Petőfi Sándor – Nemzeti dal és más verselemzések

Egy gondolat bánt engemet elemzés

Egy gondolat bánt engemet….: a műfaja rapszódia. 1846-ban írta, a forradalom kitörése előtt 2 évvel, és azért mondták látomásnak, mert leírta a harcot, a halálát és a temetését. A harc szenvedélyes leírását olvashatjuk. Láthatjuk a száguldó paripákat, a vörös zászlót, visszahalljuk a csatazajt. A világszabadság képe jelenik meg előttünk.

A harc leírásakor izgatott lesz, és itt a sorok megrövidülnek. A temetésnél nyugalmasabb lesz a kép, ünnepélyesebb, hosszabbak lesznek a sorok. Elveti a lassú halál gondolatát, minden veszélynek kitenné magát „Legyek fa, / Legyek kőszirt,” (metafora). Az önfeláldozás, a hősi halál romantikus képe tárul elénk. Különböző mondatfajtákat használ, felkiáltó – „szent világszabadság!”, felszólító – „Ne ily halált adj, istenem,”. Az igék halmaza sorakozik – elharsogják, megütközik, essem el, folyjon, száguldjanak.

A hosszabb rövidebb sorok az érzelmek váltakozását érzékeltetik. Egy strófa az egész költemény.

Nemzeti Dal elemzés

Nemzeti dal: 1848. március 13-án írta ezt a költeményt, két nappal a forradalom kitörése előtt. Kiáltvány, felhívás, szózat a néphez. Válaszút elé állítja a nemzetet „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. Többes szám első személyben ír (azonosulást fejez ki), ez volt a márciusi forradalom vezényszava, indítója, jelszava. Minden versszak végén refrén van: „A magyarok istenére / Esküszünk / Esküszünk, hogy rabok tovább / nem leszünk!” – szenvedélyes tanúságtétel a szabadságért, ezrek mondták utána az eskü szövegét. Először a Pilvax kávéházban, majd délután a Landerer nyomda előtt szavalta el. Ez volt az első cenzúra nélkül kiadott sajtótermék. Eljött az idő a cselekvésre, most van itt az idő, se később se korábban. Két lehetőség közül választhatunk „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. „Talpra magyar,” – kiáltja lelkesen, mondatai rövidek, tömörek, lényegre törők. Kérdő és felkiáltó mondatot használ, érvel – őseink szabadon éltek – mi sem élhetünk rabságban. A gyávákat ingerül, durva hangon ítéli el „Sehonnai bitang ember,”, „rongy élete,”. A lánc és a kard a rabság és a harc szimbóluma. Miért hordunk láncot, harcoljunk inkább. A vers végén ünnepélyessé válik a hang, a magyar név újra dicső lesz, méltó régi híréhez, ha a szabadságot kivívjuk. Majd reménykedik abban, hogy áldón fog ránk emlékezni az utókor, ha a szabadságunk kivívtuk. Ez Petőfi egyik forradalmi költeménye.

A puszta télen elemzés

A puszta télen: új tájszemlélet, új látásmód található a tájleíró verseiben. Az Alföld a szülőföldje, számára ez a szeretet szimbóluma és a szabadság érzetének hirdetése. Nem közvetlen szemléletre épül a vers, otthon Pesten a szobájában idézi fel maga elé az Alföldet. Negatív ábrázolási mód, hogy mi nincs az Alföldön, így gondolhatjuk, hogy mi van. Most csend, fehérség, mozdulatlanság. Elégikus hangnemű költemény.

„Hej” – népies felkiáltással kezdődik a vers. Szójátékkal indít – „mostan puszta ám igazán a puszta!”. A puszta először melléknév aztán főnév. Felsorolja, hogy mi nincs télen az Alföl­dön: juhnyáj, pásztorlegény, dalos madarak, még csak egy prücsök sem hegedül.

Ezután a távolba tekint, egy hasonlatot használ – „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,”. Minden kihalt, nincs élet a pusztán.

Bemegyünk a tanyára. Csend van, a jószág sincs kint. A béres ráér, a csárda is üres.

Gondolatban újra kimegyünk, kint vihar van, csak a betyárt viszi a lova, veszély veszi körül „Háta mögött farkas, feje fölött holló.”

Lemegy a nap, esteledik. Egy hasonlattal és megszemélyesítéssel zárul a vers „Mint kiűzött király országa széléről, / Visszapillant a nap a föld pereméről, / Visszanéz még egyszer / Mérges tekintettel, / S mire elér szeme a tulsó határra, / Leesik fejéről véres koronája.” Ez egy allegória. Az allegória egy kifejtett metafora, megszemélyesítés. Tehát hosszabban írja le a költő – esetleg egy egész versen keresztül – ezt a megszemélyesítést vagy metaforát. Petőfitől A Puszta télen vagy a Föltámadott a tenger… allegórikus költemény.

Szeptember végén elemzés

Szeptember végén: 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerkedett egy jószágigazgató  18 éves lányával, Szendrey Júliával, beleszeretett, és el akarta venni feleségül. A szülők ellenezték a házasságot, azonban ismeretségük egy éves évfordulóján összeházasodtak. A mézesheteket Teleki Sándor gróf koltói kastélyában töltötte az ifjú pár. Itt írta meg a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb versét a Szeptember végén című költeményt. Elégikus hangú költemény, most még boldog, szeretik egymást Júliával, de látja a jövőt, érzi, hogy meg fog halni és felteszi a kérdést, hogy vajon akkor Júlia újra férjhez fog-e menni, ő azt mondja, hogy a síron túl is örökké szeretni fogja Szendrey Júliát. Petőfi halála után egy évvel, mint ahogy a költő azt előre látta, férjhez ment, de házassága boldogtalan volt, soha nem tudta elfelejteni férjét, és fiatalon meghalt.