királyaként elfoglalva a trónt. Eddig a monda, amely, ha eltorzítva is, történelmi tényeket tükröz. Az etruszkok valóban beavatkoztak Róma ügyeibe, csakhogy ez a valóságban nem történhetett i. e. 550-nél régebben, és mindössze i. e. 509-ig tartott, amikor a rómaiak megfosztották trónjától Tarquinius Superbust, és a köztársaságot választották kormányzati formául. Róma három etruszk királya közül a második, Servius Tullius képviselte leginkább azt a későbbi szóval condottiere-, vagyis kalandorkatona-típust, amelyhez a jelek szerint mindhárman tartoztak. Neve anyanyelvén Mastarna volt, legalábbis ezt állította Claudius császár 48-ban, híres szenátusi beszédében. A vulci Francois-sír egyik freskója az etruszk testvérpárt, Caelius és Aulus Vibennát ábrázolja, amint Mastarna oldalán a római Gnaeus Tarquinius ellen küzdenek.

Servius Tullius uralkodását úgy tekinthetjük tehát, mint egy erőit Vulciból toborzó etruszk politikai frakció időleges felülkerekedését a Rómában már előbb hatalomra jutott, szintén etruszk csoporttal szemben. A hagyomány szerint Servius Tullius emeltette a várost övező első falakat, míg a Tarquiniusok a Cloaca Maxima és a capitoliumi templom építtetői voltak.

A köztársasági kor kezdetén megindult Róma itáliai terjeszkedése, de a dél-itáliai görög települések kulturális hatása már jóval előbb, az i. e. VII. századtól jelentkezett. Ez a délről, a mai Nápoly irányából érkező hatás magával hozta az itáliai görög gyarmatvárosok művészetének jellegzetességeit. Emellett továbbra is hatottak a rómaiakra, egykori uraik és lassan behódoló szomszédaik, az etruszkok. A színházi látványosságok például etruszk hatásra jelentek meg Rómában az i. e. IV. század közepén.

Az egyik legkorábbi művészeti alkotás, amelyről biztosan tudjuk, hogy Rómában készült, a praenestei származású Novios Plautios által szignált, i. e. 300 tájáról való Ficoroni-cista, amelynek bronzfalán az Argonauták mondájának egyik epizódját láthatjuk. Ez a darab kapcsolatban áll a praenestei műhelyek más fémtermékeivel. Tudjuk azt is, hogy ebből a közeli városból gyakran települtek át művészek Rómába. Az i. e. IV. század végén, Róma délen a samnisok, északon pedig a kelták felett aratott győzelmeket, és ezek híre eljutott a görög világba is. A görög-római kulturális kapcsolatoknak ekkor egy olyan, igen fontos szakasza vette kezdetét, amelyben a tulajdonképpeni görög anyaország szerepe sokkal jelentősebbé vált, mint a dél-itáliai görög gyarmatvárosoké.
Annak ellenére, hogy a római közvélemény bizonyos rétege ragaszkodott a szigorú köztársasági hagyományokhoz, és megpróbált ellenállni a görög ízlés és szokások rohamának, a görög hatásoknak nem lehetett gátat szabni. Engedni kellett a tudományokban, elsősorban az orvostudományban, filozófiában és főleg a vallás kérdéseiben.