William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A harmadik színben megpillantjuk Júliát. Láthatóan sose volt még szerelmes, hiszen anyja kérdésére, hogy férjhez menésre gondolt-e már valaha, azt válaszolja, hogy nem is álmodik róla. Anyja mégis rá akarja beszélni, hogy legyen a gróf Páris felesége, s mindeközben egyszer csak a kérő külsejét dicséri. Felszínes jellemre vall, hogy a látszatra ad, szerinte: „Finom belsőnek jár a szép alak”. A jelenet harmadik szereplője, a Dajka itt még kedvesen szabad szájúnak hat, csak később lepleződik le közönségessége. Júliát úgy szereti, mintha a lánya volna, mert vele egykorú leánygyermekét csecsemőkorában elvesztette.

A negyedik szín megerősít gyanúnkban: Rómeó kamaszos félelmektől szenved. Capuleték kapujában mondvacsinált kifogásokat keres, hogy távol maradhasson a mulatságtól: előbb újrakezdi a boldogtalan szerelmes szerepét, majd egy közmondást idéz: „Ki gyertyát tart, az nem veszít a játszmán.” Végül egy baljós álomra fogja tartózkodását. Barátja, Mercutio kezdetben nem érti, majd megpróbálja eloszlatni Rómeó aggályait. Rómeó vértelen sóhajaival szemben a szerelem érzéki oldalát hangsúlyozza. A költői Mab-monológ egy mélylélektani elemzéssel ér fel, tanulsága az, hogy mindenki arról álmodik, amire vágyik. Rómeó épp akkor vág közbe, amikor az erotikus álmok kerülnek szóba, ami az bizonyítja, hogy találva érzi magát. A szembesítés sikerrel jár: Rómeó feloldódik.

A főszereplők találkozási jelenetét lírai mozzanatokkal gazdagította Shakespeare. Lelkesültségüket ellenpontozza a szerelem merőben testi formájával, amit a Capulet-ház szolgái képviselnek; az idősebbek nosztalgiája pedig a mulandóság árnyát vetíti örömükre. Párbeszédük szabályos szonettformában hangzik el, áhítatukat vallásos metaforák mutatják. Rómeó bátorságának titka egyszerű: bátorrá tette az igaz érzés, és Júlia rokonszenve.

Finom párhuzam, hogy Tybalt is rímes szöveget kap, a rím nyilvánvalóan a szöveg érzelmi erejét fokozza. Sértettsége, bosszúvágya baljóslatú. Körvonalazódik tehát több konfliktus is, pontosabban lappangó veszélyforrás: a szerelmesek családi ellentéte; Páris házassági terve és Júlia Rómeó iránti szerelme, Tybalt vad gyűlölete a vétlen Rómeó iránt.

II. felvonás

Az első két jelenete a szerelem két arcát, a testit és a lelkit szembesíti. Mercutio sikamlós célzásai ezúttal új kontextusban tűnnek fel: bár többet mondtak Rómeó Rózához címzett kopott „trubadúrlírájánál”, most nem érik fel a szerelem valóságát. Mercutio nem ismeri még a szerelmet, csak a testi vágyat, ez derül ki Rómeó megjegyzéseiből a második szín elején: „Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.”

A híres erkélyjelenet két fő témája a név és a szerelmi eskü. Érdekes, hogy a fiatalok ellenségeknek tartják egymást, míg Capulet Rómeóról a bálban elismerő szavakkal szólt. Az akadály tehát elsősorban bennük van, saját előítéleteiket kell most legyőzniük. A név a fiúi státusz jele, tehát amikor Júlia Rómeót arra kéri, hogy tagadja meg nevét az ő szerelméért cserébe, voltaképpen arra kéri, hogy tagadja meg családját. A szerelem erejét fejezi ki Shakespeare azáltal, hogy a családi kötelékeknél is erősebbnek mutatja

Ami a szerelmi esküt illeti, a két címszereplő jellembeli különbségéről kapunk képet. Rómeó szónokiasan, esküdözik égre-földre, Júlia józan: tudja, hogy a szerelmi eskü hitelét egyedül az ő érzései biztosítják. Ha ő szerelmes, és hinni akar benne, hinni fog az eskünek, más garancia nincs rá. Józansága fejeződik ki párbeszédükben mindvégig: míg Rómeó költői szavakkal szól, ő szerelme életéért aggódik. A gyors tempó, a sietség Shakespeare leleménye: a cselekmény a forrásművekben hónapokig tartott. Nem kétséges, mi volt e változtatással a célja: a szenvedély végzetes hatalmát emelte ki.

Mivel időközben megpirkad, Rómeó első útja gyóntatójához, Lőrinc baráthoz vezet. Lőrinc tudós pap, racionalista, azt hiszi, értelme segítségével éppúgy uralkodhat az emberi szenvedélyeken, mint a természeten: „Ó, nincs a földön olyan silány anyag, / Mely így vagy úgy ne szolgálná javad; / De nincs oly jó, melyben ne volna vész, / Ha balga módra vele visszaélsz! / A virtus bűn, ha jó irányt veled, / S a bűn – jó úton – virtussá lehet” – halljuk monológjában, miközben a réten gyógyfüveket gyűjtöget. Magabiztosan rááll a kockázatos kalandra: megígéri, hogy titokban összeadja a fiatalokat. Noha azt állítja, hogy a város békéje lebeg szeme előtt, nem kizárt, hogy saját leendő befolyására is gondol.