William Shakespeare: Rómeó és Júlia

Alig távozik az ifjú férj, megjelenik Capuletné, és lánya tudtára adja, hogy Párisnak ígérték. Júlia hiába könyörög, apja hajthatatlan; nyilván attól tart, ha most visszalépne, míg kínosabb viszonyba kerülne a hercegi családdal. Júlia hiába fordul segítségért anyjához, dajkájához, egyikük sem mer szembeszállni a dühöngő Capulettel. A Dajka attól tartva, hogy ő is lelepleződik, aljas tanáccsal tetézi gyávaságát: Júliát, a férjes asszonyt arra bíztatja, menjen feleségül a grófhoz.

IV. felvonás

Júlia végső reménye Lőrinc barát. De a barát sem elég bátor, hogy Capulet elé álljon, és felfedjen mindent, amiben ő maga is részes. Helyette kockázatos és bonyolult tervvel áll elő, mely a tizennégy éves Júliától követel bátorságot. Tetszhalált okozó álomitalt ad neki, és megígéri, hogy a kriptából Rómeó viszi Mantovába. El is indít egy barátot egy levéllel Rómeóhoz nyomban.

Júlia, hogy időt nyerjen, látszólag beleegyezik a Párissal kötendő házasságba. Capulet valósággal megzavarodik az örömtől: előbb szolgát küldet Júliával a grófhoz, majd maga szalad hozzá. Előbbre hozza a házasság időpontját szerdára, nehogy lánya meggondolja magát. Az események felgyorsulnak, irányíthatatlanná válnak.

Júlia monológja e kislány kényszerű felnőtté válását tanúsítja. A felnőtté válás egyebek közt abban áll, hogy súlyos döntéseket kell meghoznunk egyedül, és nem fogja a kezünkket közben senki. Júlia tette úgy válik sajátjává, hogy Lőrinc baráttal kapcsolatban is gyanú merül fel benne, és kénytelen választani, vállalja-e a kockázatot. Hiszen okkal mondja az álomitalról: „De hátha méreg?…hátha a barát / Mesterkedik csalárdul és megöl, / Hogy elkerülje a gyalázatot, / Mert Rómeóval összeesketett?” retteg, kísértetet lát, mégis megissza az italt, hogy hűségét megőrizze.

Shakespeare nem engedi, hogy együttérzünk a Júlia halálán siránkozókkal: Júlia szülei, a Dajka és Páris szavai hamisan csengenek most. Nemcsak azért, mert amikor kellett volna, nem adták jelét szeretetüknek, hanem azért is, mert stílusuk dagályos, és a suta szóismétlések komikusan hatnak. 1581-ben adták ki angolul a római Seneca tragédiáit, Shakespeare itt valószínűleg ezeket parodizálja.

V. felvonás

Meghozza a katasztrófát. Az első jelenetben a csapások közt férfivá érett Rómeót látjuk viszont. Szolgája, Baltazár hoz neki hírt Júlia haláláról – ő önuralommal fogadja: elsápad ugyan, de könnyeit visszafojtja. Csak egy sóhajt ereszt az égre, és már a tennivalókra gondol: elszántan mérget vásárol, és Júlia a kriptához indul.

Lőrinc racionalizmusáról csak most alkothatunk képet. Egy apró véletlen keresztülhúzza számítását: a szerzetes, akit Rómeóhoz küldött, nem léphetett be, mert útitársát a pestiskórház ápolói közül szemelte ki. E hírre Lőrinc is Júliához igyekszik.

A Capulet-kriptához érkezik Páris is: egy apródjával éppen virágot helyez a sírra, amikor Rómeó megérkezik Baltazárral, és megbontja a kriptát. Páris, aki félreérti a helyzetet, előlép rejtekéből, hogy elfogja Rómeót, mint sírgyalázót, mire Rómeó önvédelemből leszúrja. De mit keresett éjnek idején Páris a temetőben? Ő, aki eddig túlságosan is józan volt, most szintén mértéket vesztett; fogadalmat tett Júliának, akit voltaképpen alig ismert: „Mindig, ha már a nap leáldozott, / Mától virággal, könnyel áldozok.”

Mielőtt Lőrinc megérkeznék, Rómeó kiissza a mérget. Búcsúmonológja újabb végzetes félreértéssel terhes: az éledező Júliát halottnak véli.

Lőrinc barát végleges vereséget szenved: hiába próbálja menekíteni Júliát, a lány nem kér a kolostorból. Ezúttal a bölcs Lőrincet is elragadja egy érzés: a közelgő őrök zajára megrémül, s Júliát magára hagyja. A lányka épp annyi ideje marad, hogy végezzen önmagával: szívében Rómeó tőrével szerelmére roskad.

Döbbenet és értetlenség árad mindazok szavaiból, akik megkísérlik megérteni a történteket. A Herceg elsősorban a szülőket hibáztatja, de tudjuk, hogy rossz nyomon jár. Maga sem döntött még a felelősséget illetően, tanácsba hívja alattvalóit, hogy ítéletet hozzon.

A dráma itt ér véget. Shakespeare nem akarta a felelősöket kutatni, célja mindenek előtt egy tragédia bemutatása volt. Mint a görög tragédiákban, az övében is felsejlik valami emberfeletti; Lőrinc barát szavait bármely szereplő elmondhatná: „Mindannyiunknál hatalmasabb erő / áthúzta számításomat.” Végzetes véletlenek és vak szenvedélyek kusza szövevénye e dráma szerint az élet, mely szükségképpen magában hordja a katasztrófát.