WILLIAM SHAKESPEARE: Lear király (1605), elemzés, tartalom

IV. felvonás.

A fenyéren bolyongó Edgár összetalálkozik megvakított és a hercegi udvarból kiűzött atyjával.

Edmund és Goneril között bűnös szerelem szövődik. Albán herceg megvetéssel fordul el  kegyetlenkedő, apját eláruló feleségétől. Goneril Oszvalddal levelet küld a táborba visszatérő Edmundnak, de Regan a hírvivőt magának nyeri meg, s így értesül nővére férjgyilkos terveiről. Edmundot ő is szereti. Oszvald hamarosan meglakol aljasságáért; amikor a vidéken bolyongó Glostert busás jutalom reményében el akarja fogni, Edgár megöli őt.

Cordelia találkozik atyjával, és szerető gondossággal veszi körül.

V. felvonás.

A brit hadak szembeszállnak a betörő franciákkal. Albán Learnek és a vele az ellenséghez menekülteknek a csata után meg akar kegyelmezni. A britek győznek; Edmund titokban parancsot ad, hogy az elfogott Leart és Cordeliát végezzék ki. A két nővér vetekszik Edmund kegyeiért, de Albán váratlanul letartóztatja őt annak a levélnek alapján, amelyet az álruhás Edgár hozott neki a halott Oszvaldtól. Goneril férjgyilkos terveire is fény derül, azonban nem várja meg a büntetést; miután megmérgezi Regant, végez önmagával is. A nyíltan fellépő s Gloster halálhírét hozó Edgár párviadalban öli meg hűtlen öccsét. Edmund halála előtt még bevallja, hogy Lear és Cordelia életére tört. A börtönből szabaduló Lear karjaiban hozza meggyilkolt leányát, akit ő sem él túl; a sok megpróbáltatás sírba viszi. Albán Kentre és Edgárra bízza az állam kormányzását abban a reményben, hogy igazságosabb idők következnek.

  Amint a fentiekben láthattuk, a drámán következetesen két cselekményszál vonul végig: Lear meg leányai és Gloster s fiai története. Ezek a szálak természetesen sokszor érintik egymást, de mindegyik Önmagában is zárt egységet képvisel. Ilyen kibontott, de következetesen végigvezetett mellékcselekményt, mint a Gloster-Edmund-Edgar történet, egy Shakespeare-műben sem láthatunk. Mindvégig váltják egymást a Lear, illetve Gloster történetéhez tartozó jelenetek, és csak a cselekmény megoldásakor (V. felv. 3. szín) találkozik össze végleg a két szál. A drámai szerkezetre jellemző, hogy a főszál bonyodalma már az I. felvonás 1. színében megindul azzal, hogy a király felosztja az országát, és elűzi Cordeliát. Rögtön a következő színben indul meg a mellékcselekmény is. A tetőpont a harmadik felvonás; Lear, illetve Gloster sorsának fordulópontját itt tárja fel az író. Lear megőrülése, őrjöngő fájdalma és Gloster nyíltszíni megvakítása megrázóan mutatja a két sors közti párhuzamosságot. A továbbiakban a történet belső logikája szerint bonyolódnak az események a fent már említett megoldásig.

A dráma szereplőit két táborra lehet osztani: a régi feudális világ képviselőire és a feudális anarchiát saját érdekükben elősegítő machiavellista törtetőkre. Az első csoporthoz tartoznak Lear, Gloster és Kent, a másodikhoz Goneril, Regan, Cornwall fejedelem és főként Edmund. Vannak ugyan olyan szereplők is, akik a cselekményben aránylag kevésbé fontos szerephez jutnak, de akikre a mű befejezése szerint igazságosabb, szebb világ kialakítása vár (Albán, Edgár). Ezek a szereplők a cselekmény folyamán szükségszerűen az egyik, illetve másik csoporthoz tartoznak.

Felmerül a szerkezet és a jellemek rendszerének vizsgálatakor, hogy miért építi bele az író a főcselekmény folyamába a Lear sorsához annyira hasonló Gloster-szálat. Ezzel a főhős sorsának egyszeriségévél szemben általánosítani, tipizálni akart. Az apák és gyermekek szembenállását, a régi és az új harcát így tudta leghatásosabban feltárni. A W. Schlegel, a romantika Shakespeare-kultuszának egyik legjelentősebb képviselője írja: „Ha Lear egyedül szenvedne lányai miatt, a benyomás az ő magánszerencsétlensége iránti hatalmas együttérzésünkre korlátozódnék. De két ilyen hallatlan eset, amely egyidejűleg játszódik le, azt a hatást kelti, hogy az erkölcsi világban nagy változás állott be. A kép óriásivá válik, s olyan rémülettel, tölt el bennünket, amilyet arra a gondolatra éreznénk, hogy a?, égitestek egy napon lehullhatnak kijelölt pályájukról.”

Gloster és Kent a feudális függés, a hűbérúr iránti hűség képviselői, és ez a szemlélet jellemzi magát Leart is. A másik táborban a reneszánsz korabeli uralkodónak gátlástalan típusváltozataival találkozunk. Ezeket Machiavelli mint ideált rajzolta meg II Principéjében. Semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, nincsen semmiféle erkölcsi meggyőződésük. A középkor végén elég nagy számban éltek ilyen emberek, akik az egyházi függéstől megszabadulva és kellő humanista erkölcsiség nélkül az egyéniség korlátlan érvényesítésére, kiélésére törtek. A drámában ezt mind a hatalom, mind a szexualitás körében megmutatja az író.