Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre
Vergilius eklogáinak hatása:
Az ekloga műfaja Radnóti Miklós XX. századi költő lírájában él tovább 1937-ben felkérték Radnótit Vergilius eklogáinak fordítására. A költő alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az embertelen kort, veszélyeztetett létét és boldogságigényét kifejezésre juttassa. Ezekben a költeményekben a költő idillikus érzése és sorsának tragikus tudata egységbe forrva jelenik meg.
Az „Első ecloga”-ban Radnóti hangsúlyozni kívánta a mű vergiliusi jellegét. A szöveg mottóját Vergilius Georgicájából vette. A mottó a világ romlására utal, fordítása: „Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”. A költemény tavaszi tájképpel indít. Ebben a világban találkozik a pásztor és a költő, felidézik a spanyol polgárháború szörnyűségeit, Federico García Lorca és József Attila sorsából következtet Radnóti a saját végzetére: „ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.” „Garcia Lorca halott!”, „ Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő, / így tűnik el!”, „Észre se vették.” – észre sem veszik, ha meghal egy költő. „Igaz i, hova futhat a költő?/ Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / folyton a rendre”. A költő tudja, hogy őt is megölik, de addig is teszi a dolgát, vagyis ír. A reménytelenséget az alkotó munka váltja fel. Radnóti a „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebb vallomását, és ez élete végéig programja marad : „ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, -várja, de addig is új levelet hajt.” Vagyis ő a tölgyfa, meg van jelölve, ahogyan megjelölik a zsidókat, majd kivégzik, de mint a tölgyfa ő is új levelet hajt, vagyis tovább ír. A tölgy a beteljesedő költősors szimbóluma. A költő azzal győzi le a halált, hogy úgy alkot, dolgozik a halál közelségében, mintha örökké élne.
Negyedik ecloga c. költeménye Radnóti szenvedélyes szabadságvágyát fejezi ki. Ebben a műben a költő már nem alkalmazza a pásztori műfaj kellékeit, eltávolodik a vergiliusi példától. A Költő és a Hang beszélgetnek: a költői én belső vitáját, drámáját szólaltatja meg a párbeszéd. A Költő reménytelenül, csüggedten szól életéről, a Hang pedig bátorítja, biztatja, és felidézi életének sikereit, szép emlékeit. A reménytelenség, vágyódás és bizakodás küzdelmét kísérhetjük nyomon a versben. A rabságból csak a halál szabadíthatja meg a költőt. Meghatározó gondolata a reménytelen, tragikus körülmények között, a halál biztos tudatában is a költői hivatás vállalása: „az égre írj, ha minden összetört!”
Babits Mihály az antik kultúra nagy tisztelője, ismerte és alkalmazta az ókori strófaszerkezeteket, a mitológiai hagyományt, az antik műfajokat, mint pl.: óda, himnusz, ekloga. Nagy művészelődeivel is azonosul, ilyen pl.: Horatius, de különbözik is tőle, mivel Babits újat akar. Ekloga című versének két szereplője van, egy Titirusz nevű képzeletbeli pásztor, akit a vers elején és végén szólít meg a költő, illetve maga Babits; az ókori pásztor-költő a valóságban is részese az idillnek, valódi „terebélyes bikkfa” alatt heverészik és nádsípját fújja, míg Babits csak lélekben jut el az idill világába: „én okosan / lelkem küldöm el inkább és magam / itt maradok”.
Weöres Sándor művészetében az ókori kultúrák egységes világképét tekinti példának, régi mítoszokat vesz alapul és értelmez újjá egyéni módon, Bukolika című verse hexameterekben íródott. Témája a szerelem, szereplői azonban nem pásztorok, hanem egy fiú és egy leánygyermek, akik játszótársak és a játék közben ismerkednek a szerelemmel. Pajzán, erotikus hangvételű a vers, tele van vidámsággal, életörömmel, az ókori görögök derűs világát idézve. A versforma nem párbeszédes, de vannak benne párbeszédrészletek.
Antik ekloga c. költeménye is szerelmi témájú, az előbbihez szorosan kötődő alkotás; a versforma disztichon (1 sor hexameter 1 sor pentameter), és az erotika ebben a műben is jelentős szerepet játszik. A testi szerelem, mint az élet egyik örömforrása áll a vers középpontjában. A fiú és a lány párbeszédtöredéke a szövegbe beépülve teszi teljessé a vers hangulatát.
Lapozz a további részletekért