Nagy Lajos: Kiskunhalom (1934)

Ugyancsak sajátos erő Nagy Lajos írásaiban, a Kiskunhalómban is, az átképzeléses előadásmód. Ennek jellegzetessége az, hogy az író a közlő szerepéből lassan kilép, beleéli magát a színen megjelenő személy szerepébe. Már nem közöl, hanem hősének fejével gondolkodik. Nem idéz, mert egyesült a szereplővel, s helyette töpreng, örül, bánkódik hangosan. Jó példa erre a Csorbáék lakásában lejátszódó jelenet. A családot aggasztja lányuk, Csorba Bözsi irtózatos hastáji fájdalma, szenvedése. Jönnek a tanácsadók. Valaki pálinkát ajánl, más piócát javasol,, az éppen levelet hozó postás úgy véli, hogy a betegnek pántlikagilisztája van, és ezért forró tej gőzét kell beszívatni vele, arra előjön a giliszta. Csorbáné mindezt hallgatja: „Csorbáné esze ide-oda ugrál, a pálinka is tetszik neki, a pióca is, de a tej is a pántlikagilisztával, hiszen olyan ijesztően szép a név: pántlikagiliszta! Sajnálja nagyon a lányát, nem is tudja, mit kellene vele tenni. Legalább enne szegény! De nem akar enni egy falatot sem, meg az az önfejű nagyobbik leány, az Anna, nem is engedi. Pántlikagiliszta lesz az, nem is lehet másképp, hogy az embernek akkora fájdalma legyen, valami veszedelmes féreg van benne, az rágja a hasát belülről, attól van a fájdalom, hogy a mennykő üsse meg még a fajtáját is…”

A Kiskunhalom tehát valóban új felfogást jelentett a regényirodalomban.

Nem volt egyedülálló kísérlet a keresztmetszet-módszer alkalmazása, a világirodalomban abban a korban lehet rá példát találni. Hogy Nagy Lajos honnan szerezte az ötletet hozzá, nem tudjuk; nem is fontos, a fontos az, hogy e módszer által sikerült a magyar faluról, álmagyar paraszti sorsról megrendítően érdekes és értékes képet rajzolnia. A népi írók az elkövetkező években sok hasonló és bátor szociográfiai műben tárták fel a szegényparasztság tarthatatlan helyzetét, Nagy Lajos alkotása azonban ezeknek a könyveknek a sorában mindig a legjobbak között marad.