Roger Martin Du Gard: A Thibault család
Az ötödik könyv (La Sorellina) Öscar Thibault betegségéről, Jacques újabb szökéséről, majd visszatéréséről szól. Antoine a La Sorellina novella elolvasása után detektívvel nyomoztat eltűnt öccse után, majd felkeresi lausanne-i szállásán, és ismét hazahozza.
Jacques a szabadságot kereste, és sok kaland után független életformát teremtett magának Svájcban. Most nehéz szívvel hagyja el barátait, de haza kell térnie haldokló apjához.
A szerző kerüli a nagy jeleneteket. Nem mutatja be Jacques és apja elutazás előtti szóváltását, s mire a fiú hazatér, apja meg sem ismeri, ezért ismét elmarad az összeütközés.
Az ötödik könyv a regény egyik legjobban megszerkesztett szakasza. A két főszereplő áll középpontjában, és a problémák is jelentősek. Mélyebben belepillanthatunk a Thibault-ok gondolkodásába, és jobban megismerhetjük érzésvilágukat. Antoine példátlan vakmerőséggel megmondja apjának, hogy rákja van, s ez beválik kegyes csalásnak: a beteg megnyugszik, mert ilyesmit nem lehet mondani, ha igaz. Másfelől Jacques életét és gondolkodásmódját mutatják be a svájci jelenetek. Ez a magányos fiatalember végre szövetségeseket, barátokat talál az emigránsok között. O elszökött családja elől, azokat politikai okból űzték el hazájukból, de sorsuk közös: idegenben élnek, s ezért új közösséget kell formálniuk. Ennek a közösségnek a nemzetközi munkásmozgalom az összetartó ereje. Ez az erő ragadja meg Jacques-ot is, aki kétségekkel küzd ugyan, mert szabadságát, önállóságát félti, mégis szeretettel és bizalommal fordul a vezetőkhöz. Sőt, neki is van köre: tisztelik és szeretik. Antoine némi féltékenységgel állapítja meg, hogy öccsének különálló helye van ebben a körben: „tanácsát kérik, helyeslését igyekeznek megnyerni, félnek a rosszallásától; szemmel látható, hogy a szívüket is melengetik a közelében”.
A hatodik könyv (Az apa halála) 14 fejezete Oscar. Thibault haldoklásának és halálának történetét beszéli el. A két Thibault fiú mellett Gise, a fogadott lány is részt vesz a halál ellen folytatott küzdelemben.
A haldokló Oscar Thibault számára az egyházi vigasztalás lelki megnyugvást teremt, de Antoine apja temetéséről visszatérve kifejti Vécard abbénak, hogy ő hitetlen, és valójában sohasem volt vallásos.
Az agónia részletes bemutatása, a beteg és környezetének reális, sőt olykor naturalista szemléltetése jelentős mondanivalót fejez ki. Roger Martin du Gard a „könnyű halál” híveinek táborába tartozik, tehát jogosnak tartja a szenvedések megszüntetését, amikor a gyógyulás már ki van zárva. Az eutanázia, tehát a könnyű halál alkalmazása újabb kapoccsal köti össze a két testvért, hiszen valójában együtt határoznak apjuk sorsáról.
Közös tettüket ilyen beszélgetés előzi meg:
„- Te megtennéd?”
Nyers és egyenes volt a kérdés, de Antoine hangján érzett valami bizonytalanság. Jacques most kikerülte bátyja tekintetét. Végül azt válaszolta foga közt:
– Már nem tudom… Talán nem.
– No hát én igen! – vágta rá tüstént Antoine.
Hirtelen mozdulattal talpon termett. Hanem azért állva maradt, nem mozdult. Habozó kézmozdulatot tett Jacques felé s előrehajolt:
– Helytelennek tartod?
Jacques szelíden, habozás nélkül felelte:
– Nem, Antoine.” (776. 1.)
S valóban Jacques is pontosan tudja, mi történik: Antoine megöli apjukat. A fiúk később sem éreznek lelkifurdalást emiatt, s ez nyilvánvalóan kifejezi a szerző véleményét: ők csak kötelességüket teljesítették. „Jó érzéssel” veszik tudomásul, hogy vége a sok szenvedésnek, de mikor némán egymásra néznek: „mindkettőnek szeme tele volt könnyel”. (782. 1.)
Jacques és Gise szerelme valójában barátság: a gyermekkori élmények emléke kapcsolja őket egymáshoz. Ezek az emlékek Gise-t egészen odaláncolják Jacques-hoz, de ő mindentől és mindenkitől félti szabadságát, nem kötheti le magát Gise mellett sem.
A Thibault család tetőpontja a hetedik könyv, amely 1914 nyara címmel jelent meg. Már arányaival is kiválik: nyolcvanöt fejezetet tartalmaz. Ez a tartalom rendkívül sűrített: az események egy hónapon belül folynak le. A hetedik könyv középpontjában Jacques áll. Ebben a szakaszban jut el politikai tevékenységének csúcspontjára, ekkor ismeri meg a szerelmi boldogságot is. Jenrty Fontanin hűséges társnak bizonyul, bár csak érzései fűzik a háborúellenes párthoz, öntudata még ekkor fejletlen.
Lapozz a további részletekért